Bartók

Mindig is, minden kiállítás kapcsán az ember, a kiállítás kockázatával a kitárulkozás, a meztelenebbnél is fedetlenebbé válás rizikóját vállaló ember érdekelt a kiállított tárgyak mögött. A belső világ, amely mindenkinek elvitathatatlanul a sajátja, amelyet tisztelnünk kell, a személyiség által közvetített összetevői parancsolnak megálljt a kritikusnak, mert nem ismerjük az azt kialakító pillanatokat és éveket, mert mi is lehetnénk nagyon hasonlóak hasonló körülmények között.

Krisztus

A benyíló helyiségét is számolva három teremben kiállított tárgyak - elsősorban olajképek - példás rendezettségben, a képek tudatos konstrukciójával szinkronban követik egymást, és vezetik a tárlat látogatóját a festő gondolatmenetében, nem sok kitérőt hagyva a másképp gondolkodónak. Éppen ezért szuggessztív kiállítás ez, nemcsak a szemet, de a szellemet is vezeti. A képek sajátos, egyéni, az akadémikus és konstruktív festészet valamiféle keverékéből összeálló sorozatán a fő helyen kiállított Mindszenty-portréra írt, a bíboros-hercegprímástól származó gondolat vezeti végig, amelyben börtönéveinek történetét kommentálva írja a mártír magyar főpap: "a keresztény ősegyház vezeklője vagyok". Nem hihető, hogy a festő részéről tudatosan választott idézet más lehet, mint ami bensőjében megragadt, ami dominánsan öröklődő gondolati anyagként hat végig a képek egyedi fejlődésén, alapvetően meghatározva azok tartalmát is.

Konstrukció

Kőbe és fába zárt portrék, világiak és szentek sorakoznak a falon, formákba zárt szereplői az életnek. A lezárt formákba komponált arcképek és gondolatok formákba szorulnak, és onnan nincs kiút. Nem fénylik igazán az a csaknem minden képen megkomponált, a napfény "helyett" felfénylő szűk kis fénysugár, mely az egyetlen remény a vezeklőnek, a raboskodónak. Nem világít a kereszt sem, és nem világít az antropomorfizált, többszörösen "átfordított" Szentháromság sem. Nem ad fényt igazán a feltűnő színben megkomponált, következetesen megfestett, de más formai elemekkel azonosan kezelt kereszt sem.

Hit