CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: SzínházVilág

2004. május 28., péntek 20:36


Évad után - évad előtt

Évad után - évad előtt
Szilágyi Tibor a soproni Petőfi Színház igazgatója évadértékelőt tartott és a jövőbeli terveket ismertette


,,Jót és jól kell játszani."
,,Jó hangulatban, jó darabokkal, jó játékkal, jó évadod sikerült csinálni" - kezdte a direktorságával fémjelzett első soproni évad értékelését Szilágyi Tibor színházigazgató.
Ugyan a színház – a többi művészeti ághoz hasonlóan igen szubjektív megítéltetésnek vettetik alá – de, azért a tények megmásíthatatlanok: a soproni Petőfi Színház híre a város, a megye határain is túnőtt, mi több a világban is híre van már. A Magyar Televízió felvette a Gázláng-ot, és folynak a tárgyalások Az ügynök halála tévéfelvételéről, amely a Duna Televízióval való együttműködésben kerülhetne képernyőre - sorolta Szilágyi Tibor a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ Petőfi-termében tartott évadértékelőn, amelyre ma a Pro Kultúra Kht. vezetői, a színház munkatársai mellett a sajtó képviselői is hivatalosak voltak.
A tavalyi évad számokban kifejezve – 10334 eladott bérlettel és 31 millió forint, a tavalyihoz képest megnövekedett árbevétellel – mindenképpen sikeresnek mondható, egyrészt mert a számok mindenképpen azt mutatják, hogy a soproni nézők látogatják, és hogy kedvelik a színházat, másrészt, mert bebizonyosodott, hogy a soproni közönség az igényes darabokat igenis értékeli.

Ugyan a Pécsi Színházi Találkozón nem vehetett részt a soproni társulat, de a budapesti Magyar Színház helyet adott a Vágy villamosa darabnak, amelyre egyelőre a pótszékek is elkeltek, és aminek természetesen örül a színház, még akkor is, ha a vendégjáték magas költségekkel jár.
A Nemzeti Színház megyejárása keretében 2006-ban került volna a soproni Petőfi Színház sorra, amely időpontról szintén kiderült, hogy korábbira módosulhat.
Amennyiben korábbi lehetőséghez juthatnak, mindenképpen készen áll a soproni társulat a bemutatkozásra, amely a színházin kívül egy teljességre törekedő bemutatkozását jelenti a régiónak, vagy a helynek, például képzőművészeti bemutatkozással együtt - mondta Szilágyi Tibor.
Az első évadot értékelésében Szilágyi Tibor úgy gondolta, hogy tendenciájában sikerült egy népszerű művészszínház felé irányítani a társulat munkáját, és az is meggyőződése, hogy a komoly gondolati tartalommal teli művek bemutatása jó irány, amit a tapasztalt közönségsiker is bizonyít, és egyben azt is jelenti, hogy igényes a közönség.
- Jót és jól kell játszani - foglalta össze az évad egyik tanulságát a színidirektor, aki egyenként értékelte a első évad darabjait.

Már javában folynak a próbák
Munkatársainak is külön köszönetet mondott a példaértékű együttműködésért, a város vezetésének a támogatásért, továbbá a Pro Kultúra Sopron Kht. és a színház különleges kapcsolatáról,– mint támogatandó konstrukcióról – is szólt az igazgató, kiemelve, hogy az ország többi kulturális intézményével összehasonlítva, a soproni sajátságos helyzetben az sem elképzelhetetlen, hogy idővel el lehetne jutni abba az ideális helyzetbe, amelyben a saját erőből megteremtett profit visszaforgathatóvá válna a kultúra javára. Egyelőre 150 miliós keret áll rendelkezésre a színház művészeti tevékenységére.

Javában folynak már a következő évad próbái, november végére az öt bemutató meglesz - ígérte Szilágyi Tibor, aki kifejtette: Az új évad nehezebb lesz, mint a második, mert annak ellenére, hogy sok a Petőfi Színházhoz ,,munkára" jelentkező színész (ami szintén jelez valamit) sem cél nagyobbá válni, de mindenképpen mindig jobbnak kell lenni - magyarázta Szilágyi Tibor, aki az új évad tervét ismertetve kiemelte Túróczy Katalin irodalmi vezető nélkülözhetetlen és magas színvonalú munkáját, ismertette a kétlaki társulat felkészülésének, – budapesti és soproni próbáinak – pontos menetrendjét, majd egyenként a több igazi színházi csemegének számító, készülő, jövő évadi bemutatót, amelyekhez olyan színészeket nyert meg, mint Agárdi Gábor, Kállai Ferenc, Avar István, Piros Ildikó, Schubert Éva.
Amúgy meg ünnepi lesz a következő színházi évad, már csak azért is, mert színészi pályájának 40 éves jubileumát ünnepli Szilágyi Tibor, aki a társulattal együtt második otthonának tartja Sopront, mert mint mondja: itt mind ,,örömből dolgoznak."

Színházi és kulturális díjak
Szilágyi Tibor bejelentette a 2003/2004-es évad soproni színházi és kulturális díjazottjait, akik elismerésüket részben a közönség-, részben a társulati tagok szavazatai, valamint a cégvezetés döntése alapján kapják.
A közönségszavazatok alapján a ,,Pro Kultúra Sopron Aranygyűrűt" Incze József és nagy-Kálózy Eszter kapta.
A társulat szavazatai alapján ,,Kabos Gyula Emlékdíjat" Nagy-Kálózy Eszter és Selmeczi Roland színművészek kaptak.
A cégvezetés döntése alapján ,,Arany Maszk", az évad epizódszereplője díjat Bálint Péter színművész, továbbá ,,Kónya Sándor Emlékdíjat", Juhász lajos, technikai vezető kapott.
A ,,Pro Kultúra Sopron díjat a 2003/2004-es évadban nyújtott jelentős anyagi támogatásért a Kaszinó Sopron Kft. kapta.
A díjakat a mai színházi előadáson vették át a díjazottak.

T.É.

Kapcsolódó cikkek, oldalak:

SzínházVilág rovat
Pro Kultúra Sopron Kht. honlapja

2004/2005. évad bérletes előadásai
Nagyszínház
ORPHEUS AZ ALVILÁGBAN
MACSKA A FORRÓ BÁDOGTETŐN
A KÜLÖNTEREM
CHARLEY NÉNJE
BECKET VAGY ISTEN BECSÜLETE
NÓRA

Kisszínház
ÉS RÓMEÓ ÉS JÚLIA...
KÁVÉCSARNOK - MÁJUS
HÁRMAN A PADON

Gyermekelőadások
GULLIVER
KESZEKUSZA

További információk, szereposztás a Pro Kultúra Kht. honlapján

A társulat
Pro Kultúra Sopron Kht. Petőfi Színház 2004/2005. évad
Nyerges Ferenc igazgató
Szilágyi Tibor művészeti igazgató
Horváth Zoltánné kulturális igazgató
Varga Margit gazdasági igazgató

Az évadban fellépő színművészek
Szilágyi Tibor
Agárdy Gábor Kossuth-díjas, a Nemzet Színésze
Auksz Éva
Avar István Kossuth-díjas, a Nemzet Színésze
Bakai László
Bálint Péter
Bregyán Péter Jászai-díjas
Csonka Hajnalka
Dóczy Péter
Frajt Edit
Gyürki István
Horváth Eszter
Horváth Lajos Ottó Jászai-díjas
Incze József
Kállai Ferenc Kossuth-díjas, a Nemzet Színésze
Keresztes Ildikó
Kovács Nóra
Makay Sándor Aase-díjas
Mécs Károly Jászai-díjas, kiváló és érdemes művész, Magyar Köztársaság
Tiszti Keresztje
Nagy Gábor
Nagy-Kálózy Eszter Jászai-díjas, érdemes művész
Németh Borbála
Németh Hella Zsófia
Ozsgyáni Mihály
Petőcz András
Pikali Gerda
Piros Ildikó Jászai-díjas, érdemes művész
Rátóti Zoltán Jászai-díjas
Rudolf Péter Jászai-díjas, kiváló művész
Sárdy Zoltán
Schubert Éva érdemes művész
Selmeczi Roland
Sövegjártó Áron
Szabó Judit
Szélyes Imre Jászai-díjas
Tandor Lajos
Tóth Sándor
Tóth Enikő Jászai-díjas
Valkay Pál
Varga Gábor
Varga Szilvia
Zsolnay András

Rendezők
Ács János Jászai-díjas
Csiszár Imre Jászai-díjas, érdemes művész
Galambos Péter
Horgas Ádám
Iglódi István Kossuth-díjas, érdemes művész
Málnay Levente Balázs Béla-díjas
Szilágyi Tibor Jászai-díjas, kiváló és érdemes művész

Díszlettervezők
Galambos Péter
Langmár András
Mira János
Perlaki Róbert
Székely László Jászai-díjas, érdemes művész

Jelmeztervezők
Csengey Emőke
Kárpáti Enikő
Szakács Györgyi Kossuth-díjas, Torday Hajnal
Magyar Kultúráért Arany Kereszt

Dramaturgok
Thuróczy Katalin

Zenei vezető
Dárdai Árpád