Csak fokozza a belépő időtlenség-érzetét a változatlan idétlenség-érzet, az a próba-baba érzés, mely gyermekeink és unokáink sajátja, akiken a pedagógia minden gátlás nélkül és folyamatosan kisérletezett és lám idén sem maradtunk újdonság nélkül. Kötelező jelleggel pusztít a NAT, és bár mindenki tudja, hogy a király meztelen, mégsincs, aki felkiáltana...
Magukkal viszik a fiatalok a család kiürült erszényének szagát. Ha a pénznek nincs is szaga (tényleg nincs?), a kiürült erszénynek mindenképpen igen. A hatványozást már az elsősök megtanulják, amikor a szülőknek ilyen árakon és ilyen jövedelmek mellett kell táskát, ruhát, felszerelést, könyveket, tanszereket vásárolni.
Elkezdjük ismét a sokszor mókuskeréknek tűnő hajszát évnyitótól évzáróig és alig van remény, hogy ennek az önmagába visszatérő körforgásnak a során, mint kerge kutya saját farkába, magunk a környezetünk húsába ne harapnánk. Akár tettel, akár csak keserűségünkkel, kilátástalanságunkkal.
Pedig az idő nemcsak múlik, hanem változik is! Minden korok embere felismerte, hogy a Chardin-i spirált megélni (minden körrel magasabbra, többre helyeződni) nemcsak lehet, de szükséges is. Minden év, minden periódus megkezdése nemcsak egy újabb kör megkezdése, de lehetőség az újra-kezdésre a többre-jutásra. A legtökéletesebb pedagógiával ezt a vallások tanítják a liturgikus évben, a periódus tudatosításával, az idő nagyon tudatos felszabdalásával. Nem mellékes persze az sem, amikor tudatosítják mindenkiben, hogy rendelkezésére áll a segítség az újrakezdésre(Veni Sancte) és van kinek személyesen köszönetet mondania a periódus végén (Te Deum).