|
" a szellemiség,... ami a műveket életre hívja és élteti"
Kálmán Éva kiállításáról
" a szellemiség,... ami a műveket életre
hívja és élteti"
Kálmán Éva kiállításáról
Az újságcikkek általában azzal a határozott
céllal íródnak, hogy felhívják a figyelmet az életnek a mindennapitól
eltérő, érdeklődésre számító jelenségeire.
Mégis közülük a legtöbb a mindennapjainkról szól, a többé-kevésbé
rideg valóságról és kevés a mostanihoz hasonló alkalom, amikor egy
beszámoló túlléphet a "naprakészség" korlátain.
Legalábbis így
éreztem, amikor az elmúlt napokban Kálmán Éva meghívására a bánfalvi
kolostorban jártunk, ahol állandó kiállítás keretében a művésznő
vallásos témájú és ezért szellemiségükben kortalan plasztikái
láthatók.
A volt karmelita kolostor végtelenül nyugodt és csendes.
Fennállásának hosszú története alatt azonban nem volt mindig ilyen.
Nem is olyan régen még közel félszáz beteg ember élt ott leírhatatlan
körülmények között, a külvilágtól elzárva az azóta már áthelyezett
Elmebeteg Szociális Otthonban. Az épület ma egyfajta emlékhely, ahol a
szépen helyrehozott épületben, korhűen berendezett szobák őrzik a
szerzetesi élet nyomait. Ebben a miliőben különösen erős az a vallásos
szellemiség, ami Kálmán Éva égetett agyag szobrait, reliefjeit
életre hívja és élteti.
 
A tárlat egységes egészet alkot, melyben a különálló
munkák legalább annyira összetartoznak, mint az őket tápláló Biblia
betűi - annak ellenére, hogy nem kizárólag liturgikus, hanem
játékosabb, profán kompozíciók is láthatók közöttük. Bohócok és
groteszk módon megragadott portrék, az élet apró fintorai kacsintanak
a nézőkre. Köztük megannyi metafóra: átmenetek madár és ember, asszony
és ház között...(nem próbálom őket nyilvánosan megfejteni, mert
valószínűleg minden embernek mást és mást jelentenek.) Mindehhez a
színjátékhoz apró zenészfigurák szogáltatják az "aláfestő
zenét".
  
A folyosókon kiállított számtalan alkotás inkább csak
megfogalmazásának módja szerint választható szét: a Madonnákat,
Pietákat ábrázoló szobrok és egyéb kisplasztikák, Krisztus-portrék
mellett a falakon egységes formálású, szépen kidolgozott domborművek
láthatók. Utóbbiak közül kiemelkedik a két, szenvedéstörténetet
feldolgozó sorozat. Egyik a lépcsőházban fogadja a látogatókat, a
másik a régi kórteremben hirdeti a krisztusi szenvedések értelmét,
gyönyörűen illusztrálva a hozzá válogatott, lengyel szerzőtől származó
elmélkedések sorait, emléket állítva az egykor itt nyomorgó beteg
embereknek.
A kiállítás él és folyamatosan fejlődik. Mi sem
bizonyíthatná jobban ezt, mint a munkafolyamat közben megsérült, de
láthatóan befejezésre váró kerámiák. Egy későbbi látogatás alkalmával
talán már ezek is teljes szépségükben várnak az új
találkozásra.
goga
fotó: Kálmán József
|