CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Lélektől lélekig

2003. augusztus 09., szombat 14:35


Örökké izgató gondolatok

Örökké izgató gondolatok

Jn 6.41-52 A zsidók elkezdtek zúgolódni, amiért azt mondta: „Én vagyok a mennyből alászállott kenyér.” Így érveltek: „Nem Jézus ez, Józsefnek a fia, akinek ismerjük apját, anyját? Hogyan mondhatja hát, hogy a mennyből szálltam alá?” Jézus azonban így szólt: „Ne zúgolódjatok egymás között. Senki sem jöhet hozzám, ha az Atya, aki küldött, nem vonzza, s én feltámasztom az utolsó napon. Megírták a próféták: Mindnyájan Isten tanítványai lesznek. Mindenki, aki hallgat az Atyára és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha valaki is látta volna az Atyát, csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, aki ebből eszik, nem hal meg. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.” Erre vita támadt a zsidók közt: „Hogy adhatja ez a testét eledelül?”

Bárki bármit is mond, vannak kérdések, melyek a magának gondolkodási szünetet hagyó emberben örökké "dolgoznak", vannak belső feszültségek, melyek a pillanatnyi csöndben mindig fel-feltámadnak, feleletet keresnek.
Az ember nem lenne az, ami, ha nem talált volna ki módszereket a marcangoló kérdések "kiiktatására". Az egyik a csöndmentes élet. Akinek nincs csönd az életében, abban nincsenek gondolatok sem.
Amennyire kiegészíti külön időben, egymásutániságban egymást a fizikai és szellemi teljesítmény, egyidejűségben egyikkel szinte a másik teljes gátlása érhető el. Hogy nincsenek csak teljes zajban megélt életek (s ahogy nem lehet teljes fizikai tétlenségben sem leélni egy egész életet), arra sok minden - sorsok, váratlan fordulatok, beismerő vallomások - utalnak.
Rafináltabb, de nem kevésbé gyakori "kitaláció" a magunk helyett a más dolgával való foglalkozás. Ha úgy tetszik, ilyenkor a szellemit szellemivel gátoljuk, oltjuk ki . Nem akarjuk megtudni, kik is vagyunk, s erre az egyik leghatásosabb módszer, ha azzal foglalkozunk, ki is a másik és mit is tesz, mit tehet egyáltalán és szerintünk? Az "ellenvető", a negáló, a csak nemet mondó élet sikeresen fedi le a dolgokat, melyek titkolandók, ugyanakkor rikító módon hozhat felszínre jelentéktelen látszatokat. Az értelmiségi lét csapdája ez, a részteljesség látszatával, mely valójában "szellemi szlalomozás", a valódi akadályok kerülgetése.
A mai evangéliumi részlet minden felsorolt gyakorlatra tartalmaz egy-egy példát. A háttér, az alapgondolat pedig Jézus istenségének, sőt Istentől származásának tagadása, el nem ismerése. Már többször olvasható volt ezen oldalakon a gondolat, miszerint sem nem könnyebb, sem nem nehezebb a két évezred távlatából hinni - ha úgy tetszik ugyanúgy kegyelem -, nincs helye a "bezzeg én ugyanabbana szituációban" típusú okoskodó helyettesítésnek. Úgy gondolom, mindenki valamilyen módon végigjárja ugyanazt az utat, ha másként nem, az evangélium olvasása révén véleményt formál. Ember más szellemi vándorlását itt aligha "pótolhatja", egyszerűen "nem spórolható meg" az út végigjárása, legfeljebb itt-ott helyezhető el egy-egy kis jelzőtábla - útbaigazításul...
Örökké izgató, felszínen maradó, visszatérő, s a válaszban meghatározó gondolatok. Nem érdemes átugrani, nem lehet kikerülni... ilyenek, ilyennek kell lenniük, ilyennek szánták őket, bennünket pedig olyannak, akik erre feleletet adni születtek, akiknek erre szükségük van.
- DI -