"In memoriam…"
Hertay Mária grafikusművész kiállítása a
Festőteremben
A Soproni Ünnepi Hetek rendezvénysorozatán belül a Pro Kultúra Sopron
Kht. szervezésében Askercz Éva művészettörténész nyitotta meg
június 20-án az ismert soproni származású művész, Hertay Mária
kiállítását a Festőteremben.
A sokszorosító grafika mesterének 20 évi munkásságából (1976-1996) ad
ízelítőt a bemutató. A litográfia és rézkarc művelésében rendkívüli
jártasságot szerzett Hertay Mária munkásságát sokan a klasszikus
grafika nagyjainak művészetéhez hasonlítják. A művésznőt nem
kényeztette el az élet, és ez mintegy "alaphangként" érzékelhető egész
életművén. A kiállítás minden képén, a "természetben összeállt
csendéletektől" a spontaneitás varázslatával megkomponált természeti
képekig, átüt egyfajta monoton és mégis erőteljes hang, az elmúlás, a
mulandóság, a teremtés és termés értelemkereső, de mindig valamiféle
csendes szomorúságba hajló hangja. Rendkívül munkaigényes alkotások
ezek, melyek csak hangulatukban állnak összhangban a törékeny művésznő
egyéniségével; rendkívüli teherbírás és technikai tudás szükséges
egy-egy ilyen, milliónyi vonalból összeálló kép létrehozásához.
(A mai technika bűvöletében élő ember nehezen tudja igazán értékelni.
El tudom képzelni, mivel egy Internetes újság részére készül ez az
írás, hogy a kiállítás kapcsán két számítógépes beszélget erről a
technikáról:
"Fekete-fehér"- mondja az egyik.
"add-color, monochrom" - mondja a másik.
"invert, sharpen, find edges"- fejezi be a beszélgetést az első.
És, ha csak a technikai kivitelt nézik, bizony igazuk is van. Egy
PC-megszállott csak abban gondolkodhat, hogy ez a technika ma egy
számítógépen másodpercek alatt reprodukálható.)
Csak közbevetőleg; a kiállítóterem előterében olvasható, hogy a
művésznő tűzzománcokon dolgozik mostanában. Nagyon kíváncsiak lennénk
ezekre az alkotásokra, melyek mind színeikben, mind formájukban a
technikából adódó, nagyon sok kiszámíthatatlan elemet
tartalmazhatnak.
Elsősorban azok a képek tetszettek, amelyek egyszerűségükben, mondjuk
ki, géppel követhetetlen nagyvonalúságukban, éppen a nagy elődöket
ebben követve, ragadják meg a nézőt. (Hagymavirág, Füvek, Nagy
Bogáncs, Filemon és Baucis, Fenyő). Az embert csak hangulatában,
a szépséget is, (alkatilag determináltan) mulandóságában megragadó
grafikus kiállításáról hiányoznak az élő emberek; (csak azok vannak
ott, a képen, akik már nincsenek testben közöttünk).
Az egyetlen portré modellje is már egy másik világ felé mered, mintegy
véletlenül, ideiglenesen látható az enteriőrben. Arc nélküli a
Krisztus, nem személyes, csak mintegy odakerült. Akik az irodalomban
Proustot szeretik, azok bizonyára szeretni fogják ezt a fajta képi,
részletes leírást, Hertay Mária művészetét. Az érezhetően
befejezetlent érzékelő és részletekben nem elvesző nézőtől várható
csak el, hogy továbbgondolja ezt a nagyon sajátos hangulatú
kiállítást.
- DI -
Fotó: Németh Péter
|