CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2003. március 14., péntek 23:56


A magyaroknak Európában a helyük.

Mikola István egészségpolitikáról, csatlakozásról, nemzettudatról

Mikola István egészségpolitikáról, csatlakozásról, nemzettudatról
.
    Az ember transzendesns irányultságú lény, aki felelős önmagáért, közösségéért. A helyreállított nemzetközösség, az együvé tartozás érzése olyan pozitív pszichés energiákat szabadít fel, amely túlsegíti a nemzetet a válságon időszakokon.

    Mikola István volt egészségügyi miniszter, a KDNP alelnöke, aki a Keresztéyndemokrata Néppárt, a Fidesz Magyar Polgári Párt, a Magyar Demokrata Fórum soproni szervezeteinek közös meghívására Sopronban tartott előadásában kemény kritikával illette a jelenlegi egészségpolitikát.
 
    A népegészségügyi program, a gyógyszerpiac helyzete, a kórháztörvény egyaránt kereszténydemokrata nagyító alá került Mikola István előadásában.
Az egészségügyről általánosan szólva a volt miniszter kifejtette: az egészség személyes érték és egyben össznemzeti kincs is. Egy ország prosperitásának 70 százaléka múlik a humánerőforrás jó kondícióján, azaz a gazdasági felemelkedés a testben és lélekben egészséges embereken múlik. Ezért is fogadta jóérzéssel, hogy a kemény munkával kidolgozott népegészségügyi program – amelyet a Egészségügyi Világszervezet referenciaprogramként ajánlott és tartott számon – végül is nem "akadt meg"  –  ugyan, mint mondta, a spirituális keretek, kimaradtak a program szocialisták által "leporolt" változatából, de Mikola István szerint ki kell állni a program mellett. Kifejtette: a program kidolgozásakor a polgári kormány szem előtt tartott két –  az "Egészségesen élni jó", és Az egyén felelősségének tudatosítása" – alapelvet.
    A gyógyszerpiac helyzetét tragikusnak nevezte a volt miniszter. A jelenlegi kabinet "szétrúgta" a polgári kormány 160 gyógyszergyártóval kötött három éves megállapodását, amely következtében egyrészt szabad teret kaptak azok a lobbicsoportok, amelyek a gyógyszerárak felverésében érdekeltek, másrészt a gyógyszergyártók bizalma is, érthető módon, megingott. Így már a múltté a polgári kormány azon törekvése, amely  szerint a gyógyszerárak csak az infláció hetven százaléka alá emelkedhettek volna, mint ahogyan az is, hogy 700 magyar gyógyszer beépülhessen az ellátási rendszerbe.
    A kórháztörvény módosítása pedig a for-profit irányába tereli a kórházprivatizációt, amelynek a következményeit szintén tételesen taglalta a volt miniszter.
     Az EU-ról is szólt Mikola István, akinek 31 éves szakmai pályafutását jelentős nemzetközi tapasztalat is jellemzi.
    Az EU egyelőre egy gazdasági és monetáris unió - mondta az exminiszter, aki kifejtette, hogy jónak tartja azt, hogy az EU tagállamai még őrzik a nemzeti közösségeknek kedvező szociális biztonsági rendszereket, amelyeket a jövedelemarányos járulékbefizetés és a szolgáltatáshoz való egyenlő hozzájutás esélye és biztosítása jellemez.
    Az orvosi lehetőségek és a gazdasági megengedhetőség közötti egyensúlyteremtés szükségességét is hangsúlyozta, amelynek megoldása nem csak az egészségügyre váró kemény feladat.
    Az Európai Unióval való csatlakozásunkat követően magyaroknak kell maradnunk. Meg kell őriznünk tudásunkat, kultúránkat, szuverenitásunkat – nemzeti identitásunkat. A globalizációt, amely által a tőke helyet keres magának, tudni kell kezelni - mondta Mikola István, aki kifejtette, hogy a közösségi együvé tartozás a globalizáció ellenszere.
Kifejtette:  Az ember transzcendens irányultságú lény, aki felelős önmagáért, közösségéért. A helyreállított nemzetközösség, az együvé tartozás érzése olyan pozitív pszichés energiákat szabadít fel, amely túlsegíti a nemzetet a válságon időszakokon. Példaként Antall József miniszterelnök kijelentését hozta fel, aki azzal, hogy magát tizenötmillió magyar miniszterelnökének vallotta, tulajdonképpen egy olyan új nemzettudat kialakításának a folyamatát indította el, amelyet a későbbi Orbán-kormány általi – határok megmaradása melletti – nemzetegyesítés irányába tett erőfeszítései folytattak.  
 


- "Haza a magasban" : újra egymásra talál az anyaország, Erdély, Délvidék, a Felvidék: az együvétartozás közös szellemi ereje helyrehozhatja azokat a roncsolásokat, amelyek a történelem során a magyar lelkekben keletkeztek, amelyre szükség van azért is, hogy az EU-csatlakozásban bátrak, magabiztosak legyünk.
- Túl sok a kicsinyes lemondás - mondta Mikola István – pedig, a magyaroknak Európában a helyük. Nagy kultúrájú nép vagyunk, értékeinket, tudásunkat visszük az unióba, olyant, amire büszkék lehetünk, akárcsak magyarságunkra. Az Európai Unió által kínált lehetőségeket fel kell ismernünk, és ki kell használnunk, annál is inkább, hogy Magyarország meglévő gazdasági, szervezeti kapcsolatai révén, bizonyos értelemben már tagja az EU-nak. A hátrányok felismerése és elkerülése, valamint az előnyök minél teljesebb kihasználása mellett, az EU tagjaként bíznunk kell abban, hogy nemzeti közösségünk értékeire figyelve, – a globalizáció hatását hatékonyan kivédve – az uniós tagság teljesítménynövelő ösztönzését ki tudjuk majd használni.
 
A fotón: Borbély József (MDF), Havas András (Fidesz-MPP), Németh István (KDNP) soproni szervezetek elnökei, valamint  Mikola István volt egészségügyi miniszter 

T.É.