|
'Hát olyan Ödön von Horváth-os!'
ÖDÖN VON HORVÁTH művét fordította THURZÓ GÁBOR színjáték hét képben  Szereposztás: Thomas Hudetz, állomásfőnök BREGYÁN PÉTER
Díszlet Székely László
Rendező Csiszár Imre  Amikor a minap ad hoc az előadás egyik ifjú szereplőjét "interjúvoltam" arról, hogy milyen is az új premier, azt válaszolta: "Tetszik tudni, olyan Ödön von Horváth-os!" Értettem is meg nem is. Nem tudtam, hogy ez az értékelés pozitív vagy negatív. Most, a darab láttán azt kell, hogy mondjam: ha a megvalósításra értjük, akkor feltétlenül pozitív. Ha a darabot magát nézem, akkor pedig nem feltétlenül csábít a továbbiakban színházba a szerző neve.  A huszadik század elejének fura alakja, ez a Fiuméban született és alig harminchét évvel utána egy kidőlt fa alatt halálát lelő érdekes száműzött világpolgár, osztrák író magában hordja az ellentmondás, a polgáriság, a dekadencia és kritikai realizmus, a lélekbúvárság és a felszínes halottlátók hitének édeskés-kesernyés, érzelmes-érzelgős, néha a giccs határát súroló keverékét. Maga az eklektika - mely amennyire kiváló formaegyütteseket produkált, mondjuk, az építészetben -, annyira vegyes érzelmeket keltő, külön ízlelendő esztétikum-darabkákból álló a szerző színművében. S ember legyen a talpán aki erről a különleges egyvelegről összefoglalóan ki merné jelenteni: jó-e vagy rossz.  A diplomatagyermekek - részben magyar iskolákban szerzett - jólneveltségén üt át az abból fakadó általános morális meggyőződés, hogy a Monarchia megszűnése után, melybe még szerzőnk beleszületett, aligha létezhet tisztességes élet, s ami eddig kendőzendő módon általában jó volt, az megszűnt takaró leplet hordozni, s mindenütt előbukkan a rossz. Telitalálat az általános jellemzés, amit a színlap ad a szereplőkről: "Drámáinak nőfigurái bután számítók, stupidan kisszerűek, esztelenül önzők, önpusztítón toporzékolók-szeszélyesek, prédikálva erkölcstelenek. Férfi szereplői megnyomorított nyárspolgárok, kapaszkodni vágyó senkik, erényesnek látszó jellemtelenek, elgépiesedett tisztviselők, brutális széplelkek."  Persze mindenütt kivételek és kivételes pillanatok törik meg a monotóniát: talán ez a hullámzás, ez a felszínből kiálló néhány csúcs az, ami legalább a II. világháború után felfedeztette a színház világával Ödön von Horváth-ot, hogy a nyugat polgárisága a 2000-es év környékén mintegy magát csiklandozva nézzen általa tükörbe, szemlélje saját helyzetét és várható sorsát. Számos felújítás, műsorra tűzés olvasható le a színházak színlapjairól: igaz, hogy a horváthi mű számos más darabja szerepel inkább a bestseller és színlapi statisztikákon: Az örök kispolgár, Férfi nélkül maradt falu, Isten nélküli ifjúság, Korunk gyermeke, Kasimir és Karoline, Glaube, Liebe, Hoffnung, Geschichten aus dem Wiener Wald (Mesél a bécsi erdő). Az elsők egyike volt azok közül, akik felfedezték a hit hiányát semmivel nem pótoló új világot, akik a tudás minden totális helyfoglalását helytelenítették - természetesen saját eszközeikkel. A történet nem más, mint a "Bűn és bűnhődés"-nek arányaiban amellett eltörpülő és számos középszerű megoldással lealacsonyító lélektani minidrámája, mely egy szomorújátékban kulminál, hét képben előadva az aligha egységes történést. Jaj annak, aki pusztán ezen forrásból szerzi be a lelkiismeretre vonatkozó ismereteit! Annak, aki ma a világi törvénykezés oly ellentmondónak látszó időszakában akar ilyen anyagból táplálkozva kizárólagos, vagy akár csak primer forrássá lenni!  Most nézzük a soproni színrevitel sajátosságait!
 A színészek és statiszták egyértelműen kiválóan játszanak, rendkívül tisztességes teljesítményt nyújtanak: többnyire mentesek mindenfajta bántó túlzástól. Természetesen lehet gondolkodni alternatív megoldásokban, eszünkbe juthat egy-egy nagyszerű színész nyúlfarknyira rövidült játékterének jogossága, de ebben a darabban nem is biztos, hogy a szerepek nagysága a színlap szerint sorolható.
 Éppen a darab eklektikus jellege miatt teljesjogú, magának kizárólagos jogot vindikáló véleményről, "végítéletről" - máskor sem, de itt és most a legkevésbé -, lehet szó. Mindenkiben nyilvánvalóan másképpen fog lerakódni mindaz a levegőben szálló vélemény-pernye, melynek hullása és igazságtartalma ugyanolyan változó, mint világunk, amelynek a második világégés előtti korából a színmű, annak környezete, cselekménye, szereplője vétetett. |
