|
Csak egy gondolat a szenvedéstörténetből
Virágvasárnap
Virágvasárnap
Az Úr szenvedésének vasárnapja
Evangélium Lk 22,14-23,56
Virágvasárnap evangéliuma különleges. Miért? Azért, mert örömhírként egy szenvedés és halál történetét adja elő. Jogos evangéliumnak nevezni az ilyet? Igen - hangzanék a hivatalos hangú válasz -, mert benne van az evangéliumokban. Jó ez a hír valóban? Igen - hangzik a teológiai válasz -, mert az Úr szenvedése és kereszthalála a megváltásunk ára, Isten, az Atya határozott így, többször "megbeszélték" ezt a Lélekben a Fiúval, mint Istenemberrel, és Ő vállalta.
Ne tagadjuk, valamiképpen szomorú azért a szívünk. Először is azért, mert Jézus szenvedésében és halálában "előélte" a mi görcsös végóránkat és földi életünk pusztulását.
Az érzékenyebb lelkűek már arra is tekintettel vannak, hogy az Úr előre tudta a történéseket, ezért átélik az Úr fájdalmát és az emberi tehetetlenséget. A teológiailag legműveltebbek pedig azért vágnak szenvedő arcot, mert tudják, hogy az ő vétkük is egy-egy ostorcsapás, tüske a koszorúból vagy szeg Isten Fiának testében.
 A Virágvasárnap ugyanakkor a pálmaágas bevonulás napja, a tömeg napja, amely egyik nap zöld ágakat lenget, másik nap pedig "Feszítsd meg!"-et kiált, majd bámulja a kivégzést, és még jó, ha nem szól semmit.
Mindenkit valamilyen módon megérint Jézus szenvedése. A művészeti alkotások nagy része ezt az időszakot, annak egy-egy történését ábrázolja. Ez még akkor is így van, ha nem az alkotások legnagyobbikaira (Utolsó vacsora, Pieta, Keresztrefeszítés) gondolok, hanem azokra a névtelen kőfaragókra, kőművesekre, a nép legegyszerűbbjeire, akik valamit ki-kiragadnak a történetből, és azt megörökítve felnagyítják.
Megdöbbentő, hogy Ausztriában pl. mennyi, az Olajfák-hegyi történést ábrázoló alkotás van a templomfalakban. Minden templom oldalában néhány (római) sírkő, mellette a nagycsütörtöki jelenet. Talán azért, mert az örök emberi lelkiismeretfurdalás tárgya, hogy minket is meglep az álom, amikor az Úrral kellene lenni, virrasztani. Giccsektől és a giccs határát erősen súroló naturalisztikus, üvegvitrines ábrázolásoktól (ahol a szereplők mint gombostűre szúrt rovarok állnak-térdelnek, mindenki szerepe szerint), a legnagyszerűbb domborműig terjed a sor, és sajnos, színvonalban többnyire az értékesebbek korábban keletkeztek. Egy ilyen szép, a templomfalba illesztett kora-középkori kőfaragást tettem illusztrációként (egy falusi, tehénszagú környék templomán fotózva azt) ez írás mellé.
Szebbet nem tudnék elképzelni sem! Tudatos alkotás. Sűrítve tartalmazza a nagycsütörtök esti eseményeket, ahol Jézuson kívül nincs pozitív szereplő. Az ő személye "foglalt", az Atyával beszél. Mi csak abból választhatunk, ami még van: a tömeg, a katonák, vagy az alvó apostolok. A szűk és mélyített keretbe foglalt faragás provokáló, nem nyújt kitérési lehetőséget: választanunk kell, hogy tovább élhessünk. Valamit mi is tettünk valamelyik Olajfák hegyi estén, és nem biztos, hogy a jót: valaki viszont mindezek ellenére a legjobbat tette velünk. Isten "gavallériája", megbocsátása és a jó megelőlegezése sorsunk nagy lehetősége. Ez a szenvedés igazi tartalma, végső célja és kimenetele. Élni vele talán az utolsó alkalom az ébredésre az alatt a bizonyos vonal alatt, ahová a tanítványokat helyezte az ismeretlen mester. Ez a kettősség hatja át minden odahallgató bensőjét. Ezért ok a szomorú emlékezésre és ugyanezért ok az örvendezésre Virágvasárnap evangéliuma.
- DI -
|