CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: KultúrVáros

2001. március 28., szerda 19:30


(Ki)Ütéses győzelem!

(Ki)Ütéses győzelem!
Az előadás előtt arra gondoltam, hogy nem lesz valami jó, hiszen még nem hallottam róluk! Ám amikor a húrok, azaz a dobok közé csaptak a Soproni Ütősök, kellemesen csalódtam! Először hagyományos ütős hangszereken játszottak vidám hangulatú darabokat, majd az idő előrehaladtával előkerültek érdekes, hangszernek nem kifejezetten nevezhető eszközök, amelyekből a fiatal, tehetséges zenészek minden előzetes várakozás ellenére élvezhető zenét csaltak elő. Méghozzá nem is akármilyet! A mai hip-hop, house és egyéb műfajú zenék mellett a fiatalság számára is élvezhető muzsikát játszanak a srácok. Nekem legalábbis - 18 éves létemre - tetszett az előadott műsor, de főleg az, ahogyan az Ütősök azt játszották.
Úgy vettem észre, hogy minden jelenlevő élvezte az előadást, még a kezdeti nehézségek ellenére is. Ugyanis még jó pár széket kellett bevinni a terembe. Valószínűleg nem számítottak ennyi érdeklődőre. Szerintem még így is elég kevesen voltunk, de biztos vagyok benne, hogy aki eljött, jól szórakozott! Ezúton szeretnék gratulálni a Soproni Ütősöknek. További sok sikert kívánok!

- KA -