CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: SzínházVilág

2001. március 18., vasárnap 19:54


Spiró György: AZ IMPOSZTOR

Boguslawski csodát művelt Sopronban


BOGUSLAWSKI Sinkó László
KAZÝNSKI, direktor Trokán Péter
ROGOWSKI Kőszegi Ákos
KAMIRÍSKI Lázár Csaba
SKIBIRÍSKA Nyírő Bea
HREHOROWICZÓWNA Hacser Józsa
PIEKNOWSKA Rácz Brigitta
RYBAK Szakács Tibor
NIEDZIELSKI Tándor Lajos
DAMSE Boros Zoltán
CHODZKO, kritikus Győri Péter
GUBERNÁTOR Nemcsák Károly
ÜGYELŐ Posta Lajos
DÍSZLETEZŐ Urmai Gábor
KELLÉKES Zalai Tamás
SÚGÓNŐ Szabó Anikó
Díszlet: Langmár András
Jelmez: Halasi M. Zsuzsa
A rendező munkatársa: Kernács Péter
Rendező Mikó István


Furcsa, keserű komédia ez színdarab! Spiró Györgynek "Az ikszek" regénye a kommunista diktatúra "puha" korszakának, a belőle készült "Az imposztor" pedig méginkább ennek a kornak a terméke. Csak így érthető, hogy a regény is megjelenhetett, és a színdarabot is bemutathatták. A szerző mindkét műben a közvetett kritika eszközrendszerével él. Miként annyiszor a történelem folyamán, amikor az akkor történtekből közvetlenül tolmácsolva meríteni nem szabadott, az író egy más kor más darabjának eszmerendszerén keresztül mutatja be a változtatás lehetőségét és szükségességét. Erre utal már a cím is, melynek kettős jelentésében (egyrészt csaló, gazember, másrészt mákvirág, gézengúz, kópé) válogathatott a kor politikusa és nézője, tetszése és párthoz való közelsége szerint.

Mindezt bonyolítja a kormányzó (gubernátor) látogatása. A kulisszákat így két oldalról is a feje tetejére állítja a helyzet: adva van egy, a lehetőséget felismerő színész és az ellenkező irányba húzó erő párharca, melyből a szerző az elsőt pártolja, de az még így sem győzhet közvetlenül. Soha jobb alaphelyzetet! A néző választhat: megélheti a színpad világát, ahol egészen kis emberek egészen nagy felfordulást tudnak produkálni, vagy kívül helyezkedik, és marad a felszínes, outsider pozícióban: ahol csak lehet, nevet és gondtalanul.

A "Habent sua fata libelli" élőképes előadásában figyelhetjük, miként válik történelmivé egy könyv és annak mondanivalója. Szemben az eredeti bemutató kérdésével: felfogja-e a közönség - megfelelő súgott és írott vezető nélkül is - a darab mondanivalóját? Egy, a történelem aktuális részét közvetlenül átélt publikum számára most a darab legizgalmasabb kérdése az, hogy hitelesen és valósan meg tudja-e mozgatni a vezető színész a színésztársakat? Hihető-e a történet itt és most, minden este, amikor e kettős indíttatású darab színre kerül? Míg Boguslawski "jellemfejlődése" egy lappangó állapotból tart - végig a tehetség birtokában - egészen a végkifejletig, a botrányos premierig, addig a többi szereplőnek kétszeresen kell tudnia játszani: színpadra vinni a tehetségtelen vagy beletörődött színészt, akit egy szellemi inspiráció megmozdít, aztán történik valami, és ez válaszút elé állítja: ugyanúgy nem lehet(ne) már tovább élni.
Jelentem, hogy Sopronban valóban itt jár(t) Boguslawski, valóban mindent megpróbál(t), és nem is hiába. Boguslawski csodát művelt! Siker lesz - méltán - a Spiró darab.

Milyen érdekes, hogy amikor egy közös alkotás valamiképpen "összejön", milyen nehéz "kibogozni", hogy ki és mennyiben részese a sikernek.
Pillanatnyi kétségem sincs afelől, hogy egy függöny előtt a jéték ugyanilyen érdekes lett volna, mégis a díszletet a színészek láthatóan használják, ezáltal válik a darab funkcionális részévé, kivéve talán a páholyt, mely "kötelező" része az előadásnak. Hogy nyomorúságos civilben zajlik az első két felvonás - gyanítom, hogy az eredeti, vilnaihoz képest még jobb kinézettel - az sem zavaró, és egy pillanatig sem lepődöm meg a durva, túlhangsúlyozott maszkos színészektől a harmadik felvonásban. Oda illik, oda való.
A rendezői koncepció a mű első felvonásának háromszorosan lassított csehovi tempóját tudatosan helyezi ellentétbe a második felvonás gyorsaságával és a végkifejlet egyre gyorsuló tempójával. Az első tíz perc "átvészelése" után már csak a tudat alatt hat a szándék. Ugyanígy a színészek mozgatása, pontos koreográfiája és imposztor-követése, szemmel vagy egész testtel, végig a tétlenségtől távoltartva, figyelemre méltó munkát követel.

A főhős - egy pillanatig nem kétséges - Sinkó László. Régóta nem hallottunk halk, a legbensőkig átélt és ilyen súlyú szavakat ezen a színpadon. Telitalálat a meghívása - játék a játékban. Régóta nem lélegzett ennyire együtt közönség színésszel, mint ezen az estén! A legegyszerűbbek is újra megéreztek valamit: az ésszel való próbálkozást (Spiró darabjának már mások által is felvetett sajátos Moliere-értékelése), mely kudarcba fullad, majd ezt követi a látszólag esztelen áldozat - melyben a szenvedő fél sincs egészen tisztában szerepével. Amennyire az előadást követő tapsviharban egyedül áll Sinkó László, annyira kevés a "nagy" segítő.

Az első ezek közül a régi játszótárs, Hacser Józsa. Nemcsak szerepe szerint sejti és éli meg elsőként, hogy valami fontos történik a színpadon a vendég megérkezte után, de végig kitart, a "kevés idő birtokában is" a jövevény, a kedves barát mellett. Számtalan eszközt vonultat fel, tárgyak elejtésétől az ájulásig, melyben a találkozások cinkos öröme villan fel a két szempárban: milyen kevés ma az ilyen pillanat! Nagyon meg kell őriznünk ennek a nagyszerű színészpárosnak ezt a minden emberin túl is mutató gesztusát! Isten éltesse sokáig a művésznőt mindnyájunk örömére!

A másik, a kontraszt, Trokán Péter, aki a színigazgató szerepében hiteles és végsősoron semmit nem ért végig a darab menetéből, aki csak az anyagiak és puszta lét szintjén mozog, szintén hiteles szerepformálás. A látszatigazgatás olyan formáját mutatja be, mely nem ritkaság talán manapság sem, persze más szavakkal és más hangsúllyal.
Ők a darab kétségtelen vezető szereplői Sinkó után.
A nagy kérdés, hogy az az intrika, az a panaszkodás, egymás kijátszása, cinkos kapcsolat, mely óhatatlanul lejátszódik a színfalak mögé is lépők előtt, mennyire jellemzők egy vidéki társulatra, a talán pont saját magát megjelenítő darab-részletek folyamán. (A Tartuffe-részletek Vas István gyönyörű fordításában hangzanak el.) Egyéniségek, gyengébbek és erősebbek, fásultak és alkalomra várók, jobbat érdemlők és magukat jobbra érdemesnek tartók forognak a színpadon, hogy elnyelje őket valamiképpen egy magasabb szempont, jelentéktelenné váljanak abban a nagy történelmi forgatagban, melynek ez a Spiró darab is jobbra-fordítója akart lenni. Nem kis teljesítmény ez bármely színész-szereplő részéről, akik közül mindenki a maga legjobbját hozza. S bár ez a teljesítmény árnyalt és széles skálán mozog, minden dicséretet megérdemel.

Az igazság pillanatának a bika leölése előtti, halálos csenddel kísért momentumot szokás nevezni, amikor a torrero egy szál karddal áll a legyengült bika előtt. Ugyanez az a pillanat - csönddel és figyelemmel, amikor Boguslawski egy szál dárdával áll a színpadon. Csak ketten vannak: ő és ellenfele. Tudjuk, valamiképpen ez a párbaj már eldőlt. Persze a színpadias megoldások embere talán épp oly értetlenséggel figyelte a rendszerváltást, mint akik ezt felelős személyként élték át. Mégis, azt ilyen "meghívott" szereplők készítették elő akarva-akaratlanul.
A mai este után sem mondhatunk mást: várunk vissza Boguslawski, várunk vissza, és köszönjük, kedves Sinkó László!

- DI -