|
Nincs belőle másik...
Egy malom a feledésnek
Nincs belőle
másik...
Egy malom a
feledésnek
 
Egy vízimalom haldoklik. Nem csak azért, mert a patakot
elterelték és nincs víz, ami meghajtsa. Sírkőként, mementóként
emelkedik ki a kézzel festett felirat az irtatlan bozótból, hogy
felhívja a figyelmet erre a Bánfalva határában sínylődő
műemlékre.
Falát megrágta az idő, a festés még tartja magát
helyenként felidézve az egykor a szekereket sorban fogadó molnár
igényét a szépre.
 
Hihetetlen, de ebben a házban még emberek laknak, a
málló vakolat felett ásító ablak mögött még élet van, ha nem is az a
nyüzsgés, ami egykoron. Az udvaron időtlen a magas nyakú tető,
cserepei mögött mennyi minden elfért!
 
Száraz a meder, a vízikerék csonkja szemrehányón szúr
bele a levegőbe. A vadszőlő pirosló levelei jótékonyan takarják a tető
törött cserepeit. Belül még majdnem minden, csaknem a teljes
felszerelés megvan.
Az öreg épület mellett elsuhanó autós vagy kempingező
gyermeksereg nem tanulhat e szép ipari műemlékből sem, mert kerüli még
a haldoklás gondolatát is. Sok, egyelőre eredményre nem vezető
tárgyalás után ideje lenne tényleg kézbe venni a vízimalom sorsát!
Magánerőt meghaladó mértékű beruházásra volna itt szükség (százmilliós
nagyságrendben), hogy egy országosan is egyedülálló épületegyüttes és
a tudós előd telepítette egzotákban bővelkedő környezete elnyerje
méltó helyét a vidék és az ország ipartörténetében!.
Fotó és szöveg - DI -
|