|
Múzeális Ambivalencia
Múzeális Ambivalencia -
Kiállítás a Lábasházban
A Terror Házának megnyitása óta tudjuk, hogy egy kiállítás témája nem csak pozitívum lehet, de óvhatja is nézőit bizonyos dolgoktól. Úgy gondolom azonban, hogy amikor egy kiállítás tárgyait elrendezzük és címet adunk neki, akkor mint kiállítónak, ha segítséggel is, véleményünk van a dolgokról.
Nehezebb arra a kérdésre válaszolni, hogy mit csináljon a néző mindazon eszközökkel, melyeket valaki olyan nekiindulásból állít ki, mely értékként tünteti fel a tárgyait, de ugyanakkor egy értékváltás, -változás jelentkezik körülötte.
Az "Emberi élet fordulói" című néprajzi kiállítás kapcsán a Soproni Múzeum tipikusan ilyen csapdába sétált bele, amikor "Szent és profán" címmel - zömmel - a XX.sz. első fele után kihaló népi tárgyi emlékeket sorakoztatja fel Győr-Moson-Sopron Megyéből a Lábasházban. A kiállítás ugyanis egy polgári kormány alatt készült, de már egy liberális szellemű kormány hatalomátvétele közben nyittatott meg Sopronban április 28-án.
És itt még csak a körülményekről beszéltünk. A tárgyak önmagukban ritkán tárgyi, még ritkábban erkölcsi értékek hordozói, többnyira csak használatuk révén keletkezhet érték. Elválaszthatatlan részei egy kor emberei életének, üzenetük van, (melyeket éppen az új kabinet párti előzménye degradált hazuggá, nyilvánított silánynak és hamisnak).
A második kérdés, amit fel kell tennünk, hogy egy intézményesen tudatlanul hagyott vagy hamis ismeretekkel "átitatott" közönség alkalmas-e arra, hogy önállóan értelmezze ezt a kiállított anyagot? Megváltozott-e a tíz év alatt az ismeret, megbízhatóvá vált-e alapjaival együtt? A már címében kötőszóval elválasztott címből vagy annak ellenére felismerheti-e bárki a tárgyak mögötti élet lényegét: azt, hogy az itt történteknek éppen az a tartalma, hogy szent és profán (immár 11 százada folyamatosan, és éppen akkor és ott utoljára, amikor és ahol a tárgyak és tulajdonosaik éltek) szétválaszthatatlanul összefonódott. Ez a tény pedig nemcsak azt teszi lehetővé, hogy egyfajta tárgyi propagandaként minősítsük a dolgokat, hanem úgy is, hogy a profán folyamatos megszentelésének lehetőségét lássuk minden eszközben, mely a születéstől a ravatalig és a sírig elkísérte eleinket. Kellő magyarázat híján így válhat véletlenszerűen értékké vagy eldobandó maradisággá elődeink élete és környezete.
Éppen az "és" kötőszónak az összekötő ereje az, amit magyarázatában nem ad meg a kiállítás, így ambivalens maga is és nyilván hatása is.
Nyilván, ha a kiállító, a kiállítást közvetítő, akár saját, akár általános, átadandó értéknek tartaná bármi módon az anyagot, akkor nem hivatkozna a cikk sajtóigazolványát felmutató írójával szemben pl. a múzeumi törvényre, hogy megakadályozza ezen szerény és értelmezésre törekvő írás néhány szép képpel való illusztrációját. Nem, ez egyáltalán nem szokatlan a Soproni Múzeum bizonyos felelőseitől, és talán csak ezért aggasztó a tárlat Janus arcúsága, hiszen mindkét irányban zászlóként, méginkább szélkakasként forgatható. S hogy merre forog? Ki tudná ezt megmondani ma, az értékek fordulásán? Talán csak az, aki egyénként, valós történelmi ismeretek alapján képes meglátni a szintézist egy előélt élet hiteles ábrázolásában, mely profán voltában is a szent elemeit hordozta.
- DI -
|