CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: KultúrVáros

2003. május 18., vasárnap 21:17


Bánfalva akvarelleken

Bánfalva akvarelleken

    Több okból sem szokás az, hogy egy festőművész a saját kiállítását nyissa meg. Ezért általában a művész valaki olyant választ, aki érti, érzi művészetét, vagy aki jól ismeri őt, és aki őszintén ajánlani tudja és meri másoknak a – jó esetben – valamilyen okból általa hitelesnek tartott alkotásokat.
     A maga gondolatait a vizuálitás nyelvezetével megfogalmazó művész amúgy sem szavakkal, hanem éppen a képek által közli üzeneteit.

Giczy János festőművész: "Nevezzük nyugodt szívvel falunak és kertvárosnak Bánfalvát!

     A már könyvet is megjelentetett Giczy János éppen azon kevés festőművészek közé tartozik, aki tanárként és íróként a szavaknak is mestere, ám ezúttal annak, hogy képeit ő maga ajánlotta a bánfalvi fiókkönyvtárban összegyűlteknek inkább az az oka, hogy megírt könyvével együtt is, a művész azon kevesek közé tartozik, akinek művészi és emberi hitelessége, őszintesége, a gondolatai és tettei közötti összhang, valamint szerénysége felhatalmazza arra, hogy akár ő maga szóljon műveiről. A Giczy-féle képi megfogalmazások egyenessége és mesterkéletlensége annak is biztosítékai, hogy alkotójuk nem téved, – mert "onnan" már nem  tévedhet a magyarázkodás, az ömlengés, vagy akár a nagy és üres szavakkal való "művészi önmeghatározás" tévútjára, avagy csapdájába.
   A világhoz, a dolgokhoz való őszinte, nyílt viszonyulása az, amely Giczy János műveiben megjelenik, és amelyet ő maga, személyével is hitelesít; ezért is tűnt természetesnek, és okozott őszinte örömöt a művészt ismerőknek, hogy a bánfalvi fiókkönyvtárban a hétvégén megnyílt tárlatát ő maga vezette be.

    Nem csoda, hogy a festőművész nyugodt szívvel elvállal(hat)ta saját képeinek bemutatását, hiszen – jellemző (!) – nem magáról, és többnyire nem is képeiről, hanem Bánfalváról szólt az egybegyűltekhez; arról a még ma is  különleges bensőséges hangulatot árasztó faluról – merthogy ne szégyelljük falunak nevezni Bánfalvát, mondta a művész – szóval, arról  faluról szólt, amely neki negyven éven át ihlető erőt és élményt adott.
 

Giczy János festőművész vallomása Bánfalváról, bánfalvi akvarelljeiről

    Kissé szokatlan, hogy magam vezetem be ezt a kiállítást. Azért teszem, mert ehhez a faluhoz való kötődésem sokkal bonyolultabb, mondhatni mélyebb annál, hogy azt helyettem más elmondhatná.
    Negyvennégy éve annak, hogy a soproni óvónőképzőbe kerültem tanítani. A feleségem ’61-től ’64-ig itt volt óvónő a bánfalvi óvodában.
    Rengeteg időt töltöttem Bánfalván; Télen, nyáron, tavasszal, ősszel, mindig ide jöttem festeni, rajzolni.
    Hogy mi vonzott ide? Azt hiszem a FALU.
    Mert engem ez érdekelt attól kezdve, hogy rájöttem a ceruza, az ecset, a papír számomra a világot jelenti.
    A falu érdekelt: az emberek, az arcok, a köröttük lévő tér, a házak, az eszközök, a hagyományok; a falu és a természet egymásrautaltsága: a sok-sok munka, kínlódás a fennmaradásért. Így, ezekkel együtt akartam róla képben beszélni.
    Falun születtem, 13 éves koromig ott éltem. Szüleim a földet művelték, én – ahogyan azt ma szokás mondani – első generációs értelmiségi lettem Sopronban, a városban.

    Néha idegennek éreztem a városi környezetem, s gyakran eljöttem vele ebbe a különösen szép, akkor még nagyon megtépázott faluba festeni, szemlélődni. Itt lassan magamra találtam. Kezdetben sokat festettem a természetet, a képek csak a látványért készültek.
    E szokást még a főiskoláról hoztam magammal. Később azután a kinti festés helyett inkább a műteremben dolgoztam. Idekint vázlatokat készítettem, esetleg akvarelleket, aztán otthon tovább folytattam, képpé alakítottam őket, vagy csak néhány részletüket használtam fel a képeimben.
    Lassan-lassan Bánfalva lett, a kísérletező, tanuló helyem, s mindmáig megmaradt annak. Ezen időszakok tanulságai ma is meglátszanak munkáimban.
    De milyen is volt a régi Bánfalva? Már nem a régi volt, a nagymérvű lakosság kitelepítés már sok mindent biztosan eltörölt a régiből. Az új betelepülők, s a régiek lassan újra faluvá, közösséggé formálták a települést.
    De ki-ki a maga szokása szerint meszelte a falát, festette a kapuját, csináltatta a kerítést. Volt itt valami bájos összevisszaság, FESTŐI KUSZASÁG, ami nekem igen tetszett.

    Az Ady Endre úton nagy, üres beépítetlen részek voltak, helyenként kertekkel, máshol kukoricaföldekkel tarkítva. A mozi mögött is nagy üres telkek, vagy rét volt. Mozit mondok, de hol a mozi? A Bánfalvi út talán még üresebb volt. Egy-két gazdaházon kívül csak szántóföldek voltak. A patak még nem volt befedve, a főtéren egy vörös téglás hídon jártak át a szekerek, a szekerek, hiszen autó legföljebb néhány, ha volt a akkoriban. A Kárpáti-féle malom mögött egy csodálatos rét terült el, melyet azóta parcelláztak, legnagyobb szomorúságomra. A Kárpáti-malom akkor még jobb állapotban volt, a többi malom – volt belőlük jónéhány – már kevésbé. Persze festői látványt nyújtottak ezek is.

    Azután itt volt a két műemlék templom. Már a karmelitákénak is kiborították a szentélyét, a kolostort már használatba vette a szociális otthon. Nem omlott tovább, mint sajnos ma. Azután a kis Mária Magdolna templomról, – a szemben levőről – sem szabad elfelejtkezni. A főiskolán azt tanultuk, hogy itt van az ország (a jelenlegi ország) legrégibb freskója, a diadalíven lévő püspökábrázolás. Különben a kis templomról hallottam Dávid Ferenc művészettörténésztől, hogy egyszer itt járt egy Nicolas Pewsner nevű világjáró műtörténész – építészettörténész, aki azt mondta, hogy ilyen szép templomot csak Írországban látott. Való igaz, Bánfalva több mint ezer évet, tán 1500-1600 évet is tud bizonyítani. Hol van hát még egy ilyen szép falu?

    Végül a temetőt is meg kell említeni: a bánfalvit, s a katonatemetőt. Kicsit megviselt lett az utóbbi azzal, hogy kivágták az elszáradt fenyőfákat, de még mindig szép. Az ország egyik legszebb temetője. Nem folytathatom tovább Bánfalva dicséretét.
    Még néhány szót ejtenék az itt látható képekről.
    Több mint negyven év munkáiból – melyeket idekinn rajzoltam, festettem - áll ez a kiállítás.
    Huszonöt kép, nagyrészt az utolsó huszonöt, vagy harminc év terméke: a sok közül azok, melyek képpé formálódtak, s Bánfalva dicséretét kívánják itt elmondani.
    Köszönöm a közreműködő énekeseknek a közreműködést, köszönetet mondok Igrecz Katalin asszonynak, akinek agilitása, rátermettsége,szervező készsége nélkül a kiállítás nem jöhetett volna létre, vele együtt ilyen illesse köszönet a többi segítő társait is.

***

    Bánfalván, a Templomos Napok első rendezvényeként nyílt meg Giczy János festőművész akvarellkiállítása a bánfalvi fiókkönyvtárban. (Bánfalvi út 180.) A tárlat június 4-ig látogatható, hétfőn, szerdán, és pénteken 10-12, valamint 15-17.30 között.

    A Sopronbánfalvi Templomos Napok május 24-én 19 órakor a Hegyi templomban tartandó Jótékonysági koncerttel kezdődnek, amelyen fellépnek Soproni Zeneiskola művésztanárai: Halmos Erika zongora, Fodor Gábor fuvola, Horváth Rudolf oboa és a Brass Brothers Fúvósegyüttes,  valamint a Bánfalvi Kórusmájus 25-én a hagyományos Hősök Ünnepével folytatódnak, amely alkalomból a bánfalfi hősi temetőben, valamint a Deák téri 18-as gyalogezred emlékművénél egyaránt főhajtással és koszorúzással emlékeznek a háborúban elesettekre.
Részletes programok a Programajánlóban.
   

Kapcsolódó cikk:

Templomos Napok Bánfalván