CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Lélektől lélekig

2002. március 09., szombat 12:58


Hogyan nyílt meg a szemed?

„Hogyan nyílt meg a szemed?”

Jn 9,1 Egyszer útközben (Jézus) látott egy vakon született embert. Tanítványai megkérdezték tőle: „Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?” „Sem ez nem vétkezett - felelte Jézus -, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk. Addig kell végbevinnem annak tetteit, aki küldött, amíg nappal van. Eljön az éjszaka, s akkor senki sem munkálkodhat. Amíg e világban vagyok, világossága vagyok a világnak.” Míg ezeket mondta, a földre köpött, nyálával sarat csinált, s a sarat a vak szemére kente, majd meghagyta neki: „Menj, mosakodj meg a Siloe tavában.” Ez annyit jelent, mint: „küldött”. Az elment, megmosdott, s amikor visszatért, már látott. A szomszédok és akik azelőtt koldulni látták, megkérdezték: „Nem ez az, aki itt ült és koldult?” Némelyek azt állították: „Igen, ez az”, mások ellenben tagadták: „Nem az, csak hasonlít hozzá.” De ő kijelentette: „Én vagyok az.” Erre megkérdezték tőle: „Hogyan nyílt meg a szemed?” Elmondta nekik: „Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, a szememre kente s meghagyta: Menj, mosakodj meg a Siloe tavában. Elmentem, megmosdottam és látok.” Erre megkérdezték tőle: „Hol van?” „Nem tudom” - felelte. Az imént még vak embert elvitték a farizeusokhoz, mert az a nap, amikor Jézus sarat csinált és megnyitotta a szemét, szombati nap volt. A farizeusok is megkérdezték tőle, hogyan nyílt meg a szeme. Elmondta nekik: „Sarat tett a szememre, megmosdottam és látok.” A farizeusok közül némelyek így vélekedtek: „Ez az ember nem Istentől való, hisz nem tartja meg a szombatot.” Mások ellene vetették: „Hogyan tehet bűnös ember ilyen csodát?” Így szakadás támadt közöttük. Azért hát tovább faggatták a vakot: „Mit tartasz arról, aki visszaadta a szemed világát?” „Azt, hogy próféta” - felelte. De a zsidók sehogyse akarták elhinni, hogy vak volt, és hogy visszanyerte a szeme világát, azért odahívták az imént még vak embernek a szüleit és őket faggatták: „A ti fiatok? Azt mondjátok róla, hogy vakon született! Hogy lehet akkor, hogy most lát?” Szülei ezt válaszolták: „Azt tudjuk, hogy a mi fiunk, és hogy vakon született. De hogy most miképpen lát, azt nem tudjuk. S azt sem tudjuk, ki adta vissza a szeme világát. Kérdezzétek meg tőle magától, hisz megvan hozzá a kora, mondja el maga.” A szülők azért beszéltek így, mert féltek a zsidóktól. A zsidók ugyanis elhatározták, hogy azt, aki Messiásnak vallja, kizárják a zsinagógából. Ezért mondták a szülei: „Megvan hozzá a kora, kérdezzétek meg tőle magától.” Erre másodszor is hívatták a vakon született embert és figyelmeztették: „Dicsőítsd meg az Istent! Mi tudjuk, hogy ez az ember bünös.” „Azt, hogy bűnös-e - felelte -, nem tudom. Csak azt tudom, hogy vak voltam, és most látok.” Erre újra faggatni kezdték: „Mit csinált veled? Hogy adta vissza a szemed világát?” „Már elmondtam nektek - felelte -, de nem hallgattátok meg. Miért akarjátok újra hallani? Talán ti is tanítványai akartok lenni?” Erre becsmérelték, s azt mondták neki: „Légy a tanítványa te! Mi Mózes tanítványai vagyunk. Azt tudjuk, hogy Mózessel beszélt az Isten, de hogy ez honnét való, azt nem tudjuk.” „Épp az a különös - felelte az ember -, hogy nem tudjátok, honnét való, mégis visszaadta a szemem világát. Tudjuk, hogy Isten nem hallgatja meg a bűnösöket, azt azonban, aki istenfélő és teljesíti akaratát, meghallgatja. Amióta fennáll a világ, sohasem lehetett hallani, hogy valaki visszaadta volna egy vakon születettnek a szeme világát. Ha nem Istentől való volna, nem tehetett volna semmit.” Erre rászóltak: „Te akarsz minket tanítani, aki mindenestül bűnben születtél?” Ezzel kidobták. Jézus meghallotta, hogy kidobták, s amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel az Emberfiában?” „Ki az, Uram - kérdezte az ember -, hogy higgyek benne?” „De hisz látod - felelte -, ő beszél veled.” Erre felkiáltott: „Hiszek, Uram!” - s leborult előtte. Jézus pedig azt mondta: „Azért jöttem a világba, hogy ítéletet tartsak, hogy akik nem látnak, azok lássanak, és akik látnak, azok vakok legyenek.” Amikor a körülötte álló farizeusok közül ezt néhányan meghallották, megkérdezték: „Csak nem vagyunk mi is vakok?” „Ha vakok volnátok - felelte Jézus -, nem volna bűnötök. De azt állítjátok: Látunk. Ezért megmarad bűnötök.”


A tények makacs dolgok. Ezt megtapasztalhatja mindenki. Csak az nem hisz benne, aki mást akar hinni. Érdekes, hogy milyen sokan is vannak ez utóbbiak!
Kórházbn gyakran fordulnak meg a betegek egynél több osztályon, így aztán a kórelőzmény felvételére is gyakran, többször kerülhet sor. A beteg szívesen beszél a maga bajairól, különösen, miután már egy-két helyen megtapasztalta, hogy a legközvetlenebb, talán egyedüli személyes találkozása az orvossal ez a pár pillanat. Ugyanazt mondja el, s az orvos még kérdezi. kiváncsi rá, ő a fontos.
Hát még milyen szívesen beszél gyógyulásáról a beteg, akár természetesen, akár csoda által szabadult meg bajától. Mindenki ismeri "s akkor jött a..." kezdetű refrént, mely szinte hihetetlen, de megtörtént, s most el kell mondani!
A külső szemlélő csak áll és leesik az álla. Hát nem veszik észre? Hát nincs közöttük egyetlen ép elméjú, aki hinné: valóban megtörtént? Pedig nincs itt többről szó, mint annak az ősbizalmatlanságnak a feltöréséről, ami megmérgez minden kapcsolatot, ami lehetetlenné teszi másoknak ismét mások szemében való hitelességét, magatartás, mely kétségbevonja egyetlen állítás valódi, őszinte voltát, és ami másokat is távolt tart a lehetséges közelségétől.
Ezt az óvatosságot "örökölte" minden egyház, amikor egyéni szabadulásokat értékel, amikor megpróbálja a szélhámosságot a valódi csodától különválasztani éppen azért, hogy az utóbbit nagy valószínűséggel megkülönböztethesse.
Az evangéliumi részletben azonban még ennél is többről van szó: nem a tény, nem a csoda a baj (azt úgysem lehet letagadni), hanem az, hogy szombaton történt és olyan emberen keresztül, aki fájó pont a farizeusok és írástudók szemében. A betű és lélek, a betű és tett állandó konfrontációja, mely öl kívül és gyilkol belül is.
Ez a félelmetes szellemi vakság, ami másokban is félelmet kelt, és megadva az elbeszélés többszörös hitelét, csak a tények felsorolására szorítkozik.

  • A fiú vak volt születésétől kezdve.
  • Jézus sarat csinált, majd amikor a fiú lemosta azt arcáról a küldöttnek nevezett tóban (Siloé), látott.
  • Nem tudják, hogy most hol van Jézus, de ő volt a szabadító.
  • Únják már, és nem értik, miért kell újra és újra mindezt elmondani.

A történet ezek után kétfelé ágazik. A pozitív ágon a volt vak hitet tesz Jézusban, az Emberfiában, amikor újra találkoznak. Itt már csak egy kérdés hangzik el: "Ki az, hogy higgyek benne?" Nem kellett hozzá más, csak egy megfelelő környezet és egy kérdés. A válasz természetességként jön fel a gyógyult torkából. Ha Benne kell hinni, aki ezt tette vele, akkor hisz.
A negatív ág az ítélet, mely azokat a vakokat sújtja, akik magukat látónak mondják.
Jó lenne biztosan kimondani: "Hiszek, Uram!", és leborulni Isten tettei előtt, amit nap mint nap velünk művel. Jó lenne meg-(fel) kenettetni sárral, és megmosni magunkat a mindannyiunkhoz közeli Siloé tavában. Ugyanakkor jó lenne elkerülni a csapdát, melybe bennfentes, hamis beavatottsági érzésünk, a gnózis új formája sodorhat!
- DI -