|
FRANCISCO de GOYA (1746 – 1828)
Bár Mária Teréziát is láthatóan a természettudományok jobban érdeklik, mint a kultúra (másként miként mutogatna neki balra, az iker óriásmúzeum másik tagja felé), mégis kötelességünk felhívni a figyelmet arra, hogy a néhány szerény jelzés és a két lobogó zászló-jelezte kiállítás megnyílt a bécsi Kunsthistorisches Museum-ban.
 Minden élet valamennyire tükre annak a társadalmi környezetnek is, melyben azt tulajdonosa leélte, mégis Francisco Goya esetén ez a munkáiban megjelenő többszörös kettősség különösen kegyetlen tükröt tart(ott) a képek mai csodálói, s egyben saját (kevés kivétellel degeneráltnak ábrázolt) kortársai elé. Ahogyan az érezhetően hanyatló királyságok még képesek erejük fitogtatására egy-egy "jól sikerült" háború kapcsán, úgy kerül egyben felszínre, jelen esetben egy festő ecsetjén át a kor álságos volta, a gyengeség, mely a degeneráltság valamilyen fokán keresztül tör magának utat a normalitás kontrollján át és a díszes sújtások, káprázatos anyagok és dekadens magatartási formákon keresztül.  Ahogyan egy alig és sokszor csak átmenetileg, a hadak ide-oda ingázásának szünetében létező uralkodás kétes dicsősége az udvari festő cím, mégis ez jelenti például a csúcsot, melyet F.Goya komoly vargabetűk, sikertelen kísérletek után elér. S mi csaknem az első dolga? Hogy kifigurázza, kegyetlen gúnnyal ábrázolja saját munkaadóját, akinek környezete - úgy látszik, "similis simile gaudet" - legalább olyan hanyatló, és érdemi helyzetfelismerésre éppen annyira képtelen, mint az ábrázolt modellek.  A Kunsthistorisches Museum-ban látható kiállítás jó keresztmetszetét adja a festő munkásságának. Nem hiányzik a gondosság a megrendezésből, a kellő felvilágosítás, hogy a semmiből betántorgó látogató is lényegesen műveltebben hagyja el a sötét acélkék kárpittal bevont paravánokkal szegélyezett termeket. Nem hiányzik a légkondicionálás sem. Kap meleget-hideget (a belépéstől számítva ebben a sorrendben) a látogató, és a besötétített termekben bolyongva a rutinosabb szemlélő, akinek már volt szerencséje jó minőségű reprodukciókon keresztül betekintést nyerni Goya szín-és formavilágába, joggal teszi fel magának a kérdést, hogy milyen színvilág-modifikált képeket látott vajon a múzeum legmodernebb világítási csodáival felszerelt termeiben? Aki nem hiszi, járjon utána például a kiállítás nagyon jól sikerült, színhűnek mondható katalógusán keresztül (25 Euro).  Utoljára hagytam a magyarok számára különösen szívmelengető tényt: a Szépművészeti Múzeumtól kölcsönzött két Goya-kép az összkép szemléletében valóban a művész talán legkiemelkedőbb alkotása (beleértve az otthon maradt női portrét is). A honi gyűjtő és kiválasztó ízlését dicséri és örömünket fokozza, hogy a két kisméretű (nem a méret a lényeg!) kép a kiállítás egészének és utolsó termének is a két legfőbb éke. Nem hiszem, hogy művészettörténeti és mindenki számára elfogadható kategória lenne, ha úgy jellemezném a festőt valamint alkotásait és a keltett hatást, mint egy nagy, de időben nagyon a korába helyezendő, abból nehezen kiemelhető, nem abszolút időtlen szépségként jellemezhető életművet. Nyilván egyéniségtől és természettől is függ, de talán annyi megjegyzés megengedhető, hogy F.de Goya műveinek szemlélése után nem az a katarktikus érzés önti el a kiállítás látogatóját, mint - mondjuk - éppen a szomszédban a Musee d'Orsay anyagának szemlélése után, s ez nem írható a kor számlájára. Használjuk ki a jegy adta lehetőséget, hogy a múzeum újrarendezett, klasszikus anyagának átnézésével "rendbehozzuk" az abszolút szépségről alkotott lelki építményünk kissé megtépázott drapériáit. - DI - |