Gyűjteményes kiállítás nyílt a soproni Erdélyi Házban
A trianoni döntés után a különböző országhatárok közé zárt magyar közösségek
külön történelmet, sorsot éltek meg, külön kultúrát és ezen belül irodalmat,
festészetet, zenét teremtve. Ezek - a magyar kultúr-, és történelmi hagyományokból
táplálkozva - az összmagyarság és ezzel együtt az egyetemes kultúra értékei
is.
Közös jellemzőjük, hogy közvetlenebbül kapcsolódnak a kisebbség létproblémáihoz,
ezért ismereti értékük - közvetlenül, vagy áttételesen, történelmi vagy
bölcseleti átvetítések révén - nagyon gazdag. E megállapítás elsősorban,
ugyan az irodalomra érvényes, hiszen az irodalom az a műfaj, amely anyanyelvbe
ágyazottan éli életét. Ám a felsorolt művészeti ágak közül, a festészet
nyelvezete csak látszólag függetlenebb az anyanyelvtől.
A képzőművészetben természetesen az esztétikai érték a mérvadó. A színek
és formák mögött minden esetben sorsélmény rejtőzik.
A határon túli kultúra sajátosságait az adja, ahogyan a kisebbségi
magyarság minden országban a saját önszerveződésének és önmegmaradásának
útját kezdte el munkálni, amelyben tovább élt a hagyományőrzés, a tolerancia,
a hit - a nemzeti öntudat megélésének - szellemisége.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy míg a múlt rendszer hivatalos
politikája a nyugati önkéntes emigrációban alkotókat egyszerűen ellenségnek
tüntette fel, addig a határon túli magyarság kultúrájának tudomásul nem-vétele
része volt annak a folyamatnak, amely az összmagyarság önismeretét, önvédelmének
a kérdését, helyes önértékelését -megakadályozni igyekezett.
De ez már a múlt. Mindezen az elmúlt 10 év alatt sokan és sokféleképpen
igyekeztek változtatni. Nyilvánvaló, hogy a tudat megváltoztatása az egyik
legnehezebb és legidőigényesebb feladat.
A jelenlegi 31 kiállító közül már olyan is van, aki sajnos eltávozott közülünk:
a marosvásárhelyi Molnár Dénes. A többi kiállító közül tízen már Magyarországon,
húszan Erdélyben élnek.
A tárlat - több tekintetben is - keresztmetszete a mai erdélyi - és
nem csak erdélyi képzőművészetnek - hiszen gyűjteményes tárlat lévén, különböző
világszemléletek, művészi meggyőződések, módszerek, stílusok és technikák
tárulnak önök elé.
A már említett Molnár Dénes - szigorú mementoként ható - fametszetei,
akvarellei, a csíkszeredai Gaál András pasztelljei, a nagybányai születésű
Madarassy György olajfestményei, a révkomáromi Kopócs Tibor tűzzománcai,
grafikái mellett megtalálhatók az Ausztriában élő Varga-Welthler Júlia
szita-lenyomatai, a Németországban alkotó György F. János szürrealisztikus
kerámia-metaforái, Krupiczer Antal bronzba fogalmazott végtelen és időtlen
kiáltásai, a szovátai Kuti Dénes akvarellben rögzített parasztházai, Z.
Erdei Anna színes szénrajzai.
A képek témaválasztására jellemző, hogy azokra leginkább a tájélmények,
a természetközeliség, a népélet tárgyi emlékeinek - a jelen valóságából
mindinkább fogyó - formagazdagsága meghatározó.
Legtöbb esetben a természet ábrázolása nem öncél, sokkal inkább lelki
szükséglet. Hangulatok befogadó kerete a táj, a lét örömének, vagy szorongásainak
kifejezője. A tájképek legtöbbjéről pontosan leolvashatók az alkotó személyiségének
rezdülései.
Az Erdélyben élő alkotók mellett a tárlaton jelen vannak az erdélyi
származású, anyaországba áttelepültek. Ők azok, akik a kisebbségi sors
csatáját Erdélyben már megvívták, Küküllőtől, Marostól, Szamostól, Körösöktől,
Zazartól
messze, szemükben a hegyek, fenyvesek, gyors folyású patakok emlékével
szemünkben, úgy gondolták, hogy haza jöttek. Tanúi lehetünk annak, ahogyan
el nem szakadó gyökerekből táplálkozó alkotókedvvel választott hazájukban
birtokukba vették a tájat, közvetlen környezetüket, az életet. A vándorlások,
útrakelések nem mindig végződnek hazaérkezéssel, ám az alkotás, a mélyről
fakadó művészi akarat esetükben szellemi és szakmai hitelességben nyilvánul
meg.
Az erdélyi föld termette művészek túllépték a szűk országhatárokat.
Minden értelemben.
Csak eget cserélnek, nem lelket azok, akik átkelnek a tengeren-
mondta Horatius.
Volt idő, amikor az Erdélyt az anyaországtól elválasztó határon nehezebb
volt átkelni mint a tengeren.
És mindezek ellenére - nem csak a lelkes és feletébb bátor anyaországiak
által, csővázas hátizsákokba elrejtett könyvek és folyóiratok révén - de
az eszmék és gondolatok örök áramlásának törvényei folytán is a művészetek
isteni eredetű, emberi tartást és eszményt közvetítő gondolatai nem álltak
meg a trianoni határvonalon.
A mindenre - így a gondolatokra is - rátelepedő diktatúrának egyetlen,
a kultúra számára (groteszkül hangzik ugyan) előnye volt: a szellemi csempészárunak
értékesnek kellett lennie, hiszen csak az igazán értékesért volt érdemes
kockáztatni.
De, mondom, mindez a múlté. Reméljük…
Hiszen, ma már az Internet világában szabadon áramolhatnak a gondolatok.
A gonoszak és a jók, az értékesek és értéktelenek egyaránt.
Az valóság átlényegítésének varázslatát végrehajtó művészet, mint a
szépség hordozója, pedig folyamatosan, most is, itt is, vall a világról.
Keresztmetszet ez a tárlat, hiszen a természetelvű szemléletűtől az
egészen tudatosan felépített, átgondoltan művészi megfogalmazásokig - a
társadalmi jelenségeket figyelő, értő, és bíráló művészek egyaránt jelen
vannak és vallanak: az értékekhez való hűségről, a konokul újrateremtő
és kitartóan küzdő alkotómunkáról, az élettől, sorstól kapott lehetőségek
bölcs és teljes kihasználásáról.
Amit mi tehetünk az, csupán annyi, hogy a formákba és színekbe írt
gondolatokat, érzelmeket hagyjuk hatni és próbáljuk meg szemünkben, magunkban
hazavinni.
A kiállítás megtekinthető január 28-ig, naponta 10-15 óráig a Fövényverem
utcai Erdélyi Házban.
(A képeken Gaál András, Kondrak Károly és Madarassy György festényei
láthatók).
té
2001. január 14., vasárnap 20:51
|