Bécs birtokolja, mert megbecsülte. Akkor szép is, akkor térdepelni kell másnak is?
Bécs birtokolja, mert megbecsülte. Akkor
szép is, akkor térdepelni kell másnak is?
Klimt kiállítása a
Belvedere-ben
Már írtam, hogy nem szeretem Bécset. Most sem szeretem
jobban, pedig el sem tévedtem. Annyi idő alatt ott voltunk a határról
a Belvedere szomszédságában, mint amennyit vártunk a határon (3/4
óra).
A kastély fellobogózva, kidíszítve, mindenütt plakátok, fémkordon
150 m hosszúságban, 1/2 11-kor még ötven méteres sor, az épület pedig
már tele. A szokásos információs telefonok mindenütt, a teljes emelet
mindkét irányban zsúfolva az osztrák büszkeséggel. Elsőnek azon
gondolkodtam el, hogy mi a kiállítás címe: "Klimt és a nők". Sértő
szándék nélkül, csak mivel aktuális, ez kb. olyan, mintha Tamási Áron
darabjának címe ez lenne: "Ábel és a kecske". A tartalom ugyanaz, az
eredmény pedig, ki tudja, hol nemesebb? Ha arra gondolok, hogy a
beteljesületlen vágyú, nem operaénekes anya gyermekeként született,
akinek aranyművessége végigkíséri művészetét. A festő egy igazi és
sok
azonosítatlan kapcsolatából születtek számolatlanul a képek.
A szecesszió atyja onnan indult, ahonnan a többi "maszek szépség"
kereső. Ha rajzait gyenge minőségű ruhatervnek minősítem, még
dicsérem. Arra már gondolni sem merek, hogy kijelentsem: a dekadens
Bécsnek a dekadens festő tökéletesen megfelel, a magam részéről két
kép kivételével egyszerűen nem tudom méltányolni. Úgy is mondhatom:
viszolygok tőle.
Mégis sorban álltam és fizettem, mint a(z) (osztrák) katonatiszt,
hogy egy csaknem teljes életművet láthassak. A két szép képről nincs
tulajdonomban repró, így más, ismert képeket, azok részleteit rakom
fel illusztrációnak, olyanokat, melyek ugyancsak a kiállításon voltak
láthatók. Ki merné ideálisnak, vagy tartalmában is legalább egymást
kiegészítőnek mondani a nőkkel való kapcsolatát, amikor a dísz, az
extrovertáltság, a karmos és karomszerűen leszűkített ujjak láthatók
a
képeken? A pszichésen is súlyos zavarokkal küzdő festő nem volt
egyszerűen képes egészséges és teljes emberi kapcsolatra. A
művészettörténészek ezt úgy fogalmazzák meg, hogy a saját kórjától
távol maradandó abnormisan szenvedélyesnek és időt rablónak bizonyult
minden kapcsolatában. A párhuzamosan fenntartott kapcsolatok
biztosították a távolságtartást saját magától, mely gátolta az
élményszerzésben csakúgy, mint az alkotásban.
A nők, akik vonzzák, akik festészetében megjelennek, erotikusak
és
patologikusak, végzetszerűek és bölcsek. A férfi(?) Klimt számára
szükséges tulajdonságok hordozói, akik sok tekintetben ellene
mondanak
annak a tudománynak, mely a mindenek empirikus megismerhetőségét
hirdette. Vannak a végzetnek asszonyai, akiket - már csak a kicsivel
hosszabb élet érdekében - érdemes elkerülni. Hogy az ember agyvérzést
ne kapjon (Klimt), vagy hajója el ne süllyedjen (Titanic, Amen Ra).
Még a "Csók" című, leghíresebb képéről is csak Ady sorai jutnak
az
eszembe az arannyal betakaró férfi domináló alakját látva (korábban
megfestve egy teljesen értéktelen és normál variációját a képnek):
És köszönök ma annyi ölelést,
Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,
Amennyit férfi megköszönni tud,
Mikor egy unott, régi csókon lép át.
...
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak."
Bécs büszke, és sorban áll: a földön ott ülnek körben a látogató
iskolai osztályok gyermekei az első terem parkettján és fertőzik őket
egy dekadens művészet csíráival.
Hogy mégis érdemes megnézni a két képen kívül a kiállítást? Nem
Makart miatt, akire ugyancsak büszke a császárváros, és akiből
ugyancsak jócskán, bőven az elfogadható mennyiség fölött jut a
látogatónak. Ám látható itt egy korai Van Gogh, egy közepes Manet,
egy
Daumier, egy szép Rodin szobor, Courbet egy önarcképe, egy csodálatos
Renoir akt-festmény és öregkori szobor.
És akinek még ez sem elég, az megláthatja a század féktelen
szépségideál-rombolását azokban a korai Munch képekben, ahol még
nyoma
sincs a "Sikoly"-nak, ahol még nyoma sincs az egyénieskedésnek.
Fárasztó voltam az írásban, tudom. Egyetlen mentségem, hogy maga
a
kiállítás is fárasztó, mindemellett Bécs áhítattal térdel jelképesen
Klimt előtt. A választás sok tekintetben jellemzi az embert, hiszen
egész életünk jóformán a lehetőségekből való választással telik. A
legizgalmasabb kérdés az, hogy mi lesz a gyakorlati következménye a
szellemi választásnak? Erre pedig én választ adni nem tudok, jósolni
pedig nem szeretnék, hátha beválik.
- DI -
2000. szeptember 30., szombat 00:00
|