CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2024. március 28., csütörtök, Gedeon, Johanna napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

KultúrVáros  

FRANCISCO de GOYA (1746 – 1828)

Bár Mária Teréziát is láthatóan a természettudományok jobban érdeklik, mint a kultúra (másként miként mutogatna neki balra, az iker óriásmúzeum másik tagja felé), mégis kötelességünk felhívni a figyelmet arra, hogy a néhány szerény jelzés és a két lobogó zászló-jelezte kiállítás megnyílt a bécsi Kunsthistorisches Museum-ban.
Az esős vasárnap programjaként a két korszak (klasszikus és modern) határától időben kb. egyenlő távolságra élő spanyol festő gyűjtött anyaga joggal úticélja mind a bécsieknek, mind a Bécset meglátogató külföldieknek (mit is írhatnék mást, minthogy elsősorban a minden időben a kultúrvilág annektálását célzó japánoknak).
A tíz eurós felnőtt-belépő az egész épület képanyagának megtekintésére feljogosít, ami nem lehet mellékes senki számára, aki egy ilyen különleges egyéniség munkáinak megszemlélésére adja a fejét (lsd. később).


Minden élet valamennyire tükre annak a társadalmi környezetnek is, melyben azt tulajdonosa leélte, mégis Francisco Goya esetén ez a munkáiban megjelenő többszörös kettősség különösen kegyetlen tükröt tart(ott) a képek mai csodálói, s egyben saját (kevés kivétellel degeneráltnak ábrázolt) kortársai elé.
Ahogyan az érezhetően hanyatló királyságok még képesek erejük fitogtatására egy-egy "jól sikerült" háború kapcsán, úgy kerül egyben felszínre, jelen esetben egy festő ecsetjén át a kor álságos volta, a gyengeség, mely a degeneráltság valamilyen fokán keresztül tör magának utat a normalitás kontrollján át és a díszes sújtások, káprázatos anyagok és dekadens magatartási formákon keresztül.


Ahogyan egy alig és sokszor csak átmenetileg, a hadak ide-oda ingázásának szünetében létező uralkodás kétes dicsősége az udvari festő cím, mégis ez jelenti például a csúcsot, melyet F.Goya komoly vargabetűk, sikertelen kísérletek után elér. S mi csaknem az első dolga? Hogy kifigurázza, kegyetlen gúnnyal ábrázolja saját munkaadóját, akinek környezete - úgy látszik, "similis simile gaudet" - legalább olyan hanyatló, és érdemi helyzetfelismerésre éppen annyira képtelen, mint az ábrázolt modellek.


A Kunsthistorisches Museum-ban látható kiállítás jó keresztmetszetét adja a festő munkásságának. Nem hiányzik a gondosság a megrendezésből, a kellő felvilágosítás, hogy a semmiből betántorgó látogató is lényegesen műveltebben hagyja el a sötét acélkék kárpittal bevont paravánokkal szegélyezett termeket. Nem hiányzik a légkondicionálás sem. Kap meleget-hideget (a belépéstől számítva ebben a sorrendben) a látogató, és a besötétített termekben bolyongva a rutinosabb szemlélő, akinek már volt szerencséje jó minőségű reprodukciókon keresztül betekintést nyerni Goya szín-és formavilágába, joggal teszi fel magának a kérdést, hogy milyen színvilág-modifikált képeket látott vajon a múzeum legmodernebb világítási csodáival felszerelt termeiben? Aki nem hiszi, járjon utána például a kiállítás nagyon jól sikerült, színhűnek mondható katalógusán keresztül (25 Euro).


Utoljára hagytam a magyarok számára különösen szívmelengető tényt: a Szépművészeti Múzeumtól kölcsönzött két Goya-kép az összkép szemléletében valóban a művész talán legkiemelkedőbb alkotása (beleértve az otthon maradt női portrét is). A honi gyűjtő és kiválasztó ízlését dicséri és örömünket fokozza, hogy a két kisméretű (nem a méret a lényeg!) kép a kiállítás egészének és utolsó termének is a két legfőbb éke.
Nem hiszem, hogy művészettörténeti és mindenki számára elfogadható kategória lenne, ha úgy jellemezném a festőt valamint alkotásait és a keltett hatást, mint egy nagy, de időben nagyon a korába helyezendő, abból nehezen kiemelhető, nem abszolút időtlen szépségként jellemezhető életművet. Nyilván egyéniségtől és természettől is függ, de talán annyi megjegyzés megengedhető, hogy F.de Goya műveinek szemlélése után nem az a katarktikus érzés önti el a kiállítás látogatóját, mint - mondjuk - éppen a szomszédban a Musee d'Orsay anyagának szemlélése után, s ez nem írható a kor számlájára. Használjuk ki a jegy adta lehetőséget, hogy a múzeum újrarendezett, klasszikus anyagának átnézésével "rendbehozzuk" az abszolút szépségről alkotott lelki építményünk kissé megtépázott drapériáit.
- DI -



2005. november 06., vasárnap 19:21


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület