CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: KultúrVáros

1998. május 15., péntek 00:00


600 éves a soproni Szt. György templom

600 éves
a soproni Szent György templom

Gondos kezek ünnepi virágdíszbe öltöztették a soproniak kedves templomát a "Dómtemplomot" az évforduló alkalmából. 
 
 
 
A hívekkel együtt ünnepelni Sopronba érkezett Karl-Josef Rauber apostoli nuncius úr (nunciusnak a Vatikán politikai képviseletét is ellátó főpapokat nevezzük) valamint az egyházmegye számos papja. 
 
 
 
 
A templomot zsúfolásig megtöltötték a hívek. Közöttük helyet foglaltak a város vezetői és neves tisztségviselői. 
 
 
  16 órakor ünnepélyes szentmisét mutatott be Dr. Pápai Lajos győri megyéspüspök úr, aki a szentmise bevezetőjében egy római kori vers kapcsán beszélt a templom és altemplom, a templom és temető szétválaszthatatlan kapcsolatáról, ami a keresztények hite szerint mindig Krisztus győzelmét hangsúlyozza a halál felett, ezzel együtt a keresztény remény alapját, hogy akik Mesterünket követjük a halálba, Hozzá hasonlóan az örök élet részesei leszünk az örök dicsőségben is. 
 
 
 

 
  A szentbeszédet Monsignore Karl-Josef Rauber apostoli nuncius úr tartotta. Beszédében a nuncius úr a templom történetét elemezve kiemelte, hogy a történelem hány századán át nyújtott testi-lelki menedéket a kőből épült templom. Névadója, akit a magyar határokat védelmező védőszentjeként tart számon a történelem, Szent György, aki a hit mellett a hitben való aktivitás példaképe is. 
A Bibliának a templomról szóló, a Zsoltárok könyvében található legszebb részeit idézte, melynek imádkozásával a hívők mindig is kifejezték ragaszkodásukat Isten házához. Korábbi, afrikai munkahelye tapasztalataiból merített, amikor arról beszélt, hogy a templom felépítése mindig mérföldkő egy nép életében. A benne lakó Krisztus pedig az igazi válasz mindazoknak, akik ma komolyan keresik az élet értelmét. A fiatalok is hiteles választ kaphatnak a történelmi egyházakon belül, amikor a szellemi vákuumba nem az őket cserbenhagyó pótlékokat juttatják, hanem az élő választ, Krisztust.
Befejezésül hangsúlyozta, hogy nem elég a kőtemplom léte, hanem abban fel kell épülnie a lelki templomnak is, a hívek közösségében.
A szentmise után ünnepélyesen megáldotta a felújított altemplomot és urnatemetőt.
Pluzsik Tamás fotóiillusztrálják a templom történetét, a Historia Domus-t is.
 - DI -