|
Csak személyes használatra!
Dr. Reisinger János, a Sola Scriptura Lelkészképző és Teológiai Főiskola Ószövetség Tanszéke vezetőjének anyagából, az ő bevezetésével nyílt meg a Soproni Városi Könyvtár Pócsi utcai épületében "Az örök Biblia - Biblia aeterna" című képzőművészeti kiállítás. A médiában is népszerű előadó, irodalomtörténész, aki országjárása során gyűjtötte, ajándékba kapta a műveket, közkinccsé teszi azokat, szemléltetve az anyaggal a tényt, hogy a Biblia nemcsak azért örök, mert érvényessége megmarad, hanem azért is, mert minden korban új kihívást jelent a gondolkodó-alkotó ember számára.  A képek bizonyítják a kimondandó szándékot, s ezzel nincs is semmi probléma. Dr. Reisinger János népszerű, ugyanakkor tartalmában, a mondanivaló "állagában" egyértelműen szolidnak mondható kifejtési módszerével ellentétben azonban a kiállítás közel sem olyan egységes, s ez alatt nemcsak azt értem, hogy a sok alkotótól, természeténél fogva heterogén az anyag, de művészi kvalitása rendkívül ingadozó, s a jószándékon-témán kívül alighanem nem a színvonal tartja össze a képek sokaságát.  Hiába kezdődik a szerzők névsora Borsos Miklóssal, akinek egy kis rajzát láthatjuk az egyik falon. Hiába nem vonható egy pillanatra sem kétségbe, hogy munka- és időigényes, sőt időnként kifejezetten "anyagigényes" alkotásokkal állunk szemben, a "bűvös égi szikra" az, amit leginkább hiányolunk a kiállítás végigjárásakor. Jószándékú, és paradox módon azt kell, hogy mondjam, kegyes alkotások függenek szép számban a falon, ezek egy részében azonban inkább az érzelem teng túl, más részét belemagyarázósnak, ismét másokat pedig az idézetes-fényképes "szentképek" képzőművészeti eszközökkel létrehozott másának nevezhetnénk. Az a fajta megtapasztalt transzcendencia hiányzik a képekből, melytől "megszólalna" az asztalra - valóban - kitett Biblia: "Tolle, lege", vedd és olvasd!  A néző menet közbeni legfőbb elfoglaltságává leginkább a kényszerű válogatás válik, melyben kénytelen szelektálni: melyek azok az alkotások, melyek megütnek egyfajta művészi mércét, s csak a rostán fennmaradt képek és plasztikák között gondolkodik tovább, próbálja a címeket-idézeteket társítani a tartalommal. Nos, a száraz tartalom, az irodalmár műismerete a szó szerinti idézet szintjén elfogadható, az általános fogalmak tükröztetésénél az eredmény már kérdéses, az egyén maga-magára vonatkoztatott tartalma tekintetében pedig nem igazán szólít meg. Igen, a személyesség, az egyéni megszólítottság az, ami nem bukkan elő az általános mindent takaró függönye mögül. Talán, ha az érintett alkotók idejében észrevették volna a láthatatlan kéz írását a falon: "Csak személyes használatra!"
|