Zsombolyai Mária nyitott képei

A Várkerület Galériában május 4-én, szombaton Füzi Edit, a Soproni Képzőművészeti Társaság titkára nyitotta meg Zsombolyai Mária oroszlányi festőművész – sokadik, pontosabban ötödik soproni – kiállítását.

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket, Hölgyeim és Uraim, ezen a jubileumi kiállításon!

    Köszöntöm Önöket, mint Zsombolyai Mária barátait, tisztelőit, ismerőseit, művésztársait, akik, de bizonyára sokan önök közül talán nem is először részesei – Zsombi, Babi, Marika, Mária – élmény számba menő kiállításának, az útjára bocsátás ünnepélyes pillanatainak.
    Az ő, most már ugyancsak szép számú kiállításainak megnyitója mindig olyan esemény, amelyekre hosszan emlékezünk, hiszen Zsombolyai Mária olyan intenzitással, belső tűzzel, olyan mindig megújuló, ugyanakkor egyszeri és megismételhetetlen hittel, különleges ragyogású szeretettel készül minden egyes kiállítására, annak első és részben meghatározó momentumára, a megnyitóra is, amilyen ő maga, amilyennek van szerencsénk ismerni őt. Az ő lénye, a belőle sugárzó energia és esetében nyugodtan mondhatjuk, azt a sokszor nem megfelelően használt, agyoncsépelt, félre értett, szentimentálisnak tartott szót, hogy “a belőle sugárzó szeretet” varázsol minden vele és alkotásaival töltött percet különlegessé, élmény telivé.

Újabb kiállítások, többek között Sopronban is. Idézet Valtinyi Gábor soproni újságíró írásából:
“Alkotásain ismételten és mégis újdonságként villannak fel a fény titkai. Sok képén alig látjuk a napot, s mégis még a legtéliesebb tájkép kékesszürke világából is áttör a nap fénye… mintha lelkén át sugározna a könnyű textíliáról a Pazarló Nap, az óriás napkorong mindent felemésztő fénye…kényszer, hogy az ember megfürödjék benne, az életet adó világosságban…” A Pazarló Nap mindent besugárzó önzetlensége, áldása itt marad utána.

1996 egy vele készült beszélgetésben elhangzó vallomása:
- A festés adomány nekem. Ezt nem is tudom eléggé meghálálni. Sokszor leülök a kép elé és megkérdezem magamat: ezt te festetted? Valaki segítségemre van. Igaz oroszlányi otthonomban magányos vagyok, és úgy látszik az ecsetet én fogom, de valami belűről jövő irányít.
Minél nagyobb sikerek érnek, annál nagyobb felelősséget érzek.

    A tíz évbe való kalandozást befejezendő szeretnék idézni Angyal Mária művészettörténésztől, akinek nagyon fontos, összefoglaló Zsombolyai Mária művészetét értékelő szavai 2000-ben, az egyik budapesti kiállítás megnyitóján hangzottak el, de szerintem itt és most e kiállításon is maximálisan érvényesek:
“ Ha szétnézünk a kiállításon, láthatjuk, de saját bevallása szerint is így van ez, hogy sok munkájába, tépelődésébe került, míg egyéni stílusa megszületett. Nehéz művészi útkereséssel jutott el ahhoz, hogy megtalálja azt a képi kifejezésmódot, amelyet magáénak érez.
Legközelebb hozzá ma már legutolsó képei állnak, amelyek letisztult formákkal és elszabadult, könnyed színekkel felszabadult örömről, hitről és sikerről tanúskodnak. Ezekben a méltán letisztult képekben a tét a tisztánlátás, az értékek megbecsülése és helyére rakása.
Képei művészi felkészültségét, kolorit iránti fogékonyságát bizonyítják. Kompozíciós rend, dekoratív gazdagság, a szín, a faktúra, a plasztikus felületek és bizonyos esetekben a belső csend jellemzik képeit, amelyek valóságélmény vonatkozásában invariánsak.
    Ugyanarról szólnak, az ember világáról- de új és új változatban. Tájak, utcarészletek templomok, házak, természeti, fizikai-jelenségek, színek, illatok, hangulatok.
    Ennek ellenére mégis tudatos festő, aki saját élményvilágának megfelelően őszinte képeket alkot, aki meri vállalni a szép kép kockázatát, és aki a maga szerény modorában, de csöppet sem szerény következetességgel képeivel vallja, hogy az ízlés – szemben a különböző divatáramlatokkal – viszonylag állandó. Meri vállalni a szép képet és ez napjainkban bizonyos bátorságot is feltételez. Számára az alkotás létforma és közlést jelent.                 Megkereste és megtalálta azt a vizuális nyelvet és technikát, amely számára lehetővé teszi önmaga megértetését a verbális nehézségek kikerülésével itt Budapesten. Vagy Pécset Oroszlányban, Sopronban, Bécsben vagy bárhol a világon.”

“Uram, azzal dicsérlek, hogy szebbé teszem a teremtés rám eső zugát, hogy fénnyel, meleggel, jóakarattal és örömmel töltöm meg világomat.”
Szentgyörgyi Albert sorait nem véletlenül választotta Zsombolyai Mária mottónak.
    Neki mindez sikerült, tanuljunk tőle, lépjünk be bátran, nyitott szívvel képei hívogató világába és meglátják nekünk is sikerülni fog.
    Babikám! Köszönjük az útmutatást.

Füzi Edit