|
Kiút a mókuskerékből
Lk 12.13-21 Ekkor valaki megszólalt a tömegben: „Mester, mondd meg testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget.” De elutasította: „Ember, ki hatalmazott fel rá, hogy bírótok legyek és elosszam örökségeteket?” Majd a néphez fordult: „Vigyázzatok és óvakodjatok minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.” Példabeszédet is mondott nekik: „Egy gazdag embernek bőséges termést hozott a földje. Így okoskodott magában: Mit tegyek? Nincs hová gyűjtsem a termésemet. Tudom már, mit teszek: lebontom csűreimet és nagyobbakat építek, oda gyűjtöm majd a termést és minden vagyonomat. Aztán majd elégedetten mondom magamnak: Ember, van annyid, hogy sok évig elég! Pihenj, egyél, igyál, s élj jól! - Ám az Isten így szól hozzá: Esztelen, még az éjjel visszakérik tőled lelkedet. Amit gyűjtöttél, kire marad? - Így jár az, aki vagyont halmoz fel magának ahelyett, hogy az Istenben gazdagodnék.”
A logikai kisiklás - a gyorsaságtól szinte észrevehetetlenül - ott húzódik, (a harmadik és negyedik pont között), ahol a megoldás kínálójából a személyes felelősség áthárításán keresztül pótlékká "minősítem le" az Istent. És erre mindannyian hajlamosak vagyunk. Amíg az "ókori jogsegély szolgálat" divatban, társadalmilag elfogadott volt a történet korában a híresebb tanítóknál, addig Jézus az általános, a mindenhol érvényes szintjére emeli két testvér torzsalkodásának egyébként pitiáner történetét. A sokra egyébként nem jó bulvárlapok számtalan, nevetségesen felszínes cikke között alkalmasint meg-megakadhat az ember szeme egy-egy jótékonykodó személyén. A különben alkalmatlan helyen történő szemlélődés különösen alkalmas a jézusi gondolkodás emberileg elérhető voltának bizonyítására. Néha arról olvashatunk, hogy egy addig szinte a névtelenségben élő adakozó személyéről kiderül: azok közé a nagy gyűjtögetők közé tartozott, akik ilyen vagy olyan módszerrel, de egykor a nagy csűrök építői közül volt való. És jön a következő és a harmadik generáció, s a vagyon immár sehol sincs, vagy már újabb, összetettebb (nem biztos, hogy jobb) működésformák uralják a piacot, vagy az utódok közel sem olyan tehetségesek, s a gyűjtés akkori formájára esetleg már szemforgatóan kényes a társadalom; az alapítványon, a segélyszervezeten, a díjon kívül tulajdonképpen már nem sok van az egykori emberből, de ez legalább megmaradt. Sőt úgy tűnik, mintha a csűr "önkötelező" nagyságának határa mintha egyre lejjebb kerülne. Az elmúlt vasárnapok gondolatvilágának szerves folytatása a mai részlet; Mária kívánatos magatartása és az imádkozó ember "forráshasznosítása" után a világi gyakorlat mókuskerekébe kerültek nagyon aktuális életéről és az elvárhatóságról, az "Istenben gazdagodásról", mint kívánatos alternatíváról szól az evangélium. Többről van itt most is szó, semhogy a Mester drachma, forint vagy euro-összeghatárokról beszélne (másutt már szól az özvegyasszony két fillérjéről! Mk 12.42). Nem is az üdvösség megvételéről szól a történet! Nem a biztosítók garanciájának gyakorlatában vett "örökélet-biztosításról" nyilatkozik Krisztus, csupán az "irányzékot" fordítja meg 180 fokkal, hogy senki öngólt ne lőhessen. Nem arra van a kapu! Nem oda kell gólt rugni! Nem először és nem utoljára használja Jézus a kölcsön fogalmát az evilági életre. A drachmák, most pedig a "visszakért lélek" használata is arra utal, hogy valamit, mint lehetőséget kölcsönbe kaptunk, arról illik elszámolni. Nincs átcsusszanás az égi vámon! Arra, hogy ez mennyivel szebbé tehetné a világot, ma már (még?, egyáltalán?) többnyire csak az utópiák szintjén gondolhat az evangélium meghallója, akit az esztelen gazdag története másra, többre indíthat. - DI - |
Még szerencse, hogy az ember 2000 év alatt jóformán semmit sem változik! Könnyű magunk elé képzelni a szituációt, s nem nehéz a belső történések humanoid vonásait kihámozni.