CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2004. február 06., péntek 21:16


Öt pontban a lehetséges megtakaritásokról

A Fidesz–Polgári Összefogás frakciójának elvi alapvetése a költségvetéshez

A Fidesz–Polgári Összefogás frakciójának elvi alapvetése a költségvetéshez
 
    A Fidesz–Polgári Összefogás frakciójának elvi alapvetése a költségvetéshez címmel tartott sajtótájékoztatót a frakció nevében Abdai Géza frakcióvezető és Dr. Molnár Ágnes önkormányzati képiselő, elnöki  koordinátor ma a Fidesz irodában.

    Abdai Géza bevezetőként elmondta: a város 2004-es költségvetése túl van az első tárgyalási fordulón, a második februárban lesz. Kedden egyeztetésre kerül sor, amely során a várost vezető koalíció a Fidesz frakciót egyeztetésre hívta meg a város költségvetésének ügyében.
    Ismert, hogy Sopron a 2004. évben nehéz, mondhatni válságos pénzügyi helyzetbe került, a közel 19 milliárdos költségvetésben 3,4 milliárd hiányt kell megoldani.
    A Polgári Összefogás a meghívást érdemben úgy tudja elfogadni, ha az általunk fontosnak tartott kérdésekben elfogadják költségvetéssel kapcsolatos álláspontukat - hangzott el a sajtótájékoztatón.
    Dr. Molnár Ágnes öt pontban ismertette azokat a tárgyalási alapot képező tételeket, amelyeknél megtakarításra van lehetőség.
A Fidesz nem támogatja a közszolgáltató cégek privatizációját, javasolja a városházára felvett nagyszámú tanácsadók létszámának leépítését, amelyek ,,bujtatott politikai állás gyanúját keltik."
A Fidesz nem tartja elfogadhatónak a polgármesteri, alpolgármesteri és képviselői béreknek további emelését, továbbá ,,a válságköltségvetésből folytatott jótékonykodást sem."
A Polgári Összefogás szerint a nehéz gazdasági helyzetben a kommunikációs költségeket felesleges 420%-kal növelni. Ebből, amint az elhangzott: ,,30 millió a helyi ,,magántévé" támogatása, 12 millió egy új újság indítása". Ezen felül ,,a népszerűsítő rendezvények" is túl sok pénzt emésztenének fel. Például 20 millióba kerül az EU tájékoztató nap és 6 millióba a szépkirálynő választás.
    A Fidesz frakció ,,csak a fenti alapvetések elfogadása után tud valóban abban hinni, hogy a szocialista városvezetés a 3,4 milliárdos hitel és adosságállományú költségvetés jobbítását együttgondolkodással szeretné megoldani" - hangzott el a sajtótájékoztatón.
L.E.