|
A hagyományok szerint Zeuxis egy festőtársával versengve, amikor szőlőfürtöket ábrázoló festményével elkészült és azt szemlére kitette, rászálltak a madarak
A hagyományok szerint Zeuxis egy
festőtársával versengve, amikor szőlőfürtöket ábrázoló festményével
elkészült és azt szemlére kitette, rászálltak a
madarak
Major Mária Magdolna és Preiner Zoltán a
Plaza Galériában
A hagyományok szerint Zeuxis amikor szőlőfürtöket ábrázoló
festményével elkészült és azt szemlére kitette, rászálltak a madarak.
Annyira élethűre sikerült a mű. Úgy kétezer évvel ezelőtt idősebb
Plinius a természethűség elvének hangsúlyozására mesélte el ezt az
esetet, mintegy okulásul és példaképül a megtévesztésig hű
ábrázolásra
való buzdításként.
Azért egy gyümölcsöstál esetében a gyomornedvek és nyáltermelés
elindításának elérését szolgáló anyagszerűség nyilván már akkor sem
képezte egyedüli és kizárólagos szempontját egy mű megítélésének.
Műfajilag a csendélet egyébként sem valamely nagyon bonyolult
mondanivaló kifejezésére szolgál.
Preiner Zoltán és Major Mária Magdolna csendéleteinek-
virágcsendéleteinek esetében ez a megállapítás még inkább igaz.
A felületes szemlélő színek, formák tanulmányozására és a lehető
legélethűbb ábrázolására tett többnyire eredményes és szívós -
mondhatni konok - munkákkal szembesül. A kevésbé felületes
szemlélő pedig - szerencsés esetben - asszociál és végigpörgeti az
emlékezetében Chardin jelentéktelen konyhai tárgyakat, evőeszközöket,
különféle zöldséget és gyümölcsöt ábrázoló csendéleteit, Monet gyors
igyekezettel csendéletbe átírt látványait, hogy az utánuk
következőkről már ne is szóljak.
Mindezen műveletek következtében - szintén szerencsés esetben -
megbizonyosodik arról, hogy a csendélet
valamivel több, mint a festő rendszerező képességének bizonygatása,
több. mint ugyanazon tárgyak,
gyümölcsök beállítása a kombinációs lehetőségek teljes kimerítésére
tett célból.
A csendélet több, mint a fény-árnyék arányokra való rátalálás,
több
a felületek ábrázolásának jól begyakorolt és bevált technikáinál és
fogásainál, esztétikai dogmák következetes betartásánál.
Számomra a kiállítás megtekintése tanulságos és felettébb hasznos
volt. Mintegy kitűnő illusztrációként szolgált Bernáth Aurél Korunk
festészeti problémái c. művének Az autodidakta festészetről szóló
tanulmányához.
Annak, aki nem tudja a polcról rögtön leemelni, ízelítőül egy
nagyon rövid idézet:
"…a festő megállt a formálásban ott, ahol az eszményét kifejezve
látta; az autodidakta ott áll meg a formálásban, ahol formakincsének
végére ér…
Az autodidakták képei így meséskönyvek illusztrációinak nívóján,
beszorítottan ácsorognak a látványerővel telített, természetes
acélosodott látás művei között. De meg kell hagynunk, nem ők a
hibásak,
hogy ennyire indokolatlanul a porondra kerültek. Ők ugyanis
eredendően
szerények. Mondhatnám, saját maguk jobban érzik, milyen hely dukál
nekik, mint azok a felfedezők, akik őket a nyilvánosság elé
vonszolták..."
S ha a fenti - 1947-ben írt - gondolatokkal bárki vitába szállna,
gyorsan megjegyzem, hogy én is. Elsősorban azzal, ami az - egyes -
meséskönyvek illusztrációit illeti.
Amúgy meg a kiállítók a meghívó szerint művészek, pontosabban
festőművészek.
szöveg és fotó Tóth
Éva
2000. november 26., vasárnap 00:00
|
