CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Borváros

2003. december 09., kedd 01:32


Borban az igazság

Borban az igazság
Hamvas után szabadon a könnyebb fehér borok családjába tartozó 2002-es évjáratú Zöldvertelinivel indult a sor.

    A kis zöld programajánlókon kiemelték, ám a plakátokon alig, vagy nem is említették. A belépő sem terhelte meg a pénztárcám, az érdeklődés viszont annál inkább megnehezítette, hogy megtekinthessem a napjainkban ázsióját élő, egykoron agyonhallgatott magyar író művének szombat este a Wollner Hotelban előadott adaptációját. Hamvas Béla A magyar Hüperion című könyvének második kötetében megjelent, 1945-ös keltezésű esszé A bor filozófiája eminens példaként mutatja be Hamvas azon képességét, hogy az egyes tájakat, az ott élő embereket az ottani borok alapján hűen tudta ábrázolni. A belvárosi hotel hangulatos, több mint négyszáz éves, hamisítatlan hangulatú borospincéjébe belépve a forralt bor, illetve “illetlen” módon némi sör illata fogadott udvarias borász-pincér társaságában. Első pillanatban sikerült három csoportra osztani az érdeklődőket. Az előadásra kíváncsi, a könyvet többször forgató jelentős, ám csöndes urakra és hölgyekre, az előadásban részt vevő, paraván mögötti árnyjátékukkal azt színesítő lányok ismerőseire, illetve az adaptációt követő bórkostoló miatt betérülő műkedvelő borászok szűk, ám mégis hangoskodó egységére.
    Kiss József Wollner-tulajdonos köszöntője után lassan de biztosan elcsendesedett az illusztrisnak mondott szűk körű társaság és következhetett a mű. Józsa Éva előadóművész adaptációja, amelyet tovább színesített az esszé nőket “elemezgető” fejezetének árnyjátékkal történő megjelenítése, oly jól sikeredett, hogy egy mobiltelefon állandó csörgése sem volt képes elvenni az étvágyam a borkóstolástól, amelyet a vendéglátók némi a borokhoz elengedhetetlen tepertős pogácsával fejeltek meg. A mintegy harminc fős nézőközönség gratuláló tapsa után Hamvas után szabadon a hotel borásza szándékozott minket elkalauzolni a soproni borvidékre.
    A könnyebb fehér borok családjába tartozó 2002-es évjáratú Zöldvertelinivel indult a sor. Körülpillantva megnyugodva konstatáltam, hogy a jelenlévők tényleg a bor szeretete miatt jöttek, hiszen a döntő többség az ízre utazott. Az ízlelgetés elmélyülős, csöndes hangulatába ugyan belezavart a szivarok kesernyés, illatokat elnyomó füstje.
    Hogy a színek fokozatos mélyülése kellőképpen meglegyen egy csendes borral, a Kékfrankos Rosé-val haladtunk tovább. Majd hogy a legérzékenyebbnek tartott érzékszervünk a nyelv teljes harmóniáját élje át az ízeknek Weninger Pincészet testes, bíborlila színben pompázó 2001-es évjáratú Kékfrankosa zárta a sort. Erről érdemes megjegyezni, hogy nem is olyan régen erős savtartalmáról, és így nehéz fogyasztásáról volt híres a soproni Kékfrankos. A három kóstolgatás alatt gyorsan mindenki beletanult olyan aprófogásokba, mint a pohár tartása, vagy a ”tesztelés” helyes sorrendje.
    Távozóban még szóba elegyedtem a borok világába minket elkalauzoló borásszal, aki elmondta: sajnos Sopronban is meg kell tanítani arra az embereket, hogy a borokban bátran kérjék a szakértők segítségét. Majd hozzátette, nem zavarja különösebben, hogy egyesek túlkiabálták az előadását. Volt már rosszabb is – köszönt el.

A folytatás január 17-én, szombaton, 20.00 órakor. Addig vegyék kézbe A bor filozófiáját. Kötelező!

StD
 
A fotó illusztráció