|
Kőbe írt szobrok
Már július 1-től látható a 6-án megnyíló szobortárlat a Kortárs Magyar gyűjtemény pincegalériájában. A belépőt antikolt kőszobrok fogadják, többségükben torzók, mindegyiküket jellemzi a egy-tömbből faragottság, az ebből is fakadó lényegretörő tömörség.  A másik visszatérő motívum, melyben talán a mű és szemlélő, a mű(modell) és alkotó kapcsolatát megjeleníteni hivatott kéznyomokkal zsúfolt torzó, szépségideál a téma, a Vénusz-motívum.  Már sok szobrász sokszor nyilatkozott úgy, hogy szobraikat csaknem készen találták, éppen csak el kellett távolítani a felesleget, és készen volt a mű. Nagy Sándor - legalábbis az így készült szobrairól - tényleg csak a felesleget véste le, sokszor csak egy rovásos-karcolásos kialakítás erejéig, hogy mások számára is kézzel fogható legyen a kőbe zárt alkotás.  Az antikolás, a növényi telepek formálása a szobron mind ezt a szimpatikus célt szolgálja. Másik módszerében pedig, amikor egy kőformára öntött bronz(?) felületére visz fel anyagot, hogy kőszerű felületet nyerjen, s hasonló technikával éri el, hogy szobrai mintegy visszafelé haladva az időben "természetessé tett" változatban minden sziklás vidékbe belesimuljanak.  Ezért ne lepődjön meg a látogató, ha a vörös márványnak nevezett szobor esetleg kong, és a felületen itt-ott átüt a bronz vörösessárgás, fémesen csillogó anyaga. Ettől még szobor a szobor, és jól kifejezi mindazt, amit az elszegényedett fantáziájú, betonba és aszfaltba zárt, s abból kiszabadulni már talán nem is merő, nem is akaró mai ember a természet gyönyörű formáiban felfedezni már csak részlegesen képes vagy képtelen, s ezért segítségre szorul. - DI - |