CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2002. május 12., vasárnap 19:25


VII. Német Kultúrhét - Kórustalálkozó

VII. Német Kultúrhét - Kórustalálkozó

    Tizenhat magyarországi német kórus vett részt az idei Németh Kultúrhét Kórustalálkozóján. A rendezvény felvonulással kezdődött, a résztvevők a mazsoretteket és a Sopron Városi Fúvószenekart követve, énekelve vonult a Széchenyi térről a Várkerületen át a Fő térre.

    Krisch Magdolna a Soproni Német Önkormányzat és Sopron és Környéke Német Kultúrklub nevében köszöntötte a résztvevő kórusok közel ötszáz tagját.
    Dr. Payer Erzsébet alpolgármester Sopron Megyei Jogú Város nevében köszöntötte az egész országból felsorakozott 16 kórus tagjait. Beszédében utalt arra, hogy a dal, a nemzetiség, nemzetiségi tudat összefüggő fogalmak. Említette, hogy számára gyerekkorában milyen felemelő érzést okozott a kórustag szüleinek éneke, a társaság az együtténeklés öröme, a boldogság, szomorúság kifejezése. Ugyanez az élmény lehet az összetartója az itt összegyűlt kórusoknak. A nemzetiség érzéseinek érzések átadása, a hagyományok ápolása, átörökítése ennél többet jelent. A próbákon, ünnepeken lehetőségük van a szülőktől átvett hagyományok átadására, nemzetiségi érzésük, hovatartozásuk erősítésére, hogy boldog, kiegyensúlyozott tagjai legyenek annak a közösségnek amelyben élnek.
    Sopron a nemzetiségi tudat ápolója, a nemzetiségi hagyományok őrzője. Megköszönve a német kultúrklubnak a szervezést, az alpolgármester kívánta a résztvevőknek és a soproniaknak, hogy érezzék jól magukat ebben a két napban.
    Heilich Ferenc a Magyarországi Német Kórusok Szövetségének elnöke örömét fejezte ki, hogy a régi német dalokat, zenei anyanyelve dallamait, és nemzetiségi táncaikat hallhatja-láthatja.
    A köszöntők után a solymári táncosok műsorát láthatták a Fő téren összegyűltek,
    A kórustalálkozó a Gyermek- és Ifjúsági Központban folytatódott ahol Bánfalva, Brennbergbánya, Alsógalla, Berkenye, Harta, Hárskút, Herend, Solymári Tánccsoport, Solymár, Kecskéd, Kőszeg, Palotabozsok, Pilisszentiván, Pilisvörösvár és Úrkút kórusai léptek fel.
    Krisch Magdolna a Német Kultúrklub vezetője kérdésünkre elmondta, hogy a kórustalálkozó a hetedik német kultúrhét részeként került megrendezésre. A magyarországi német kórusoknak vannak évente selejtezői, majd utána kórusversenyek. A soproni rendezvényt szervezők nem kívántak a selejtezőkben és a versenyekben részt venni, az volt a céljuk, hogy amennyiben lehet, az ország legtöbb pontjáról hívjanak meg kórusokat és ők itt jól érezzék magukat egymással.
    Annak ellenére, hogy a találkozón főként magyar nyelvű beszélgetéseket lehetett hallani, a fő cél egy – azt a közös identitást erősítő – barátságok kialakítása volt, , amelyekért miatt az egész találkozó létrejött.

    Csodálatra méltó a bánfalvi kórus, a tagok háromnegyed része nem beszél németül, de felveszi a nagyon szép bánfalvi népviseletet és németül énekel.
    Az rendezvény túlmutat azon, hogy a kórusok egymással találkoznak, már nem csak nemzetiségről szól, hanem arról is, hogy egy kicsit másmilyen emberek találkoznak egymással és megtalálják azt ami őket összeköti.

    A résztvevők alapvetően német nemzetiségűek, német nemzetiségű falvakból jöttek. A soproniak mindig el voltak kényeztetve, az osztrák határ közelsége miatt. Itt folyamatosan létezett kommunikáció, lehetett német nyelvű tévéműsorokat nézni, rádiókat hallgatni, emiatt a soproniak elhanyagolták őseink dialektusát, ami, Krisch Magdolna szerint, talán harminc év múlva akár el is tűnhet.

Az ország többi – szigetet képviselő pontjain – az 1946 utáni kitelepítés egyértelműen egy konok összefogásra kovácsolta az embereket, megünnepelték a valamikori híres ünnepeket, vigyáztak a népviseletükre és megfigyelhető, hogy a találkozón néhány kórus dialektusban énekel.

    Sopron előbb vált nemzetközivé mint Magyarország más területei. A soproni német nemzetiségnek nincs köze a svábsághoz, mert a nyugat-magyarországi falvak nem a Mária Terézia és a török utáni betelepítéssel jöttek létre, hanem itt egy ezeréves folytonosságot lehet megfigyelni. A két-háromszáz éves múltra visszatekintő sváb közösségek talán jobban összetartottak, ahhoz, hogy a jövőben összetartanak-e majd, remélhetőleg a soproniak is hozzájárulnak.
- A bad-wimpfeni küldöttség résztvétele a rendezvényen érthető, hiszen rokonaink is vannak közöttük, elmondható, hogy minden évben mikor meglátogatnak, a Német Kultúrklub is megmozdul és ezeken az alkalmakkor országosnak tekinthető rendezvénnyel jelentkezik - nyilatkozta Krisch Magdolna.
A rendezvény második napján május 12-én délelőtt a Fő téren a résztvevő kórusok adtak hangversenyt, majd a "Vinosseum" Hotel Sopron Borház ünnepélyes megnyitójára került sor.

sztoth