CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: KultúrVáros

2002. március 10., vasárnap 23:00

Szervátiusz Jenő kimentett magyarsága, embersége, hite

Soproni Tavaszi Napok: Szervátiusz Jenő emlékkiállítása

    Moldvai csángóföldi, kalotaszegi, székelyföldi bolyongások élménye villan a szemekbe, köszön vissza színekben, illatokban. Kék iringós tisztások, fenyvesek illata; dallamokba oltott mozdulatok, mozdulatokba oltott mítoszok – vagy valóság (?) – mert a múlt mítosszá válik, a természeti természet-fölöttivé sűrűsödik. Kertekből kivágott gyümölcsfákként vajon gyökerükön át honnan szívták a táplálékot a fenséges mozdulatlanságban megmutatkozó szobrai? Álomszerű és egyúttal föld-közeli alakok, tekintetek.

Rockenbauer Zoltán a NKÖM minisztere

    A geometriából nem kölcsönözhető egyszerű formákból megírt egyéni és kollektív (ön)életrajz. "Önéletírásos művészet": önarcképek számtalan darabja, kettősek és csoportosak. Népballadai epikus művek vagy végtelenbe tartó szemet, gondolatot futtató motívumok. Az örökké változó az örök egy és ugyanaz viszonylatában - részigazságok között az örök igaz, a színes, és a méltóságosan komoly, egyforma barna.

     Rönkbe egymáshoz szorított-idomított-idomult életek, álom-szerű arcok és arcok mellett kezek. "Eggyé faragott" sorsok a krónikás egyenletességgel és következetességgel megírva. Cselekményes domborművek, védekezés és megmutatkozás anyagba zártan. Arckifejezésekre kiült őszinteség. Cantata profana- a bartóki – tudatosan megalkotottan, aztán meg a többi Bartók-illusztráció. Szobor-pentatónia.

    "Ez olyan Cantata Profana-szerű dolog, de mégse az. Mert mi ketten együtt "nőttünk". Együtt jártuk a hegyeket, völgyeket, kirándultunk, együtt voltunk Nagybányán, Gyergyóban, mindenfelé (…) Elég volt nekem a magam nyomorúsága a művészetben, s akkor a fiam is abba essen? De a sors ezt hozta magával. És úgy megszoktuk egymást, még kisgyermek korától, és később, mint felnőtt barátok, mint sorstársak és mint művészek, hogy soha eszübkbe nem jutott elhagyni egymást." Más hát a történet vége, mint a mondáé. Apa és fiú egyaránt szarvassá váltak, hogy mindkettejükre igazak legyenek Bartók Cantata Profana szavai: "A karcsú testük gúnyába nem járhat, Csak járhat az lombok közt; A lábuk nem lép Tűzhely hamujába, Csak a puha avarba; A szájuk többé nem iszik pohárból, Csak tiszta forrásból." -  idézte Rockenbauer Zoltán a nemzeti kulturális örökség minisztere, aki Sopronban a Soproni Tavaszi Napok huszadik, jubileumi alkalmához méltó kiállítását nyitott meg március 8-án a soproni Festőteremben.

    A megnyitón jelen volt a Szervátiusz család több tagja, dr. Szájer József Sopron város országgyűlési képviselője, dr. Gimesi Szabolcs Sopron polgármestere, Sopron politikai és közéleti személyiségei és művészet-szerető polgárai.
    Székely János erdélyi költő, az egykori katona és fogolytárs 1955-ben írott sorait idézte Rockenbauer Zoltán miniszter:
"Felraktuk hát a szobrot,/Amekkora tellett…/Mindent beléje gyúrtunk,/Mi csak szívünkben rejlett:/A bánatot mely sorvaszt,/A keservet, mely éget, A hosszú rettegésből/Kimentett emberséget."
    Kimentett emberségről szól a megidézett vers. Az a Székely János írta, akivel a fronton viselt közös sorsban igencsak kijutott az égető keservből, a sorvasztó bánatból, és akivel együtt próbálta Szervátiusz Jenő kimenteni az emberséget a művészetbe.
    Hányszor és hányszor kellett a művésznek az emberséget, a magyarságot kimentenie, nem csak a háború, a fogolytábor, de a kisebbségi sors keservéből, a román kommunista elnyomásból, mindig újra és újra megélve magyarságát? - hangzott el a megnyitó beszédben.
    Bonyolult, képletekben ki nem fejezhető – ható, de mégsem definiálható – törvényszerűségek. Különböző aránya drámai, lírai, epikus elemeknek a szépség, a szenvedés, a boldogság, a vágyakozás emberi arcokban, mozdulatokban testet öltő formai megfogalmazásaiban. Sorsvállalás? Inkább a sorshoz illő sorsmegélés.
"Élt Kolozsvárott két nagy művész, két elemi szobrász, lángoló ember, robbanó szív, örökös termékeny mámor és szenvedés, apa és fia, Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor. Elfojthatatlan teremtő daccal és virágzó termékeny mámorral, következetes konok akarattal dolgoznak, teremtenek, teremtenek, és dolgoznak, mert tudják, hogy a teremtő munka és a teremtő szent akarat az egyetlen lehetséges lét-állapot, a fönnmaradás és a megmaradás egyetlen reménye és szerelme. Dolgoznak kőben, fában fémben, szikár és puhább anyagokban, teremtenek törékeny és feszülő, mállóbb és szikrázóbb anyagokkal, hogy nem csak művükben, de hitükben és emberségükben is megmaradjanak, hogy nép, hit, történelem, múlt és emberi áldozat ne hamvadjon el a jövő előtt…"
Idézetek sora. Több száz tanulmány: a titok megfejthetőségének reményében.
Szervátiusz Jenő emlékkiállítása. Az alkotóra lehet emlékezni.
Mégis, inkább megérteni és megtanulni kellene üzenetét. A szilárd anyagú szobrokban tárgyiasultan túlit.
 
Emré bá (1939)
A Csíkmenaság melletti Pottyand falu félbolond koldusáról készített balladaszobor. Az első balladás mű, amelybe a hős megjelenítésén kívül... a ballada cselekményét is belesűrítette. Szemtanúja a jelenetnek, amikor a kocsma előtt ott állnak körben a legények, a kör közepén Emré bá rossz kalapjával és ficamos lábával. Isznak, az öreget is itatják és ő táncol nekik. Egyszer csak megjelenik zsinegen bárányt vezetve egy másik legény. A bolyból kilép valaki, kiragadja a bárányt a legény kezéből, s az öregnek ajándékozza: no, Emré bá, a tied, legyen neked is bárányod! A mániákus boldogsággal kapja ölébe az állatot, s rohanvást vinné is magával, de utánafutnak, s nagy röhögésekkel visszarabolják tőle élete egyetlen bárányát..."
(Banner Zoltán)

Szervátiusz Jenő (1903-1983) emlékkiállítása megtekinthető április 7-ig naponta 10 és 18 óra között a soproni Festőteremben (Petőfi tér 8.).

té