|
KultúrVáros |
|
Mutasd, mit viselsz, megmondom ki vagy és ki lehetsz
Mutasd, mit viselsz, megmondom, ki vagy
és
ki lehetsz
Új kasztok, új vezetők
Szégyen és gyalázat. Nem készültem fel tisztességesen ennek a
cikknek az anyagából. Nem nagyon fordult elő, hogy ennyire
tájékozatlanul lássak hozzá egy életbevágóan fontos mondanivaló
megfogalmazásához.
Most csaknem bárki megfoghatna, egy-két kérdés alapján kiderülne,
hogy abszolút járatlan vagyok a témában. Talán ennyire bátor lennék,
hogy megreszkírozzam azt: olvasói levél bizonyítsa be, hogy nincs
igazam. Nem. Nem erről van szó. Egyszerűen attól vagyok bánatos, hogy
amit elmondok, az cáfolhatatlan.
Nem egyszer, nem kétszer szerepelt a hírek rovatban, hogy
általános iskolás korú gyerekek egymás tízóraiját elrabolják, hogy
bandákba verődött teenagerek csinálnak olyan dolgot, melynek
következményétől csak a kiskorúság menti meg őket.
Hol kezdődnek a dolgok? Az írásomhoz a kiindulópontot a
Magyarországról Németországba szakadt hazánkfia adta, aki panaszkodik
magyar barátnőjének, hogy ha nem megfelelően márkás cuccokba
öltöztetve küldi az iskolába a gyerekét, kiközösítik, nem veszik
be az elit brancsba, a másodrendű, bevándorolt, szegényebb sorsúak
közé kasztnizzák be - és ez a ketrec erősebb rácsú, mint a börtön
fala,
ezen nem lehet áttörni.
Mindig voltak kasztok. A szocializmus konszolidált éveiben tőlem
már megkérdezték származásomat is (nem a munkás-paraszt-értelmiségi
döntésre gondolok). Éppen akkoriban gondoltuk, hogy ha már a
felvételinél elmegy "tudatlanságból származó, de majd kiküszöbölhető,
régimódi világnézetünk", talán egyszer tényleg az fog számítani, ami
fontos. Akkor válaszoltam, döntöttem, s tudtam, ezzel a nemleges
felelettel sok mindenből kirekesztem magam. Nem vezetett ez semmiféle
gyűlölethez. Különváláshoz annál inkább. Tudomásul vettem, hogy
létezik a világ felosztása, mégpedig különböző szempontok szerint.
Itt sem az iskolás gyerekek a hibásak, hanem nyilvánvalóan
környezetük, amely bármilyen módon, de célozgat arra, hogy ők mit és
milyen áron engedhetnek meg maguknak, akik nem merik választani a
márkátlanságot kezdve a fasírttól a hamburgerig és a fehér fél
tornacipőtől az Adidas önmagától ugró cipellőjéig.
Kasztok, új, harcos kasztok vannak kialakulóban, és mi leszünk a
bandaháborúk kereszttüzébe került vétlenek, akik egy-egy eltévedt
golyó elől nem tudnak majd elugrani. A gyászbeszéd rövid lesz
fölöttünk: nem merték vállalni az élet teljességét a márkák
háborújában. Mert az a reklám is megérne egy-két év börtönt, ami a
tárgy minden áron megszerzésére vezeti a tudatlant, aki a nagyság
sine
qua non-jának tekinti annak birtoklását. A hülyeség tartós, csak
éppen
más-más irányt vesz. Amikor éppen nem az ellenség képzete köti le a
teljes 24 óráját, akkor új ellenségképet, új, kisebbrendű fajt
generál
magának. Keresi és előbb-utóbb megtalálja.
Mutatis mutandis (változtatva a változtatandókat) minden
korosztályon és rétegen végigvezethető a trend, ahogyan divatos
szóval
az elfajzást emlegetik. Csak remélhetjük, hogy nem találják meg azt
az
egy embert (ma már ebben sem vagyok olyan biztos), aki az élre állva
ki is mondja mindazt, amit most a különállás, a baseball-ütő vagy
lőfegyver jelent, de jelenthet világháborút, holocaustot, aminek
alapjait, a gyűlölet szigeteit már olyan sikeresen alakítgatjuk
magunk
és gyermekeink körül.
- DI -
2000. augusztus 15., kedd 00:00
|
|
|
