CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2024. március 29., péntek, Aguszta napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

KultúrVáros  

szegények a széphez, átkozottak a szeretethez, szaporák a halálhoz

szegények a széphez, átkozottak a szeretethez, szaporák a halálhoz
A napfény íze

Először ültem a Sopron Plaza mozijainak egyikében. Szabó István új filmje témájában, tartalmában nem sok újat ígért. A nézőpont, a megvalósítás, az alkotó egyénisége, ami átüt a filmen - volt az érdekes. Hogyan tálalja egy Oscar tulajdonosa a századfordulót és a huszadik századot? Búcsút láttunk és hallottunk már eleget, fénypompát és sírokat, sokkolt a média, kérget növesztett szívünk köré az utca élete, de mi az, amit elmulasztottunk, mi az, ami hiányzik?
A saga modern változata, a túlélő családok története nem új a művészetben. Lehet, hogy "el is veszik" bizonyos értelemben egy hányattatott sorsú magyar zsidó család ebben a forgatagban, ahol mindenki csak hős akar lenni, ez a család pedig először végigpróbálja a világi lojalitás, az asszimiláció összes útját, hogy rájöjjön arra: a lényeg valahol máshol, a kevésbé látványosban bújik meg. Talán egy matróna mindent túlélő vitalitásában, talán a megbocsátó szeretet hétköznapiságában, talán abban, hogy ... Nem tudom.
A film gigantikus minden értelemben, óriási hősei, óriási vesztesei vannak. Szívszorító jelenetei szinte a beletörődésig sokkolják a nézőt, ha éppen akad.
És itt álljunk meg egy szóra! Barátom, aki a filmet már látta ugyanitt, aki ajánlotta, hatodmagával tekintette meg ezt a kis csodát, magamat is beleszámítva mi tizenketten ültünk a hatszáznegyven forintos helyeken a százharmincöt férőhelyes nézőtéren. A kérdés ezek után az, hogy melyik a nagyobb szegénységünk? Az, amit a pénztárnál nem tudunk "leszámolni", vagy amit az elhatározásnál nem tudunk - lelkünk szellemi szegénységében - legyőzni? Nem "zsidóspecifikus" a történet, nem sajnáltató, nem sopánkodó. Ameddig a néző kora a visszaemlékezést engedi, megállapítható, hogy maximálisan hiteles a környezet és a magatartás reprodukálása is. Számomra, aki éltem abban a korban, egyetlen hihetetlen epizód akad: a kihantolt kommunista, egy koncepciós per áldozatának újratemetése: nem tudom elképzelni azt a bátorságot, ami a sír szélén hangot kapott!
A rendezés mesteri, a történet kerek, a legkisebb darab is szervesen illeszkedik, külön nem választható, a mozgatás, a színészválasztás és -vezetés csak a legnagyobbakkal összevethető, s mindez olyan természetesen! Meg nem vágható, darabokra nem bontható, pedig a film legnagyobb ellensége sokak számára - gondoljunk csak a Nyugat akciócentrikus filmképére - a hossza. Három óra töményen, sodróan, és büntetés nélkül figyelemben-fegyelemben "ki nem kapcsolhatóan"!
Szabó István legméltóbb alkotótársa Koltai Lajos operatőr. Nyugodtan le merem írni: nem láttam még ennél jobban fényképezett filmet! A képek megkomponáltsága, a jelenetek kameramozgása, a szimbólumok gazdagsága - és érthetősége -, az intim jelenetek visszafogott, a sablonokat szétfeszítő és olyan kifejező volta, a színek, fények és képek harmóniája, a bevágott képkockák fantasztikus epizódjai! Kifejezhetetlen, elmondhatatlan, meg kell (meg kellett volna) nézni!
A nagy kérdés ugyanis nem az, amit még visszatekintve sem tudunk igazán megfejteni- miért éltünk akkor úgy Európában, hanem más. Az, ami a filmből, mint múltból, igaz, csak az egyéni jóságot és derűt felmutatva, de a kérdést mindenki mellének szegezve átsüt a vásznon: milyen jövőt csinálhatunk, milyen jövőt remélhetünk magunknak mi, akiket az élet minden tragédiája csak stigmatizál, de meg nem változtat?!
- DI -



2000. február 29., kedd 00:00


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület