|
KultúrVáros |
|
Dr.Boldizsár Ildikó a Kurucdombi Fiókkönyvtárban II.
Dr.Boldizsár Ildikó a Kurucdombi
Fiókkönyvtárban II.
a világ nem folytonos kegyelmi állapot
II.
- Mind a két találkozó nagyon fontos volt számomra -
hallottuk az írónőtől -, mert megerősített abban, hogy amit a meséről
gondolok, azt továbbgondolhatom, mert jó úton járok. Egyrészt a
gyerekek csillogó tekintete, másrészt az idősek érdeklődő kérdései
meggyőztek arról, hogy a mese nagyon fontos. Akkor lennék boldog, ha
azzal mehetnék haza, hogy azok a nagymamák, akik ezen a beszélgetésen
itt voltak, otthon elővennének egy mesekönyvet, elolvasnának belőle
egy mesét, és a legkisebbeknek mesélnének.
- A meséket soha nem szabad elemezni. Minden helyzetnek,
életszakasznak megvannak a maga meséi, amelyektől megnyugvást
találunk. A keleti gyógyításban használják is ezt a "terápiát":
meditáció céljára adnak a betegnek egy történetet, olvasgassa, amíg
lelki gyötrelmeire választ nem talál. Évekig jártam egy kórház
gyerekosztályára mesélni a gyerekekhez, akkor tapasztaltam, hogy
mandulaműtétre váró gyerekek kedvence a Hófehérke. Megbűvölten
hallgatják azt a jelenetet, amelyben Hófehérke szájából kifordul a
mérgezett almadarab, és a lány föléled. Hasonlóan népszerű, amikor a
daru torkán akadt csontot csak a gólya tudja kivenni. Kérik a
Csipkerózsikát is, hiszen az altatás miatti félelem miatt izgatja őket
a hosszú álom és a felébredés.
Ildikó megemlíti "A három kismalac" meséjét. Répcei Józsefné Betti
néni. jelzi, hogy ez bibliai történet párhuzama.
- Így van - helyesel Ildikó. - Olyan fontos a mondanivalója, hogy
nem elég, ha egyedül a pap mondja el. Sok bibliai történet került át
így mesemotívummá. Találkoztam már jó néhánnyal. Kiskoromban a
nagymamám a Bibliát mesélte folyton. A szívemben élnek a meséi.
- Dunaújvárosban születtem, ott nem volt hitélet. "Mama, maga
bolondokat beszél, hagyja a gyereket!", hallotta szegény sokszor
apámtól. A festményeket, bibliai utalásokat neki köszönhetően értem
meg.
- Nekem nem meséltek a szüleim. Amikor megtanultam olvasni,
regényekkel kezdtem. Olyan kérdések izgattak, amikre nem kaptam
választ vagy nem volt meggyőző a válasz. Sem az egyetemi órák, sem a
klasszikus olvasmányok nem adtak választ a kérdéseimre. Csak később,
inkább az egyetemen kaptam rá a meseolvasásra. A mesékben életvezetési
tanácsokat találtam, amelyeket jó lenne közkinccsé tenni.
- Akkor tört rám a pánik, amikor - esztétika szakon - műelemzés
dolgozatot kellett volna írnom. Elővettem Milne Micimackóját. A 9.
fejezetnél nyílt ki, amelyben Micimackót kiönti az árvíz.
- No, ez
rólam szól, döntöttem el, és erről a fejezetről írtam a dolgozatot.
Balassa Péter pedig - miután elolvasta - azt mondta, mesékkel kellene
foglalkoznom. Minél többet foglalkoztam velük - 12 évi kutatómunka van
mögöttem -, annál újabb és izgalmasabb kérdések merültek fel, és úgy
tűnik, hogy ennek a kutásnak amíg élek, nem is lesz vége.
- Magyarországon nincs mesekutatói állás, és valamiből meg is kell
élni. Én szerencsés és boldog embernek tudhatom magam, mert olyan
munkahelyen dolgozom - a Házi Praktika főszerkesztő-helyetteseként -,
ahol a kollektívának van fogadókészsége ahhoz is, amit én szívesen
csinálok. Emellett a Nemzeti Tankönyvkiadó felkérésére második és
harmadik osztályos gyerekek számára állítottam össze olvasókönyvet, a
negyedikesekén most dolgozom.
- Leginkább az érdekel, hogy melyik mese miért változott meg az
idők folyamán, és milyen tartalmi módosulást jelent. Van egy állandó,
szinte változatlan magja a történeteknek, amely akkor is megmarad, ha
minden egyes mesemondó beleszövi a saját élettapasztalatait és
körülményeit. Az emberi problémák, vágyak, motivációk örök érvényűek,
csak a hozzá való viszonyulásunk változik meg. Ma már táltosok és
csodás lények helyett szuperszonikus repülőgépek szegődnek a főhős
szolgálatába, de amíg a táltosokat sokszor gebéből ápolta paripává
nagy gondossággal és szeretettel a legkisebb fiú, addig a gépek a
hősök "ölébe hullanak", a saját energiáikat és képességeiket nemigen
kell mozgósítaniuk, mert mindent elvégeznek helyettük a technika
csodái. Ez odáig vezethet, hogy a külső segítség alapvető elvárássá
válik a gyerekekben, és nem tanulják meg: ahhoz, hogy kapjanak valamit
az élettől, adniuk is kell valamit.
- Szociológusok kimutatták, hogy a gyerekek életében sokkal
fontosabb az emocionális képességek fejlesztése a hagyományos
akadémiai, tárgyi tudással szemben, mert ez utóbbi szinte teljes
mértékben kiszorította az előzőt. Szerintük a szociális és művészi
képességek erősítése a meseolvasásban gyökerezik. Azokban a
gyerekekben, akiknek sok mesét olvastak és ezáltal kialakult bennük
egyfajta világkép, problémamegoldó és döntéshozó képességük sokkal
hatékonyabb, mint azoké, akik nem találkoztak így a mesék világával.
Az agresszivitás is erősebb az utóbbiaknál, hiszen nincs ismeretük a
gyengébbek és kiszolgáltatottabbak iránti empátiáról.
- A mese fejleszti a belső látást, az erkölcsi motivációt. A tévés
mesék a gyors kielégülésre irányulnak. A mesével le lehet lassítani a
gyerekek ritmusát. Meg lehet még érinteni a lelket a mesében. A mese
rólunk szól. A mese igazi varázsa, amikor a tekintetekből érezzük,
ahogy visszatükröződik a mese.
- A mese önmagában nem manipulatív: belsőleg enged látni, ritmusa
van, lassan halad, utat jár be, a gyerek maga választhat, kivel
azonosul. A "Magyar . népmesék" filmsorozatnál tiszteletben tartották
a mesék sajátosságait, ritmusát, motívumaikat megtartották. A Walt
Disney mesék viszont manipulálnak. Minden ember genetikusan kódolt,
ennek megfelelően ezekben a "sztorikban" is 6 másodpercenként indul
egy-egy akció. Nem enged gondolkodni, a belső képet tönkreteszi,
befogadója becsapható utána. - Anyukák kérdezik: mit lehet tenni
ellene? A gyerekeket hogyan lehet elvonszolni a tévé vagy a videó
elől? Ilyenkor visszakérdezek: "Tetszik tudni, hol lehet kikapcsolni?
- Mintát követ a gyerek. A tévé nálunk olyan, mint a
mosogatószivacs: amikor szükség van rá, használjuk, a mi gyermekeink
erre vannak szocializálva.
"Mama, gyere, lapozzs!" - kapcsolódik be a beszélgetésbe Doroginé
Teca néni-, a másfél éves dédunokámat, Szandikát a mesekönyvek
izgatják, nem a tévé, valósággal vonszol a mesekönyvekhez.
- A mama melegségét érezze, ez a gyerek vágya - mosolyog Ildikó -,
erre nagyobb szüksége van a kisgyereknek, mint a mesére. A mesemondás,
meseolvasás, mesekönyv nézegetés erre sokkal jobb lehetőség, mint a
tévénézés. Akinek kicsi korától mesét mondanak, megtanulja azt is,
hogyan kell a mondatokat összefűzni. A gyereknek vérévé válik a
mondat.
- Amikor először hagytam teljesen egyedül otthon a gyerekeimet,
nem a lelkükre beszéltem, hogy senki idegent be ne engedjenek, hanem
elmondtam nekik a kecskegidákról szóló mesét.
Amikor hazaértem, és
kopogtam az ajtón, megkérdezték, "Ki vagy?" "Anyácskátok"-
válaszoltam, mire ők rávágták: "Akkor mutasd a lábad!"
- Az ember keresi a formát, amelyben valamit el tud mondani a
világról. Hamar kiderült: én nem verset fogok írni, hanem mesét.
Hitem szerint nem kell titkolnunk a gyerekek előtt, hogy a
világ nem folytonos kegyelmi állapot. A szomorúság sem rossz -
hozzátartozik a világhoz. Kell, hogy a mesében benne legyen a
figyelmeztetés és az ígéret: a bánat örömbe fordulhat és fordítva.
Akárcsak a klasszikus tündérmesék világában, ahol folyton ott kísért a
tragédia árnya is. A szorongásokat és félelmeket oldja a mese. A mese
műfaja mindig konkrét helyzetekkel válaszol a kérdésekre, de mégsem
didaktikus vagy szájbarágós módon. Aki megérti őket, könnyebben
eligazodik a bonyolult élethelyzetekben, tapasztalatait könnyebben
beépítheti saját világába, kialakíthatja morális értékrendjét és
menedéket találhat a magány ellen is.
- A jó mesemondó tudja, mi történik éppen, és mit lenne jó
elmesélni. A mese bölcsessége a lényeg.
Az első
rész
Kelemen Endréné
1999. április 20., kedd 00:00
|
|
|
