|
KultúrVáros |
|
Nekrológ helyett
Nekrológ helyett
Dr. Nikolics Károly
Dr.Nikolics Károlyt 82 év után, szeptember 16-án, Teremtője
visszahívta magához. Noha sok címet mondhatott magáénak, ezek
mindegyikével nemcsak egy keresztet cipelt. Mindig nyílt hitvalló
volt, soha nem tagadta meg hitét. Vasárnap kora reggeli sétái a
Domonkosok Templomához nem titokban történtek. Ez sok tekintetben
szakmai karrierjébe került, minden más, a gyógyszerészet központjával
tartott kapcsolat pedig több utazásba, nagyobb fáradságba, mint
a "tűz
körül" levőknek. Mindezek mellett életével bebizonyította, hogy a
fővárostól oly távol is nagyot lehet alkotni egy kis patika szellemi
közösségében.
A szellemi keresztek mellé néhány évvel ezelőtt az egészségi
problémák is jelentkeztek, melyek a fizikai megpróbáltatást
jelentették az örök aktív ember számára. A város az emberi
megkésettség jellemző időeltolódásában próbálta honorálni annak az
embernek a tevékenységét, aki nemcsak szellemiségében és
tisztségében,
de a jövőbe mutató ötleteivel, melyek közül a konferenciaváros
gondolata most kezd látszani megvalósulni, ma is sorra rá emlékeztet.
Bár betegsége hozzá nem szokott testét megviselte, jobban fájt
szellemének az a rabsága, mely a munkában akadályozta. Végig, ha
tudat
alatt is, de tisztában volt a folyamattal, mely megérintette.
Tudatosan, emlékeket, visszaemlékezéseket hátrahagyva, tárgyi
emlékeit, iratait rendszerezve készült az útra.
Kár tagadni, hogy abból a szellemiségből, melyet ő képviselt a
tudományos életben, a szabadversenyes élet keveset hagyott meg.
Napról
napra, hétről hétre érezte, felismerte azokat a csapdákat, melyeket
felkészületlen, felkészítetlen kollégái (akárcsak az orvosok) nem
tudtak elkerülni, melyek azt az etikát rombolták, melyet képviselt
minden szakmai területen. Ki tudná megmondani, hogy szerencse volt-e
a
szerencsétlenségben, az egyéni korlátok mennyire segítették azzal,
hogy nem bevételben, hanem a betegben és a tudományban lehetett
gondolkodnia.
Minden kornak megvannak a példaképei. Dr. Nikolics Károly sok
tekintetben példakép a huszadik század végén. Nekem is, akinek volt
szerencsém kora gyermekkoromtól ismerni őt és az ismeretség
értékesebb
felét a férfikorra átmenteni. Utolsó néhány havi beszélgetéseink
pedig
még közelebb hozták a szenvedő, keresztet hordó embert méltóságában
és teherbírásában, melynek egyik, hosszútávú forrása felesége volt.
Isteni ajándékként kapta, meg is érdemelte, akként is fogadta.
Isten veled, Karcsi bácsi! Remélem, hogy találkozunk. R.I.P.
- DI -
2000. szeptember 19., kedd 00:00
|
|
|
