CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: KultúrVáros

2001. oktĂłber 16., kedd 21:13


Jótékony célú kulturális rendezvények

Jótékony célú kulturális rendezvények

A Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) és a Rákóczi Szövetség Soproni Csoportja kulturális rendezvények szervezésével szeretne kárpátaljai középiskolásokat, illetve diákokat támogatni.
    A Líceum színháztermében olyan koncertek, illetve előadások lesznek a következő hónapokban, melyekre szeretettel várják a soproniakat. Az előadásokra nincs belépőjegy, de lehetőség van a megjelölt támogatási célra önkéntes felajánlásokat tenni.
    A Líceum már évek óta kapcsolatot tart a kárpátaljai Kisdobrony, Nagydobrony és Tiszaártelek iskoláival. Már több alkalommal sikerült a Rákóczi Szövetség támogatását is felhasználva adományokat (elsősorban az iskolai könyvtáraknak könyvet, illetve tanszereket) ezekbe az iskolákba eljuttatni. Az ősszel alapítványok, magánszemélyek és intézmények felajánlásából több mint tízezer kötet könyv és más adomány gyűlt össze, amit szeretnének még karácsony előtt kijuttatni.     Szeretnék azt is, hogy soproni diákok mehessenek Kárpátaljára, illetve soproniak diákokat fogadhassanak Kárpátaljáról. A felajánlott adományokat a Líceum és a Rákóczi Szövetség ezekre a célokra szeretné használni.

A cyberpress.sopron.hu oldalain olvasóinkat rendszeresen tájékoztatjuk a jótékony célú rendezvényekről.