CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: KultúrVáros

2002. szeptember 15., vasárnap 16:23


Félúton

Félúton

Mindazok, akik szívükön viselik Sopron műemlékeinek valódi értékmegőrzését, ugyanakkor büszkék azokra, mint sajátjukra, komoly aggodalommal figyelték a Bencés templom körüli huzavonát, miközben az épület jelentette értéktől az azt megnézni akarók hosszú időre elestek.

Ugyanígy hosszú távra terveztek mindazok, akik a középkori káptalant rejtő kétemeletes épület teljes átépítésével és átalakításával az egyedül élő soproni öregek helyzetén szerettek volna javítani, ellátásukra alternatívát nyújtani.


Némiképp előrelendült most mindkét épület sorsa, amikor Endrédy Csanád OSB és a Bencés Diákszövetség Soproni Csoportja vette kezébe részben az átalakítás irányítását, és technikát-fáradságot nem kímélve léptek előre a felújítás területén, Venesz Ernő gondnoksága alatt. Az épületben már felújításra került a Dorfmaister freskó, a belső munkálatok is előrehaladott állapotban vannak, de nem lehet elkerülni a falazat "megkutatását", hiszen itt évtizedekre a már felújított részekhez bűn lenne hozzányúlni.


A templomban a mennyezetfestés, az oszlopok festése, a két visszakerült szobor már örvendetesen mutatja azt az állapotot, amelybe a rekonstrukció és restaurálás végén az egész műemlék kerül. Külön öröm, hogy a felkutatott eredeti színek és mintázat nem ront a gótikus épület látványán.


A szentélyt és a karzatot azonban még állványerdő takarja, és ki tudná megmondani, hogy az immár többszörös díszítmények, eddig eldugott kincsek, szentségtartók, részben fennmaradt, befalazott kőívek teljes rendbehozatala még mennyi pénzt, időt és fáradságot kíván?
- DI -