Rovat: KultúrVáros
1999. április 20., kedd 00:00
|
Dr.Boldizsár Ildikó a Kurucdombi Fiókkönyvtárban II. a világ nem folytonos kegyelmi állapot II.
- Mind a két találkozó nagyon fontos volt számomra - hallottuk az írónőtől -, mert megerősített abban, hogy amit a meséről gondolok, azt továbbgondolhatom, mert jó úton járok. Egyrészt a gyerekek csillogó tekintete, másrészt az idősek érdeklődő kérdései meggyőztek arról, hogy a mese nagyon fontos. Akkor lennék boldog, ha azzal mehetnék haza, hogy azok a nagymamák, akik ezen a beszélgetésen itt voltak, otthon elővennének egy mesekönyvet, elolvasnának belőle egy mesét, és a legkisebbeknek mesélnének. - A meséket soha nem szabad elemezni. Minden helyzetnek, életszakasznak megvannak a maga meséi, amelyektől megnyugvást találunk. A keleti gyógyításban használják is ezt a "terápiát": meditáció céljára adnak a betegnek egy történetet, olvasgassa, amíg lelki gyötrelmeire választ nem talál. Évekig jártam egy kórház gyerekosztályára mesélni a gyerekekhez, akkor tapasztaltam, hogy mandulaműtétre váró gyerekek kedvence a Hófehérke. Megbűvölten hallgatják azt a jelenetet, amelyben Hófehérke szájából kifordul a mérgezett almadarab, és a lány föléled. Hasonlóan népszerű, amikor a daru torkán akadt csontot csak a gólya tudja kivenni. Kérik a Csipkerózsikát is, hiszen az altatás miatti félelem miatt izgatja őket a hosszú álom és a felébredés. Ildikó megemlíti "A három kismalac" meséjét. Répcei Józsefné Betti néni. jelzi, hogy ez bibliai történet párhuzama. - Így van - helyesel Ildikó. - Olyan fontos a mondanivalója, hogy nem elég, ha egyedül a pap mondja el. Sok bibliai történet került át így mesemotívummá. Találkoztam már jó néhánnyal. Kiskoromban a nagymamám a Bibliát mesélte folyton. A szívemben élnek a meséi. - Dunaújvárosban születtem, ott nem volt hitélet. "Mama, maga bolondokat beszél, hagyja a gyereket!", hallotta szegény sokszor apámtól. A festményeket, bibliai utalásokat neki köszönhetően értem meg. - Nekem nem meséltek a szüleim. Amikor megtanultam olvasni, regényekkel kezdtem. Olyan kérdések izgattak, amikre nem kaptam választ vagy nem volt meggyőző a válasz. Sem az egyetemi órák, sem a klasszikus olvasmányok nem adtak választ a kérdéseimre. Csak később, inkább az egyetemen kaptam rá a meseolvasásra. A mesékben életvezetési tanácsokat találtam, amelyeket jó lenne közkinccsé tenni. - Akkor tört rám a pánik, amikor - esztétika szakon - műelemzés dolgozatot kellett volna írnom. Elővettem Milne Micimackóját. A 9. fejezetnél nyílt ki, amelyben Micimackót kiönti az árvíz. - No, ez rólam szól, döntöttem el, és erről a fejezetről írtam a dolgozatot. Balassa Péter pedig - miután elolvasta - azt mondta, mesékkel kellene foglalkoznom. Minél többet foglalkoztam velük - 12 évi kutatómunka van mögöttem -, annál újabb és izgalmasabb kérdések merültek fel, és úgy tűnik, hogy ennek a kutásnak amíg élek, nem is lesz vége. - Magyarországon nincs mesekutatói állás, és valamiből meg is kell élni. Én szerencsés és boldog embernek tudhatom magam, mert olyan munkahelyen dolgozom - a Házi Praktika főszerkesztő-helyetteseként -, ahol a kollektívának van fogadókészsége ahhoz is, amit én szívesen csinálok. Emellett a Nemzeti Tankönyvkiadó felkérésére második és harmadik osztályos gyerekek számára állítottam össze olvasókönyvet, a negyedikesekén most dolgozom. - Leginkább az érdekel, hogy melyik mese miért változott meg az idők folyamán, és milyen tartalmi módosulást jelent. Van egy állandó, szinte változatlan magja a történeteknek, amely akkor is megmarad, ha minden egyes mesemondó beleszövi a saját élettapasztalatait és körülményeit. Az emberi problémák, vágyak, motivációk örök érvényűek, csak a hozzá való viszonyulásunk változik meg. Ma már táltosok és csodás lények helyett szuperszonikus repülőgépek szegődnek a főhős szolgálatába, de amíg a táltosokat sokszor gebéből ápolta paripává nagy gondossággal és szeretettel a legkisebb fiú, addig a gépek a hősök "ölébe hullanak", a saját energiáikat és képességeiket nemigen kell mozgósítaniuk, mert mindent elvégeznek helyettük a technika csodái. Ez odáig vezethet, hogy a külső segítség alapvető elvárássá válik a gyerekekben, és nem tanulják meg: ahhoz, hogy kapjanak valamit az élettől, adniuk is kell valamit. - Szociológusok kimutatták, hogy a gyerekek életében sokkal fontosabb az emocionális képességek fejlesztése a hagyományos akadémiai, tárgyi tudással szemben, mert ez utóbbi szinte teljes mértékben kiszorította az előzőt. Szerintük a szociális és művészi képességek erősítése a meseolvasásban gyökerezik. Azokban a gyerekekben, akiknek sok mesét olvastak és ezáltal kialakult bennük egyfajta világkép, problémamegoldó és döntéshozó képességük sokkal hatékonyabb, mint azoké, akik nem találkoztak így a mesék világával. Az agresszivitás is erősebb az utóbbiaknál, hiszen nincs ismeretük a gyengébbek és kiszolgáltatottabbak iránti empátiáról. - A mese fejleszti a belső látást, az erkölcsi motivációt. A tévés mesék a gyors kielégülésre irányulnak. A mesével le lehet lassítani a gyerekek ritmusát. Meg lehet még érinteni a lelket a mesében. A mese rólunk szól. A mese igazi varázsa, amikor a tekintetekből érezzük, ahogy visszatükröződik a mese. - A mese önmagában nem manipulatív: belsőleg enged látni, ritmusa van, lassan halad, utat jár be, a gyerek maga választhat, kivel azonosul. A "Magyar . népmesék" filmsorozatnál tiszteletben tartották a mesék sajátosságait, ritmusát, motívumaikat megtartották. A Walt Disney mesék viszont manipulálnak. Minden ember genetikusan kódolt, ennek megfelelően ezekben a "sztorikban" is 6 másodpercenként indul egy-egy akció. Nem enged gondolkodni, a belső képet tönkreteszi, befogadója becsapható utána. - Anyukák kérdezik: mit lehet tenni ellene? A gyerekeket hogyan lehet elvonszolni a tévé vagy a videó elől? Ilyenkor visszakérdezek: "Tetszik tudni, hol lehet kikapcsolni? - Mintát követ a gyerek. A tévé nálunk olyan, mint a mosogatószivacs: amikor szükség van rá, használjuk, a mi gyermekeink erre vannak szocializálva. "Mama, gyere, lapozzs!" - kapcsolódik be a beszélgetésbe Doroginé Teca néni-, a másfél éves dédunokámat, Szandikát a mesekönyvek izgatják, nem a tévé, valósággal vonszol a mesekönyvekhez. - A mama melegségét érezze, ez a gyerek vágya - mosolyog Ildikó -, erre nagyobb szüksége van a kisgyereknek, mint a mesére. A mesemondás, meseolvasás, mesekönyv nézegetés erre sokkal jobb lehetőség, mint a tévénézés. Akinek kicsi korától mesét mondanak, megtanulja azt is, hogyan kell a mondatokat összefűzni. A gyereknek vérévé válik a mondat. - Amikor először hagytam teljesen egyedül otthon a gyerekeimet, nem a lelkükre beszéltem, hogy senki idegent be ne engedjenek, hanem elmondtam nekik a kecskegidákról szóló mesét. Amikor hazaértem, és kopogtam az ajtón, megkérdezték, "Ki vagy?" "Anyácskátok"- válaszoltam, mire ők rávágták: "Akkor mutasd a lábad!" - Az ember keresi a formát, amelyben valamit el tud mondani a világról. Hamar kiderült: én nem verset fogok írni, hanem mesét. Hitem szerint nem kell titkolnunk a gyerekek előtt, hogy a világ nem folytonos kegyelmi állapot. A szomorúság sem rossz - hozzátartozik a világhoz. Kell, hogy a mesében benne legyen a figyelmeztetés és az ígéret: a bánat örömbe fordulhat és fordítva. Akárcsak a klasszikus tündérmesék világában, ahol folyton ott kísért a tragédia árnya is. A szorongásokat és félelmeket oldja a mese. A mese műfaja mindig konkrét helyzetekkel válaszol a kérdésekre, de mégsem didaktikus vagy szájbarágós módon. Aki megérti őket, könnyebben eligazodik a bonyolult élethelyzetekben, tapasztalatait könnyebben beépítheti saját világába, kialakíthatja morális értékrendjét és menedéket találhat a magány ellen is. - A jó mesemondó tudja, mi történik éppen, és mit lenne jó elmesélni. A mese bölcsessége a lényeg. Az első rész Kelemen Endréné |