Rovat: KultúrVáros
2000. augusztus 15., kedd 00:00
|
Mutasd, mit viselsz, megmondom ki vagy és ki lehetsz Új kasztok, új vezetők
Új kasztok, új vezetők Szégyen és gyalázat. Nem készültem fel tisztességesen ennek a cikknek az anyagából. Nem nagyon fordult elő, hogy ennyire tájékozatlanul lássak hozzá egy életbevágóan fontos mondanivaló megfogalmazásához. Most csaknem bárki megfoghatna, egy-két kérdés alapján kiderülne, hogy abszolút járatlan vagyok a témában. Talán ennyire bátor lennék, hogy megreszkírozzam azt: olvasói levél bizonyítsa be, hogy nincs igazam. Nem. Nem erről van szó. Egyszerűen attól vagyok bánatos, hogy amit elmondok, az cáfolhatatlan. Nem egyszer, nem kétszer szerepelt a hírek rovatban, hogy általános iskolás korú gyerekek egymás tízóraiját elrabolják, hogy bandákba verődött teenagerek csinálnak olyan dolgot, melynek következményétől csak a kiskorúság menti meg őket. Hol kezdődnek a dolgok? Az írásomhoz a kiindulópontot a Magyarországról Németországba szakadt hazánkfia adta, aki panaszkodik magyar barátnőjének, hogy ha nem megfelelően márkás cuccokba öltöztetve küldi az iskolába a gyerekét, kiközösítik, nem veszik be az elit brancsba, a másodrendű, bevándorolt, szegényebb sorsúak közé kasztnizzák be - és ez a ketrec erősebb rácsú, mint a börtön fala, ezen nem lehet áttörni. Mindig voltak kasztok. A szocializmus konszolidált éveiben tőlem már megkérdezték származásomat is (nem a munkás-paraszt-értelmiségi döntésre gondolok). Éppen akkoriban gondoltuk, hogy ha már a felvételinél elmegy "tudatlanságból származó, de majd kiküszöbölhető, régimódi világnézetünk", talán egyszer tényleg az fog számítani, ami fontos. Akkor válaszoltam, döntöttem, s tudtam, ezzel a nemleges felelettel sok mindenből kirekesztem magam. Nem vezetett ez semmiféle gyűlölethez. Különváláshoz annál inkább. Tudomásul vettem, hogy létezik a világ felosztása, mégpedig különböző szempontok szerint. Itt sem az iskolás gyerekek a hibásak, hanem nyilvánvalóan környezetük, amely bármilyen módon, de célozgat arra, hogy ők mit és milyen áron engedhetnek meg maguknak, akik nem merik választani a márkátlanságot kezdve a fasírttól a hamburgerig és a fehér fél tornacipőtől az Adidas önmagától ugró cipellőjéig. Kasztok, új, harcos kasztok vannak kialakulóban, és mi leszünk a bandaháborúk kereszttüzébe került vétlenek, akik egy-egy eltévedt golyó elől nem tudnak majd elugrani. A gyászbeszéd rövid lesz fölöttünk: nem merték vállalni az élet teljességét a márkák háborújában. Mert az a reklám is megérne egy-két év börtönt, ami a tárgy minden áron megszerzésére vezeti a tudatlant, aki a nagyság sine qua non-jának tekinti annak birtoklását. A hülyeség tartós, csak éppen más-más irányt vesz. Amikor éppen nem az ellenség képzete köti le a teljes 24 óráját, akkor új ellenségképet, új, kisebbrendű fajt generál magának. Keresi és előbb-utóbb megtalálja. Mutatis mutandis (változtatva a változtatandókat) minden korosztályon és rétegen végigvezethető a trend, ahogyan divatos szóval az elfajzást emlegetik. Csak remélhetjük, hogy nem találják meg azt az egy embert (ma már ebben sem vagyok olyan biztos), aki az élre állva ki is mondja mindazt, amit most a különállás, a baseball-ütő vagy lőfegyver jelent, de jelenthet világháborút, holocaustot, aminek alapjait, a gyűlölet szigeteit már olyan sikeresen alakítgatjuk magunk és gyermekeink körül. - DI - |