CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: KultúrVáros

2002. szeptember 21., szombat 12:48


A borostyán csodálatos világa

A borostyán csodálatos világa

A múlt század 60-as éveiben, talán azok vége felé történt, hogy Budapesten megnyílt a Lengyel Kultúra Háza. A megnyitást követően számos értékes kiállítást láthattunk benne, sőt, az épület földszintjén egy kis elárusítóhelyet is kialakítottak, ahol - a bóvlit nem kedvelők csaptak rá igazán - gyönyörű ajándékokat (polonicumokat - a Dél-Baltikumot jellemző árukat), többek között borostyán ékszereket is vehetett az ember szeretteinek.


Magam akkor fedeztem fel a borostyán csodálatos világát, mely a tény kegyetlenségén túl - mármint hogy fogva tartva megöl apróbb állatokat - hűségesen és csodálatosan égő fényben őrzi évezredeken keresztül az akkori élet tanúit. Egész őserdő-fauna rekonstruálható a gyanta fogságába esett állati-növényi részekből.


Különös jelentőséggel bír a borostyán Sopron városában - mert bár soha nem nevezték korábban annak - ahol a cserekereskedelem és a hadak vonulása szempontjából nagy jelentőséggel bíró ős- és ókori út halad át: a Borostyánkőút. Akik látták a helytörténeti kiállítást, azok a borostyán szépségeiben már gyönyörködhettek.
A Succinitről, a borostyánról mellékeljük a Pallas Nagy Lexikon szócikkét, mely szép nyelvezetén túl tartalmában is csaknem minden igényt kielégít.


A Rafal Wisniewski, lengyel nagykövet megnyitotta Központi Bányászati Múzem-beli kiállítás mégis más, új és átfogó, hiszen a világ legnagyobb borostyángyűjteményéből ad reprezentatív válogatást. Darabjai a Lengyel Tudományos Akadémia varsói Föld Múzeumának kollekciójából kerültek ki, hogy vándorkiállításként ez évben Magyarországon mutassa be a zárványok csodálatos világát.


A. Pielińska

A kiállítást Prof. dr. hab. Barbara Kosmowska-Ceranowicz és a Föld Múzeuma Borostyán Osztályának munkatársai rendezték. A borostyán-kiállításon körülbelül 500 tárgyat láthatunk: természetes borostán-példányokat, borostyánból készült tárgyakakat és borostyánutánzatokat.

A kiállítás témái:

Harmadidőszaki borostyántelepek
A Chłapowo-Sambiai delta
Ukrán borostyánok a Kleszov bányából
Szász borostyánok a Goitsche bányából (Németország)
Egyéb fosszilis gyanták a Goitsche régióból

Balti borostyánok negyedidőszaki üledékekből
borostyánok pleisztocén üledékekből
borostyánok holocén üledékekből

Egyéb fosszilis és szubfosszilis gyanták
Borostyánnak nevezett fosszilis gyanták
Szubfosszilis és jelenkori gyanták

A balti borostyánban megőrződött eocén erdő növényei

Az állati élet nyomai borostyánba zárva

A balti borostyán változatai


Elsődleges változatok (átlátszó borostyánok, áttetsző borostyánok, opak sárga borostyánok, opak fehér borostyánok, szerves szennyeződéseket tartalmazó borostyánok)
Másodlagos változatok

Borostyán a régészeti leletekben
késői neolitikum
korai bronzkor
késői bronzkor és korai vaskor
római kor
kora középkor

A borostyán felhasználása a művészetekben
A lengyel kézművesek készítményei
Borostyánipar a világ különböző pontjain

A jelenkori lengyel művészi ékszeripar

Borostyán-feldolgozó technikák

Lengyel népi iparművészet borostyánból

A borostyán szerepe a vallásos hitben és a népi orvoslásban

Borostyánutánzatok.


Aki ezen kívül mást is szeretne tudni, annak figyelmébe ajánljuk a Herman Ottó Múzem honlapján található írást a kiállítás rendezőitől.
- DI -