CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: KultúrVáros

2002. május 06., hétfő 17:45


Zsombolyai Mária nyitott képei

Zsombolyai Mária nyitott képei

A Várkerület Galériában május 4-én, szombaton Füzi Edit, a Soproni Képzőművészeti Társaság titkára nyitotta meg Zsombolyai Mária oroszlányi festőművész – sokadik, pontosabban ötödik soproni – kiállítását.

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket, Hölgyeim és Uraim, ezen a jubileumi kiállításon!

    Köszöntöm Önöket, mint Zsombolyai Mária barátait, tisztelőit, ismerőseit, művésztársait, akik, de bizonyára sokan önök közül talán nem is először részesei – Zsombi, Babi, Marika, Mária – élmény számba menő kiállításának, az útjára bocsátás ünnepélyes pillanatainak.
    Az ő, most már ugyancsak szép számú kiállításainak megnyitója mindig olyan esemény, amelyekre hosszan emlékezünk, hiszen Zsombolyai Mária olyan intenzitással, belső tűzzel, olyan mindig megújuló, ugyanakkor egyszeri és megismételhetetlen hittel, különleges ragyogású szeretettel készül minden egyes kiállítására, annak első és részben meghatározó momentumára, a megnyitóra is, amilyen ő maga, amilyennek van szerencsénk ismerni őt. Az ő lénye, a belőle sugárzó energia és esetében nyugodtan mondhatjuk, azt a sokszor nem megfelelően használt, agyoncsépelt, félre értett, szentimentálisnak tartott szót, hogy “a belőle sugárzó szeretet” varázsol minden vele és alkotásaival töltött percet különlegessé, élmény telivé.

    Nemcsak soproni kiállításainak száma jubileumi, hanem Sopronhoz is 10 éve kötődik intenzíven, ha úgy tetszik ez is jubileum. Hiszen az első soproni kiállítása éppen tíz évvel ezelőtt, 1992-ben volt, az akkori Liszt Ferenc Művelődési Központban és e kiállítás után lett tagja nem soproniként a Soproni Képzőművészeti Társaságnak, a kölcsönös méltányolás és büszkeség jegyében. Zsombolyai Mária mindig mindenhol boldog büszkeséggel vállalja ezt a tagságot, szinte gyermeki, tiszta örömmel dicsekszik vele és mi a társaság tagjai is büszkén vállaljuk őt, és örömmel dicsekszünk, hogy az immár országosan ismert oroszlányi festőművésznő a soproni képzőművészek társaságához tartozik és rendkívüli aktivitásának köszönhetően, városunkban immáron ötödik kiállítását rendezhetjük meg.
    Tekintsünk csak rá természetesen röviden, erre a rendkívül lényeges tíz esztendőre –  szerintem – ez a tíz év érlelte meg és hozta világra az igazi, tudatos alkotó embert, Zsombolyai Mária festőművészt.
Induljunk az első soproni bemutatkozástól.
1992-ben Fejér Zoltán festőművész írt pár sort az akkori kiállításról, Táj ünneplőben címmel:
“ A dunántúli tájakat festő alkotónő posztexpresszionista munkái lendületes ecsetkezeléssel készültek. A harsány és anyaghatású színeket fényelemekkel kombinálta. A jelenségekkel összekötött képcímek figyelemreméltóak, mint az “Utolsó lobbanás”, vagy a “Fény zúdul a fákra” címűek.”
Az első megjelenést, a bemutatkozást követő, a Várkerület Galériában megrendezett kiállítást a képzőművészeti társaság alelnökeként már Fejér Zoltán nyitja meg
Idézet a megnyitóból:
“A táj formai és hangulati elemeit, mint “úti tárgyakat” hordozza magában, és bensőjében átlényegíti azokat expresszív technikai motívummá. Zsombolyai Mária minden részletélményt magában hordoz. Ezért képes arra, hogy télen is valószerű érzetekkel fesse meg a dunántúli táj nyarát, és fordítva-nyáron a telét. A táj tartozékai közül a napot is mozgatja, a fasorokat pedig évszakos színátalakulásokban mutatja be. Összességében a természeti élmények spontán átköltésével dolgozik.” - és elhangzik egy nagyon lényeges mondat is, amely a későbbiekben egyre nagyobb jelentőséggel bír: - Zsombolyai Mária emberi és művészi átlényegülése a szereteten keresztül valósul meg - mondta ki már akkoriban Fejér Zoltán.
Egy oroszlányi kiállítás kapcsán Szabó Péter újságíró sorai:
“Egyszerűen jó nézni ezeket a képeket. Ami rajtuk korábban csöndes és visszafogott volt, valamitől színessé változott. A néha már szemérmetlen élénkség mégsem változik tarkasággá. Rajtuk az élni akarás, a megtalált életöröm, s a lelki gazdagság lesz látvánnyá. Elgondolkodtató, hogy éppen ma, ebben a reményteli, de mégis szürke, feszültségekkel, anyagi gondokkal teli korban találta meg ő a derűt."

Újabb kiállítások, többek között Sopronban is. Idézet Valtinyi Gábor soproni újságíró írásából:
“Alkotásain ismételten és mégis újdonságként villannak fel a fény titkai. Sok képén alig látjuk a napot, s mégis még a legtéliesebb tájkép kékesszürke világából is áttör a nap fénye… mintha lelkén át sugározna a könnyű textíliáról a Pazarló Nap, az óriás napkorong mindent felemésztő fénye…kényszer, hogy az ember megfürödjék benne, az életet adó világosságban…” A Pazarló Nap mindent besugárzó önzetlensége, áldása itt marad utána.

Ekkor, akvarell és olaj képei mellett már kísérletezik a selyemfestéssel is.
És itt megállnék egy pillanatra, mert számomra a selyemképek változása árult el nagyon sokat Zsombolyai Mária titkáról, tehetségének rejtett vonásáról.
Nézzék majd meg, ha tehetik ott a szemközti falon látható Sopron – Festőköz című képét, ami az e havi Soproni Programajánló címlapját is díszíti és egyik legfrissebb alkotása. Alig hisszük, de selyemkép, és ami igazán különlegessé teszi az a technikai bravúr, amit alkotója alkalmaz nevezetesen az arany kontúrok.
A selyem képek lényege, és festésük egyik nagy nehézsége is a szálak mentén szétfutó színek foltjainak kiszámíthatatlansága. Zsombolyai Mária ezeket a foltokat megzabolázza és kontúrjaival, - ami egyáltalán nem véletlen, hogy aranyszínűek (hiszen az oroszlán jegyében született és a Nap az ő csillaga)- formába foglalja, úgyis mondhatnám, tudatosítja őket.
Így aztán az említet képen a csodálatos színek örvényéből, előbukkan városunk annyiszor megfogalmazott részlete, és elénk tárja, megmutatja nekünk Sopron időtlen szépségét a város lelkét, úgy, ahogy azt Babi megtalálta.

1996 egy vele készült beszélgetésben elhangzó vallomása:
- A festés adomány nekem. Ezt nem is tudom eléggé meghálálni. Sokszor leülök a kép elé és megkérdezem magamat: ezt te festetted? Valaki segítségemre van. Igaz oroszlányi otthonomban magányos vagyok, és úgy látszik az ecsetet én fogom, de valami belűről jövő irányít.
Minél nagyobb sikerek érnek, annál nagyobb felelősséget érzek.

    A tíz évbe való kalandozást befejezendő szeretnék idézni Angyal Mária művészettörténésztől, akinek nagyon fontos, összefoglaló Zsombolyai Mária művészetét értékelő szavai 2000-ben, az egyik budapesti kiállítás megnyitóján hangzottak el, de szerintem itt és most e kiállításon is maximálisan érvényesek:
“ Ha szétnézünk a kiállításon, láthatjuk, de saját bevallása szerint is így van ez, hogy sok munkájába, tépelődésébe került, míg egyéni stílusa megszületett. Nehéz művészi útkereséssel jutott el ahhoz, hogy megtalálja azt a képi kifejezésmódot, amelyet magáénak érez.
Legközelebb hozzá ma már legutolsó képei állnak, amelyek letisztult formákkal és elszabadult, könnyed színekkel felszabadult örömről, hitről és sikerről tanúskodnak. Ezekben a méltán letisztult képekben a tét a tisztánlátás, az értékek megbecsülése és helyére rakása.
Képei művészi felkészültségét, kolorit iránti fogékonyságát bizonyítják. Kompozíciós rend, dekoratív gazdagság, a szín, a faktúra, a plasztikus felületek és bizonyos esetekben a belső csend jellemzik képeit, amelyek valóságélmény vonatkozásában invariánsak.
    Ugyanarról szólnak, az ember világáról- de új és új változatban. Tájak, utcarészletek templomok, házak, természeti, fizikai-jelenségek, színek, illatok, hangulatok.
    Ennek ellenére mégis tudatos festő, aki saját élményvilágának megfelelően őszinte képeket alkot, aki meri vállalni a szép kép kockázatát, és aki a maga szerény modorában, de csöppet sem szerény következetességgel képeivel vallja, hogy az ízlés – szemben a különböző divatáramlatokkal – viszonylag állandó. Meri vállalni a szép képet és ez napjainkban bizonyos bátorságot is feltételez. Számára az alkotás létforma és közlést jelent.                 Megkereste és megtalálta azt a vizuális nyelvet és technikát, amely számára lehetővé teszi önmaga megértetését a verbális nehézségek kikerülésével itt Budapesten. Vagy Pécset Oroszlányban, Sopronban, Bécsben vagy bárhol a világon.”

    Végezetül szeretném elmondani személyes élményemet Zsombolyai Mária képei, alkotásai láttán – Oroszlányban történt meg, amikor Babi gyerekeket kalauzolt a kiállításán, hogy egy Majkot ábrázoló kép előtt az egyik kislány felkiáltott:
“Olyan mintha mennénk be a kapun!”
    Ez az egyszerű mondat pontosan megfogalmazza az én érzésemet is. Zsombolyai Mária nyitott képeket fest, a szemlélő beléphet a képbe és az alkotóval együtt újra élheti a csodát, – amilyen csodálatos nyitott ember Zsombolyai Mária, amilyen mértékben képes ő maga a fény és a szeretet sugárzására, olyan mértékben képesek alkotásai is felkelteni bennünk ugyanezt az érzést az élet és a szeretet csodáját.

“Uram, azzal dicsérlek, hogy szebbé teszem a teremtés rám eső zugát, hogy fénnyel, meleggel, jóakarattal és örömmel töltöm meg világomat.”
Szentgyörgyi Albert sorait nem véletlenül választotta Zsombolyai Mária mottónak.
    Neki mindez sikerült, tanuljunk tőle, lépjünk be bátran, nyitott szívvel képei hívogató világába és meglátják nekünk is sikerülni fog.
    Babikám! Köszönjük az útmutatást.

Füzi Edit