|
Ajándékba szörnyet
Engem már karácsony előtt megnyugtattak a gyerekeim, akkor, amikor a kék meg sárga szörnyek kiléte felől behatóbban kezdtem érdeklődni
Engem még karácsony előtt megnyugtattak gyerekeim, akkor, amikor a kék lila, zöld meg sárga szörnyek kiléte felől behatóbban kezdtem érdeklődni.
Előbb türelmesen elmagyarázták, amit egyébként sejtettem, hogy ezek ismert rajzfilmhősök, akikkel nem játszani kell(?), hanem csak egyszerűen meg kell őket vásárolni. Majd elmagyarázták, hogy egyébként sem agresszívóskodó szörnyekről van szó, hiszen az egyik rajzfilmsorozat csak kicsiknek, 2-3 éveseknek(!?) való.
Ugyan, mondom, hiszen akkorák még tévét sem néznek, ám amint a kosarukba a rémpofákat kilószámra pakoló a szülőket és nagyszülőket a játékboltokban végignézem, magabiztosságom elszáll.
Amúgy meg, már égtem egyszer alulinformáltságom miatt. Egy iskolai jelmezbálon keleti harcosnak néztem az egyértelműen Dragonballnak öltözött gyereket, utána pedig még sokáig egy agresszív rajzfilmfigurának hittem, holott kiderült, hogy rég világsztár, aki csak a jó ügy érdekében üt, tör, zúz és öl.
Most meg nézem a fél vagyonukat a borzalmas kinézetű guvadt szemű lényekre költő szülőket, és nem értem, hogy mitől látják szépnek azt, ami ronda és ijesztő. Ennyire kegyetlen egyetlen szülő sem lehet, hogy horrorfilmbe való rémpofát ajándékozzon gyerekének.
Amúgy a gyereknek meg az a természetes, amiben felnő, így a szörnyeknek könnyű a gyerekek kedvencévé válniuk, hiszen ők azok a "bébiszitterek", akiknek társaságában, távollétünkben órákat töltenek gyerekeink. Ártatlan és szeretetreméltó(?) rajzfilmfigurák, akiknek "személyisége", "gondolkodásmódja" jobban hat a gyerekre, mint gondolnánk, akik a távollétünkben, tudomásunkon kívül és sokszor kérésünk ellenére nevelik a gyereket. És nem utolsósorban ők azok, akikre a producerek a reklámipar nem kis bevételeit építik.
Megnyugtattak gyerekeim: az idén divatos lények nem agresszívak. Tehát lehet őket szeretni, gyűjteni, és nem sokáig szorítják ki a kedvenc babát vagy macit, hiszen a stúdiókban már bizonyára készülnek az újabb sztárokat termelő animációs filmek. Az újabb - jövő karácsonykor divatos - most még ismeretlen szörnylények bizonyára már piacra dobásra készen várják, hogy menetrendszerűen fertőző vírusként söpörjenek végig a világon.
J-popnak nevezik a tamagocsi-mániával kezdődött és a jelenleg pokémon-őrület állapotában leledző japán popkultúra termékeit, amelyek az amerikai tömegkultúra (kultúra?) termékeihez hasonlóan globálisan hatnak. Ám egy kanadai médiakritikus szerint a japánok az amerikai tömegkultúra termékeit úgy japánosították, hogy azok fordított folyamatban immár - ez előbbinek komoly konkurenciájaként - világhódítóként is komoly sikereket könyvelnek el. Már ami a nézettségi indexet és a kapcsolódó termékek az eladási statisztikáit illeti. A vásárolt szörnyek mellé ezt is el kellene mondani gyereknek, az esti mese - mondjuk a Fehérlófia, vagy a Farkas-barkas elmondása - előtt. Egyébként pedig a magyar gyerekek körében érdemes lenne utánanézni, hogy a bármely thrillerbe kellékként is beillő játéknak mi lesz a sorsa.
Egy magyarországi "szakvélemény" - többgyermekes családapa - szerint, amennyiben a horrorisztikus vonásokkal bíró rajzfilmhősök ellen bármilyen kifogásom lenne, az csakis az én hozzá nem értésemnek tudható be. Ugyanis a szörnypofákon nevelt gyerekek a mai világ borzalmait könnyűszerrel viselik majd el. Tehát felelősségteljes szülő nem mesélget összevissza égig érő fáról meg két bors ökröcskéről, amikor a kereskedelmi tévé jól idomított fogyasztókat nevelő műsora fut, hanem igenis nevel, ha kell akár borzalmakkal, szörnyekkel.
**
A gyerekszoba szellőztetésekor a lányom rohan betakarni a 10 éves Kati babát, mert megfázik. A valamikor nőiesre kisminkelt, levágott hajú barbi kivénhedt utcalányként hever a játékos doboz alján. Őt nem kell betakarni; öltözzön fel, ha fázik, hiszen felnőtt- mondja a lányom.
Neki gondja a Kati-babára van, szörnye pedig nincs.
té
|