|
< Kékben festett mesterség
a Lábasházban
A soproni Lábasházban a pápai
Kékfestő Múzeum anyagából összeállított, a kékfestő mesterséget bemutató
kiállítás nyílt a hét végén.
Az 1786-ban létesült valamikori
műhely ma Közép-Európa egyetlen kékfestő múzeuma, amely eredetileg üzemmúzeumként
nyílt meg. A mesterséget hét generáció vitte végig a Kluge családban. A
pápai műhely 1956-ig működött. Ezután az épületek és berendezési tárgyai
muzeális védettséget kaptak, majd 1962-ben nyílt meg a Kékfestő Múzeum.
|
|
Domonkos Ottó ny. múzeumigazgató, Méri Edina,
a Kékfestő Múzeum, valamint Nemes András a Soproni Múzeum igazgatója
|
A helyszínen megtartották az
eredeti, az egykori Kluge cég berendezéseit, termékeit, díszesebb munkáit
abban a reményben, hogy a későbbi bővítésére is sor kerülhet. A megnyitást
követően megindult a gyűjtés is, amely során a még működő műhelyekből a
múzeum számára tárgyakat berendezéseket vásároltak. Az 1965 után
megtorpant folyamat a nyolcvanas években kapott új lendületet, amely időszakban
szervezték az első magyarországi kékfestő találkozót, amely azóta
kétévente ismétlődik.
A soproni vándorkiállítást a pápai
Kékfestő Múzeum egyik alapítójaként számon tartott Dr. Domonkos Ottó néprajzkutató,
a soproni Múzeum nyugalmazott igazgatója nyitotta meg, aki a kékfestő soproni
hagyományairól is szólt.
Az 1750-es években Sopronban
is dolgoztak kékfestők, a kézműves iparág beindulását, technikáját a soproni
mesterek a pápaiakkal egy időben folytatták.
A soproni kiállítás szinte
minden működő mesternek szán egy-egy vitrin, illetve több pápai eredeti
darab között egy, – az üzem 100 éves jubileumára készült – díszabrosz is
is helyet kap a tárlaton.
A soproni Festőcéhről is megemlékezik
a kiállítás. A magyarországi mesterek számának növekedésével az önálló
Pozsonyi Főcéh 1765-ben történő megalakulását követően Sopron város tanácsának
szorgalmazására a soproni festőmesterek 1839-ben elszakadtak Pozsonytól,
és együtt Győr, Veszprém, Zala, és Vas mestereivel együtt alakítottak külön
céhet.
A soproni Pichler családnak is
emléket állít a múzeum, akik a pápaiakkal egyidőben 7-8 segéddel 1760-70
körül folytattak kékfestést Sopronban., amikor országosan is fellendülőben
volt a kékfestő iparosság .
A tárlat az Orsolya téri Lábasházban
november 30-ig, hétfő kivételével naponta 10-18 óráig tekinthető meg.
|
A ,,kékfestő"
A nemezelés eredetéhez hasonló a kékfestő technológia
és a kékfestő-motívumok eredete (bár Néprajzi Lexikonunk szerint a kékfestő
technológiát a XVIII. század közepén Németalföldtől "vettük át"). "A több,
mint 2000 éves kékfestő technika Belső-Ázsia török népeinek ősi kultúrájához
tartozik" (Lu Pu, 1981). Lényege, hogy megolvasztott méhviasszal mintákat
nyomtatnak vagy festenek a lenvászonba, amelyet indigóval kékre festenek,
majd forró vízzel kioldják a méhviaszt. A belső-ázsiai száraz levegőnek
köszönhetően csodálatos kékfestő textilek és eszközök kerültek elő az asztanai
Kr.uáni I-II. századi aknasírokból; Lu Pu kínai kutató Han korabeli (Kr.e.
206-Kr.u.220) kékfestő-mintakönyvet adott ki Pekingben 1981-ben.
A kékfestő motívumok közül a legismertebbek
a virágábrázolások (tulipán, szegfű, rózsa), a gyümölcsök (gránátalma,
körte stb.) és az állatábrázolások (lepke, páva, kakas stb.). A kékfestő
anyagokon szereplő mintakincs a hun és a török népek hitvilágához és mondavilágához
kapcsolódik; a tojás a továbbélést, a horog a leány reménységét és férjhez
menését fejezi ki; a gránátalma - mivel sok magja van - a sok utódot szimbolizálja,
a bazsarózsa a tavaszt, a szerelmet, az érzékiséget és a női szépséget,
a virágon belüli virág pedig az élet szépségét és bőségét jelképezi. A
madárnak a lepkeszárnyai a szellemi szabadságot, a madár nyaka köré fonódó
virágszár pedig az élővilág egységét jelenti. A kinyíló tulipán az életet
és a termékenységet szimbolizálja. Gyakori a belső-ázsiai kékfestő motívumok
között az életfa-ábrázolása, amely távol áll a kínai gondolkozásmódtól,
de azonos a miénkkel.
http://www.kiszely.hu/istvan |
T.É.
2003. oktĂłber 14., kedd 00:30
|
