CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2002. július 11., csütörtök 18:50


Az RDMB KFT és ezen keresztül az egykori Rózsadomb szálló épületének megvételéről

Sajtóközlemény

Sajtóközlemény
Az RDMB KFT és ezen keresztül az egykori Rózsadomb szálló épületének megvételéről.

    Az RDMB Kft-t a Panoráma Apartman Ház Befektetési Csoport által kizárólag erre a célra alapított RDMB HOLDING 2002 Kft vette meg. A Kft mögött jelentős pénzügyi és ingatlanfejlesztési tapasztalatokkal rendelkező befektetők állnak. A befektetők célja, hogy a városképi szempontból is meghatározó szereppel bíró hánytatott sorsú az ingatlanon egy 165-175 egységből álló 4-5*-os apartman szállót építsenek fel mintegy két éven belül.
    A kivitelezést 2003 év elején kívánják elkezdeni és kb. 9-11 hónap alatt tervezik az építkezést befejezni. Az elkészült épület értékesítése tekintetében jelenleg több koncepció szerint folynak tárgyalások, így elképzelhető, hogy az egy nemzetközi hálózattal rendelkező szálloda vállalatnak kerül bérbeadásra, illetve, hogy az épületet apartman házként üzemeltetve, az egységeket magánszemély és intézményes befektetőknek értékesítik.
    A Soproni Önkormányzatnak fizetett fix vételáron túl a hasznosítás sikerének függvényében a befektetők prémiumot fizetnek az ingatlanért.

Sopron, 2002. július 11.

dr. Gimesi Szabolcs
Sopron Megyei Jogú Város Polgármestere