CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Borváros

2001. szeptember 26., szerda 22:47


Sopron Város Bora 2001

Sopron Város Bora 2001

    Szeptember 26-án a Sopron Szálló adott otthont az idei Sopron Város Bora cím elnyeréséért - 2000. után immár második alkalommal -  kiírt borversenynek, amelyre ezúttal tíz soproni borosgazda tizenkét Soproni Kékfrankossal nevezett be.


Dr. Gimesi Szabolcs polgármester köszönti a megjelenteket

    A zsűri elnöke, dr. Gimesi Szabolcs, Sopron polgármestere, a Magyar Borvárosok Szövetségének elnöke köszöntőjében elmondta, hogy 2001-ben a nyertes bor palackozásán a soproni népszavazás nyolcvanadik évének jubileuma is feltüntetésre kerül, így az ünnepi évfordulót külön is szolgálni fogja.


A sorszámok sorsolásának pillanata

    A tizenkét megjelent zsűritag 100 pontos bírálati rendszerben, az országos borbírálói rend alapján, a helyszínen kisorsolt sorrendben kóstolta meg a tizenkét bort. A sorsolást követően a zsűri tagjai a borokról a kisorsolt sorszámon kívül semmilyen más információval - még az évjárattal sem - rendelkeztek.


Dolgozik a zsűri

    A borbírálat három fő szempont szerint történt. A megjelenés (tisztaság, szín), az illat (intenzitás, karakteresség, minőség), a zamat (intenzitás, karakteresség, minőség, ízhosszúság). Ezeket a jellemzőket a kiváló, az igen jó, a jó és az elégséges minősítéseknek megfelelő pontszámokkal egyenként pontozták a zsűritagok; a pontok boronként összesítésre kerültek.
Hogy a viszonyítás lehetősége megmaradjon, a már kóstolt borokat akár mind az asztalon lehetett tartani.
A megmérettetést követően négy bor ért el egymáshoz annyira közeli pontszámot, hogy ezeket a zsűri kikérte egy újbóli bírálásra.


A kulisszák mögött

Mindezek után alakult ki a megmérettetés végleges eredménye: a 2001-es esztendőben a Sopron Város Bora címet a Princzes Család 2000-es évjáratú Soproni Kékfrankosa nyerte el 92 ponttal. További helyezettek: Iváncsics & Roll Vállalkozás '99-es Soproni Kékfrankos (90,4 pont), Sop-Vin Kft. '99-es Soproni Kékfrankos (90,1 pont), Weninger Kft. '99-es Soproni Kékfrankos (89,9 pont).

Molnár Tibor, a Soproni Borvidék Hegyközségi Tanács elnöke a borversenyről elmondta:


Molnár Tibor "munka" közben

- Örömünkre szolgált, hogy ma második alkalommal kóstolhattuk a Kékfrankosokat, amelyek közül a város borát kiválaszthattuk. Mind a 12 induló tisztességes, jó borokat adott. A versenyt mindenképpen az döntötte el, hogy melyik bíró melyik jellemzőre figyelt jobban, mert ahhoz képest, hogy ki mit keres a borban, másképp bírál. Van olyan, aki az érettebb illatot szereti, vagy a fejlettebb bukét, esetleg inkább egy nagyon érdekes gyümölcsillatot keres. Általában a bíráló bizottság nagyon együtt volt, ezt bizonyítja, hogy  a legalacsonyabb pontszám 84,3, a legmagasabb pedig 92 pont volt. Ebbe a tartományba végül is ezüst és arany érmes borok kerültek, sőt a 92 pont már a nagy arany érmet jelenti.
Gratulálok a résztvevőknek és külön a nyertesnek, és annak is örülök, hogy a város felkarolta a Soproni Kékfrankos ügyét azzal, hogy a Sopronba érkező vendégeket Soproni Kékfrankossal kínálja és ajándékozza meg.
Arra a kérdésre, hogy ő maga hogyan zsűrizett, Molnár Tibor elmondta, hogy ő személy szerint a Hauer Pince Kékfrankosának adta a legmagasabb pontszámot, amelyről - stílusát és ízvilágát egybevetve - egyébként azt gondolta, hogy a Weninger család bora.

Princzes Ferenc borosgazda a 2001. esztendőben Sopron Város Borának termelője szintén megosztotta néhány gondolatát a cyberpress olvasóival:


Princzes Ferenc a nyertes borral

- A szőlővel való kapcsolatom már nagyon régi. Nagyszüleim, szüleim is már a szőlővel és a borral foglalkoztak, és nekem gyermekkorom óta nagyon természetes volt a szőlővel való foglalkozás meg az is, hogy édesapámnak a pincében mindig segítettem. A szőlő, a bor eddig egész életemben végigkísért, és ez így lesz már ezután is.
Szüleim 1959 óta termelőszövetkezetben dolgoztak, a Kurucdombon laktunk, akkor háztájink volt. Amikor elértük a 18 éves kort, nekünk gyerekeknek is vettek a szüleink szőlőst. Abban az időszakban mind a Fertő partján volt a szőlősünk, ezért nagyon jól ismerem a Fertő minden adottságát, klímáját. Legtöbb szőlőm most már nem a Fertőn van; családommal 2 hektáros területen: a Kékfrankos mellett Tramini, Zöld Veltelini, Zweigelt, Cabernet Sauvignon és Merlot szőlőm és természetesen palackozott borom is van. A borozóban már eljutottunk arra a szintre, hogy nem azt kérdezzük a vendégtől, hogy fehéret, vagy vöröset kér, hanem milyen fajta bort kíván - cuvé, barique - a megfelelő kínálatból.

Princzes Ferenc bora a borverseny nevezési listáján Princzes Család néven szerepelt.
Ezzel Princzes Ferenc is az eredményhirdetéskor szembesült, ám mint mondja, ez a megnevezés nagyon korrekt.
- Ha jól utánagondolok, a szőlővel én foglalkozom, a feleségem a borozóval, van egy vinotékánk, amellyel a lányom foglalkozik, tehát az egész család ott van a szőlő meg a bor közelében. Tényleg ez az egész család összefogásának, munkájának az eredménye.
A jó időjárás és minden külső körülmény mellett az, amit az ember még saját erejéből a bor minőségéhez hozzá tud adni: egyrészt a megfelelő tisztaság. Másrészt, mivel a bor egész életében él, mindig a megfelelő időszakban, időpontban a borral foglalkozni - fejtés, derítés szűrés, lepalackozás - kell. Ezek olyan dolgok, amelyekkel az ember pozitív vagy negatív irányba maga is befolyásolni tudja a bor minőségét.

Princzes Ferenctől gyakran megkérdezik azt is, hogy melyik a kedvenc bora.
- Hangulattól függően szívesen iszom a rosét, ízlik a Tramini, vagy egy barrique bor..

Ma, amikor értesült a megtisztelő cím elnyeréséről hol lehetett volna máshol, természetesen éppen a pincében dolgozott.
- De azért gondolatban itt voltam. Nagyon-nagyon örültem az eredménynek. Nem hittem volna, hogy ezt a címet a borom még egyszer megnyeri. Kalapot is emelek a bíráló bizottság előtt, hiszen ezek szerint tényleg korrekt volt ez a borverseny. Tudom, hogy van itt pár nagyon jó bor, amelyek között nincs sok különbség.


2000-ben a Sopron Város Bora címet szintén Princzes Ferenc Kékfrankosa viselte

- A győzelem egy csodálatos dolog, de volt egy másik gondolatom is: az, hogy ugyanez a bor a soproni borversenyen még oklevelet sem kapott, annak ellenére, hogy a soproni borklubban igen jó minősítést kapott. De a fontos mégis az, hogy úgy gondolom, most palackba zárva ez a bor a mostaninál mindig csak finomabb lesz, kerekebb, összetevői mind jobban összeérnek, és remélem, hogy sokaknak még sok élményt ad majd.
Egy Kékfrankosnak, szerintem minimum kell 3-5 év, amikor eléri a csúcspontját; ezt a Soproni Kékfrankosokkal kapcsolatosan nem árt megjegyezni és természetesen kipróbálni.
 
 

***

A Sopron Város Bora borverseny résztvevőinek névsora, borok listája és a versenyen elért pontszámok
 2001. szeptember 26.

Évjárat Megnevezés Termelő Pontszám
1999 Soproni Kékfrankos Weninger 87,1  *(89,9)
1999 Soproni Kékfrankos (barrique) Taschner István 85, 9
2000 Soproni Kékfrankos Hauer Pince 84,7
2000 Soproni Kékfrankos Hauer Pince 86,9
2000 Soproni Kékfrankos Princzes Család 87,5   *(92)
1999 Soproni Kékfrankos Princzes Család 86,1
1999 Soproni Kékfrankos Vincellér-Ház 84,9
1999 Soproni Kékfrankos Sop-Vin Kft. 87,4   *(90,1)
1999 Soproni Kékfrankos Iváncsics c Roll Vállalkozás 87,4    *(90,4)
2000 Soproni Kékfrankos Dr. Szita és Fia Pincészet 84,3
2000 Soproni Kékfrankos Heinervin Kft. 85,9
1999 Soproni Kékfrankos Vinex Kft. 85,8

* Elért pontszámok a második bírálás után.
 

Tóth Éva