|
A legrövidebb örömhír
Lehetőségeink határai
Illusztráció: D.Hoffer Erzsébet
Lk 4.14-21 Jézus most a Lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki magasztalta. Amikor Názáretbe ért, ahol nevelkedett, szombaton szokása szerint bement a zsinagógába, és felolvasásra jelentkezett.
Izajás próféta könyvét adták neki oda. Szétbontotta a tekercset, és épp azon a helyen, ahol ez volt írva: „Az Úr lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét.” Összetekerte az Írást, átadta a szolgának és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. S elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok.”
 Jézus a pusztai megkísértés után tér vissza szűkebb pátriájába. Híre messze megelőzi, hiszen Názáret előtt már máshol is tanított.
Ha azt a gondolatmenetet követjük, amit ezelőtt két vasárnappal elkezdtünk, akkor azt kell mondanunk, hogy két szűkebb csoport (egyszerű emberek és bölcsek) után Jézus minden (zsidó) hívőhöz beszél. Zsinagógákban tanít, mégpedig az Ószövetség könyveinek alapján, egy-egy felolvasás után. A szokásrendje megfelel a kor és a zsidó vallás követelményeinek.
Nem gyermek már; a lehetőségek tárháza - amit minden egyes gyermek megszületése jelent a környezet számára - már nem olyan, mint volt. Helyette egy kialakult egyéniséggel találkozik a volt környezet - és mi is. (Ideje leszedni a karácsonyfát és a díszeket!) Túl van a "földi megkereszteltetésen". A "világ fejedelme" már megmutatta oroszlánkörmeit a sivatagban. Tudja, vagy legalábbis sejti, hogy merre visz az útja: ha úgy tetszik, akaratára bízatott, hogy vállalja-e a küldetést.
Az örömhírnek nincs rövidebb változata, mint az elhangzó mondat: „Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok.”. Vége annak az álomnak, amit egy gyermek fényes-romantikus születése, talán hamis módon, keltett mindenkiben. Nem lehet többé csak a csillag fényében, csak az angyalok szózatában, csak a bölcsek következtetéseiben, csak a csodák vonzásterében élni és várni. Csalódás ez? Igen, feltétlenül az, hiszen minden egyes szülő vagy "pótszülő" szerepében tetszelgő "okos" ember - ideiglenesen vagy tartósan - kudarcként éli meg, hogy nem az lett gyermekéből, amit várt. Okosan és prófétikusan hangzik sokszor a szánkból: abban segítjük a gyermeket, ami akar lenni! És ha olyan akar lenni, ami eleve kudarc a számunkra?
Képzeteink, álmaink elvárásának sokszor még az örömhír teljes birtokában sem "felel meg" Krisztus. Ő más. Jel, mint a csodái, ugyanakkor botrány is. Ellene mondanak sokan és sokszor; akkor is és ma is.
Egy idő után a legtöbb, hamis vágyakat szövögető szülő - rövidebb-hosszabb harc után - elfogadja gyermekét mint a beszűkült, mégis végtelen lehetőséget, amit benne kapott ajándékba álmai helyett.
Mit kezdjünk mi Jézussal? Vádoljuk, elhagyjuk, elégedetlenkedjünk, mert nem a mi elvárásainknak felel meg? Igen, sokan és sokféleképpen fogalmazzák ezt meg. Azok is, akik álomviláguk kudarcát már többször és többféleképpen kénytelenek voltak megélni. Vádolják a maguk és az emberiség vélt szűk mozgástere miatt. Pedig a határokat legtöbbször magunk tűzzük ki és legtöbbször magunk lépjük át.
- DI -
|