Rovat: KultúrVáros
2000. szeptember 19., kedd 00:00
|
Nekrológ helyett Dr. Nikolics Károly
Dr.Nikolics Károlyt 82 év után, szeptember 16-án, Teremtője visszahívta magához. Noha sok címet mondhatott magáénak, ezek mindegyikével nemcsak egy keresztet cipelt. Mindig nyílt hitvalló volt, soha nem tagadta meg hitét. Vasárnap kora reggeli sétái a Domonkosok Templomához nem titokban történtek. Ez sok tekintetben szakmai karrierjébe került, minden más, a gyógyszerészet központjával tartott kapcsolat pedig több utazásba, nagyobb fáradságba, mint a "tűz körül" levőknek. Mindezek mellett életével bebizonyította, hogy a fővárostól oly távol is nagyot lehet alkotni egy kis patika szellemi közösségében. A szellemi keresztek mellé néhány évvel ezelőtt az egészségi problémák is jelentkeztek, melyek a fizikai megpróbáltatást jelentették az örök aktív ember számára. A város az emberi megkésettség jellemző időeltolódásában próbálta honorálni annak az embernek a tevékenységét, aki nemcsak szellemiségében és tisztségében, de a jövőbe mutató ötleteivel, melyek közül a konferenciaváros gondolata most kezd látszani megvalósulni, ma is sorra rá emlékeztet. Bár betegsége hozzá nem szokott testét megviselte, jobban fájt szellemének az a rabsága, mely a munkában akadályozta. Végig, ha tudat alatt is, de tisztában volt a folyamattal, mely megérintette. Tudatosan, emlékeket, visszaemlékezéseket hátrahagyva, tárgyi emlékeit, iratait rendszerezve készült az útra. Kár tagadni, hogy abból a szellemiségből, melyet ő képviselt a tudományos életben, a szabadversenyes élet keveset hagyott meg. Napról napra, hétről hétre érezte, felismerte azokat a csapdákat, melyeket felkészületlen, felkészítetlen kollégái (akárcsak az orvosok) nem tudtak elkerülni, melyek azt az etikát rombolták, melyet képviselt minden szakmai területen. Ki tudná megmondani, hogy szerencse volt-e a szerencsétlenségben, az egyéni korlátok mennyire segítették azzal, hogy nem bevételben, hanem a betegben és a tudományban lehetett gondolkodnia. Minden kornak megvannak a példaképei. Dr. Nikolics Károly sok tekintetben példakép a huszadik század végén. Nekem is, akinek volt szerencsém kora gyermekkoromtól ismerni őt és az ismeretség értékesebb felét a férfikorra átmenteni. Utolsó néhány havi beszélgetéseink pedig még közelebb hozták a szenvedő, keresztet hordó embert méltóságában és teherbírásában, melynek egyik, hosszútávú forrása felesége volt. Isteni ajándékként kapta, meg is érdemelte, akként is fogadta. Isten veled, Karcsi bácsi! Remélem, hogy találkozunk. R.I.P. |