CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: KultúrVáros

2002. december 11., szerda 01:44


33 év - 33 dal a Kalákával

33 év- 33 dal a Kalákával

    A Kaláka együttes elegáns, más muzsikusokkal össze nem téveszthető zenei tálcán nyújtja a verset a hallgatóknak. Kimuzsikálják a Gutenberg óta könyvekbe-száműzött, "szív-némaságra" született s ítélt versekből a maguk olvasata szerinti "eredeti dallamot". A Kaláka vers-zene-kihangosítása nélkül sokkal kevesebb versbarát volna-lenne a magyar glóbuszon - mondta egyszer Kányádi Sándor, a Kaláka együttes tagjainak igazi és szó szerinti barátja.

    33 év-33 dal: ezt az egyszerű és egyben keresetlen címet adta az együttes annak a Sopronban bemutatott előadásnak, amellyel a Pro Kultúra Sopron Kht. Szent Miklós Napok rendezvénysorozata zárult. Így a két azonos, egymás melletti számjeggyel elég "kerek", és a Kaláka esetében igencsak gazdag az eltelt 33 év ahhoz, hogy kerek jubileumhoz méltóan a közönséggel együtt azt megünnepelje.

    A "díszlet" a szokásos: hangszerekkel  – nagybőgő, gitár, furulyák, citera, pánsíp, klarinét, tárogató, duda, klarinét, mandolin, ukulele, cuatro, brácsa, kalimba –  teli színpad, amelyre – előadás előtt még nem sokan, de a szünetben és utána már annál többen – merészkedtek fel a hangszereket közelebbről megnézni és beazonosítani, ugyanakkor szembesülni azzal, hogy a Kaláka muzsikusainak jelenlétében és kezében bármilyen tárgy zeneszerszámmá lényegül; mindez annyira természetesen történik, mint amennyire a zenészek maguk is póz nélküli természetességgel állnak színpadra, vagy felelgetnek a szünetben éppen a hangszereket vizsgálgatók kérdéseire.

    S mint ahogyan az eddigi összes Kaláka-koncert, ugyanúgy a soproni is meggyőzött arról, hogy az élőzene a stúdióban rögzítettethez képest természetesen közvetlenül, "másképpen" hat: ám a Kaláka esetében nem az "effektek", kosztümök és egyéb szemfényvesztés révén, hanem az irodalom és zene eredendő közvetlenségéből adódóan; ezért (is) a mozdulatok, gesztusok spontán – mára már az emberi kapcsolatokban is ritka – őszintesége révén hiteles és egyedülálló a Kaláka-muzsika.
    A több mint három évtized alatt a Kaláka versek ezreit adta át százezreknek, külföldi útjaikon pedig magyar irodalmárok százainak hírét vitték magukkal a zenészek. S miután a Kalákáról már (majdnem ) mindent megírtak, ezúttal Sopronban inkább Gryllus Dánielt, az együttest vezetőjét kérdeztük versről, zenéről, legelőször is arról, hogy mi az, ami indulásuktól kezdve a mai napig változatlanul fémjelzi muzsikájukat.
- A versek, a kultúra szeretete, a versek muzsikával történő szolgálata, az, ahogyan Kányádi Sándor is írta: kihangosítjuk a versből a dallamot. Muzsikánkat a kezdettől fogva a magyar irodalom egységes kezelése jellemezte: mindig minőségelvű szelekcióra törekedtünk. Nem miden nagy verset zenésítettünk meg, és nem mindig a legismertebb verseket választottuk. Nem is mindig a legjobb versekből lesznek a legjobb dalok, de amit énekelünk, az mind valódi irodalom. Eleinte több, a színház felé kacsingató kísérletünk volt. Ami pedig, a több, mint  harminc év alatt a muzsikánkban megváltozott, az tulajdonképpen egy húsz és egy ötven éves ember világlátása  közötti különbséget jelenti.

- Milyen szempontok szerint választják ki a megzenésítendő verseket?
- A versről az embernek valamilyen zenei gondolat kell, hogy az eszébe jusson. Ha az lenne a mérce, hogy a jó versből lesz a jó zene, akkor kezdhetnénk Arany János, Ady  Endre, József Attila összes versével, és utánuk vehetnénk sorra a többi költőóriást. De ez nem így van. Léteznek a nem a legnagyobb, de remek költők verseire írt szerzeményeink, van olyan nótánk is, ami versnek gyengébb volt, és mégis nagyon kedves dal lett belőle. A dal "meg is emelheti" a költeményt.
Megesik, hogy a dallam leleplezi a verset. Akadt vers, amelyről akkor, amikor elkezdtük énekelni, derült ki, hogy gyenge. Weöres Sándor, miután előadásunkban meghallotta egyik versét, kijavította azt.

- A 33év-33 dal felnőtteknek szóló előadás.
- Indulásunkkor nem volt külön felnőtt- és gyerekműsorunk. Muzsikánkban a gyerek- és felnőttdalok akkor váltak szét, amikor elkezdtünk célzottan gyerekközönségnek is játszani, ám az általunk megzenésített gyerekversek, sem úgy azok, hogy kizárólag gyereknek valók.

- Zenészként hogyan éli meg a színpadi zenélés és a stúdiófelvétel különböző helyzeteit?
- A közönség jelenléte egyfajta vibráló érzést kelt. Egyfajta kitárulkozási hajlandóságot is felfedez ilyenkor az előadó magában: "ezt most nektek adom-érzést". A stúdióban mindez hiányzik, ott az ember szép nyugodtan leül és felénekli a dalt.
A hallgatóság részéről pedig, a közönsége válogatja, hogy kire-kire az élőzene, vagy a stúdiófelvétel hat meghatározóan... Léteznek átmenetek is: például most jelent meg egy 1976-os koncertfelvételünk.
    De azért volt idő – a hangrögzítés feltalálása előtt – amikor nem volt kétséges, hogy csak az élőzene az, ami "él".

A  Kaláka-történelem: a magyar- és világirodalom megzenésített remekei. Vajon hányan – mára már anyukák és apukák – váltak azokon keresztül Arany János, Ady Endre, Weöres Sándor, Kosztolányi Dezső, Kányádi Sándor, Szabó Lőrinc, József Attila - R. Burns, F. Villon, Sz. Jeszenyin műveinek ismerőivé?  A zenészek –  Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Huzella Péter, Radványi Balázs –  tovább dolgoznak és muzsikálnak;  jövőre pedig,  mi mást kívánhatnánk a Kalákának (és egyben magunknak), mint újabb koncertet: 34 év -34 dal... és majd így tovább.

Tóth Éva