|
Az anyák várva ünnepelnek
Az anyák várva ünnepelnek.
 A dilemma az, hogy van-e megköszönnivaló az életen? A mai, mérlegelő ember persze bajban van a felelettel, ha lelkiismeretesen akar válaszolni. Hiszen hogyan hasonlítsa össze az elmúlt évtizedeknek a nagycsaládosságot, a gyermek "önmegvalósítást gátló" volta miatt a vállalást nem favorizáló hallgatólagosságát a valamire szánt lét tudatos szolgálatába belesimuló szelid anyaságával, egyáltalán összevetheti-e az experimentalizmus bűvöletébe került ember-imágó a létet a nemléttel?
A mindent a saját hatáskörébe utalni akaró tudat-lény talán már fel sem tudja fogni a többre szánt egyszeri egzisztenciát, az érzésnek azt a túláradó teljességét, ami már nem tud megmaradni a szűk "kettő-de-egyenként-lét" szűkösségében és csak a "több" tudja befogadni. Nincs bizalma a hitelességben, abban, hogy amit mások vallanak, az igaz is lehet. Nem mer nagylelkű lenni még magával szemben sem, már nem hiszi el magáról, hogy jót tud tenni mással. Léte az egyszeri emberöltőbe zárkózik, s nem transzcendens sem horizontálisan, sem vertikálisan.
Anyák napja van egy olyan világban, ahol az ezelőtt alig két évtizednyivel létezett gyermekáldásnak csak a 40%-a születik meg, de ez a két-ötöd minőségében-mennyiségben ugyanannyi, sőt több "munkát ad" az egészségügynek esendőségében, kontraszelekciójában, mint anno ennek 5/2-e. A mai napon stílszerűen nem csak az a kérdés, hogy miért ünnepelnek kevesebben, de az is, hogy ünnepel-e, együtt ünnepli-e az életet anya és gyermek?
Az anyák ünnepelnek. Nem, nem a majálison, nem feltétlenül a szeretteik megérdemelt együttes örömében, hanem talán egyedül, talán más, immár "akadéknak" degradált elkülönítettségben. Úgy és olyan csendben ünnepelnek, ahogyan minden életnél kimondták az igent annak fogantatásakor, és azóta valószínűen minden nap kimondják, akár örömöt, akár bánatot hozott. Tudják, hogy nem lehet "bevasalni" a hozadékot, hogy mindig lesznek, akik a lét következményeit sokáig, talán túl sokáig is többnek tartják, mint magát az egyetlen, áldozattal megadott esélyt. Az anyák várva ünnepelnek.
A gyermekek ugyancsak várnak, sőt elvárnak. Elvárják azt a mindennapon túli öl-biztonságot, amit soha más már nem fog jelenteni, a tovább-szolgálat természetességét, a példát, amit "joguk van" követni vagy elutasítani, megválasztani az időt, a számot, a nemet (mindkét értelemben) és az igent.
Azok, akiknek érték az élet, azok valamiképpen ma mindenképpen hazatalálnak. Akiknek nem, azok pedig talán eltengődnek egyik májustól a másikig, és válaszolnak minden nap, az újabb fogantatás napján is. Igennel vagy nemmel.
Én választottam, azért is írtam, amit írtam. Minden édesanyának. Köszönettel.
- DI -
|