CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: KultúrVáros

1999. jĂşlius 06., kedd 00:00

A művészet beköltözött a bánfalvi kolostorba.

Bánfalvi nyárestek

A mûvészetkedvelõ ember több olyan helyet és alkalmat talál, ahol a mûvészetek adta élmények ünneppé varázsolják hétköznapjait. Van egy olyan hely - a karmelita kolostor Sopronbánfalván - ahol a mûvészi élmények koncentráltan és egyidejûleg hatnak a lélekre és testre.

A kolostor, mint a - nem emberi mértékkel mért - értékek jelképe hangulatával a vizuális, auditív úton szerzett élmények befogadására még alkalmasabbá tesz. Az egymással megoszott élmények, különösen, azok, amelyek a lélekre hatnak, hatványozottan végzik nemes munkájukat: ennek igazi ünnephez méltó aktusa a borkóstoló.

A Kolostor
A bánfalvi "hegyitemplomhoz" 84 lépcsõfokból álló barokk lépcsõ vezet, mellvédjén szentek kõszobraival. Ötszáz év történelmét hordozza ez a hely.Az idõ a bánfalvi templom és kolostor történetében sok szálat összekuszált. Hogy eredeti funkcióját betölti-e még valaha a kolostor épülete? A templom és kolostor 500 éves történetének tudatában ma merne-e erre valaki határozott választ adni? Aligha. Oklevelek tanúsága szerint 1482 -ben a pálos kolostor alapításának idõpontjában kezdik építeni. 1532-ben a talán még teljesen el sem készült templomot és kolostort már feldúlják a törökök. 1728-ban tûzvész pusztítja. A XVII században cukorgyárnak szánják, majd brennbergi bányatisztek lakása, késõbb a ruszti helyõrség kórháza lesz. Az 1892-es felszentelése után az egykori pálos templom olyan búcsújáró hellyé válik, ahol a nagy Mária-ünnepeken német, magyar és horvát nyelven folyik a szentmise. A két világháború közötti idõszakban a virágzó hitélet az apácák számára a környékbeliek tiszteletét és támogatását biztosítja.1950-ben a karhatalom feloszlatja a rendet, két leponyvázott autó érkezik a kolostor lakóiért...

A mai kolostor épülete már a XVII századbeli átalakításoknak is kevés nyomát õrzi, de azért a falai között elhangzott imák és fohászok nem tûnhettek nyomtalanul a semmibe. A pálosoké sem, a karmelita nõvéreké sem, az egykori szociális otthon gondozottjaiké sem és a jelenlegi lakóké sem. Õk 1995 telétõl lakják a kolostort. 500 év történelmének az utóbbi 4 év parányi töredékét teszi ki. Méltó-e említésre a kolostor ez utóbbi négy éve a többszáz év viszonylatában? Egy emberélet során nem négy év, de egyetlen egy pillanat is örök érvényû lehet.. A kolostort pedig az évszázadok folyamán emberek lakták.Az évszázadok is pillanatokból tevõdnek össze..
Ha méltó említésre az a négy évi kétkezi munka, amellyel a kolostor jelenlegi lakói a lakhatatlan mindenki más által leírt helyet újra a felülrõl áradó kegyelem helyévé tették, akkor a kolostor történetében ezt az idõszakot az utókor is megemlíti majd. Fordulópontnak számít, újabb fejezet veszi kezdetét azzal, hogy Kálmán Éva keramikus mûvész és társa a kolostor köztudatbeli képébõl a szánalom, a megbélyegzettség összes fizikai és lelki torzképét pozitív irányba változtatta. Eszköze ebben a munka és a mûvészet volt.

A kolostor- tárlat
A mûvészet Isten dicsõitésének legnemesebb formája. A bánfalvi karmelita-kolostorban 1998 június 1-én nyílt Kálmán Éva szakrális szobrainak állandó kiállítása.

A kiállításon az egyszerû használati tárgyakon keresztül a legelvontabb szoborba formált gondolatokig mindent áthat a hit. Az alkotások nem saját magukat kelletik, nem önmagukban gyönyörködnek. Minden egyes tárgy üzenetet hordoz. Anyaguk, az agyag a teremtõ keze munkáját õrzi. Szobrokká a mûvész keze formálja; késszé, igazán használhatóvá a tûz égeti. Akárcsak a Teremtõ az emberi életeket.

A terrakotta szobrokat és kisplasztikákat nem (elsõsorban és csak) a kolostor hangulata ihlette. Kálmán Éva keramikus szakrális-kiállításának darabjai nem a kolostorba költözéssel vannak szoros ok-okozati összefüggésben. Sokuk a mûvész lelkében évekkel ezelõtt megfogalmazott imádságok, hitvallások, azokból az idõkbõl, amelyekben még senki nem sejtette, hogy eljön az a pillanat, amikor a kolostor (több évszázados) létezése összekapcsolódik a mûvészével. Ezek azok a pillanatok, amelyekben a laikus a véletlen szerencsés egybeesésérõl beszél, és ez lehet az a pillanat, amikor a szemlélõ esetleg alaposabban utánagondolva ráébred, hogy véletlenek pedig nincsenek. Kálmán Évának nem kellett különösképpen alkalmazkodni a kolostor szelleméhez. Az a bejárati körlépcsõ, amely az egykori szociális otthon gondozottjait ideérkezésükkor - talán életük utolsó - lakhelyére vezette, ma Jézus keresztútjának agyagba égetett stációival állít nekik emléket. Ez a hely ma maga a bocsánatkérés. Mûvész és hely egymásra találtak.
A mûvészet beköltözött a bánfalvi kolostorba.

Nyáresti Hangversenyek
Az igazi mûvészetet abban lehet lemérni, hogy mennyivel vitt közelebb Istenhez, mennyire segített megközelíteni az Abszolútumot - fogalmazza meg az oboamûvész, Benyovszky Imre, a zenész, akinek ötlete és szervezése nyomán indult útjára a június 25- augusztus 20 közötti hangversenysorozat.

A cél a kolostor régi funkcióját - ha nem is teljes mértékben, de legalább szellemiségében - a zenemûvészet eszközével visszaállítani és megõrizni, Bánfalvát, az immár Sopronhoz tartozó - de mégis erõs hagyományokkal rendelkezõ - települést bekapcsolani a mûvészeti élet vérkeringésébe, e vérkeringésben megmutatkozni és megmérettetni. A Benyovszky Imre vezette Concerto Zenei mûhelynek ebben partnere a Bánfalváért Baráti Kör, amelynek céljai között a bánfalvi hagyományok felelevenítése és ápolása mellett a helyi kulturális élet elevenebbé tétele is szerepel. A hangversenysorozat 9 hangversenyének péntekenként 19 órakor a kolostor kertje (rossz idõ esetén a nagyterem) ad otthont. A mûsor összeállításánál a fõ szempont a sokszínûség: reneszánsz, barokk, klasszikus és romantikus muzsika korhû hangszereken, kórusmûvek, három évszázad oboamuzsikája, klasszikus gitárest, gordonkahangverseny, kamarazene, fuvolaszólók és duók, gitár, lant, ének Monteverditõl a Beatlesig, virtuóz szalonzene a monarchia legszebb éveibõl. A rendezvény a fõ támogató - a Soros Alapítvány - kiírása szerint olyan fiatal mûvészeknek nyújt koncertlehetõséget, akik ígéretes indulásuk ellenére még pályakezdõknek számítanak. A sorozat mûsortervének összeállításánál természetesen figyelembe kellett venni a helyszín adta akusztikus adottságokat. A Nyáresti Hangversenyek megrendezésének ötlete találkozott a bánfalviak és a soproniak igényével. Az embereknek a hétköznapjaik során szükségük van ünnepekre. Az ünnepek megszentelik a hétköznapokat. A hangverseny ilyen ünnep. Az élõ muzsika a pillanat ünnepe, egyszeri és megismételhetetlen remekmû, amely ugyan a hangrezgések megszüntével elhallgat, de a lélekben nyomot hagy. Így juttat közelebb az ünnep igazi értelméhez.

A bor: egy "pazar mûalkotás"
Mint ahogy kialakul a mûvész keze nyomán az agyagból a forma, vagy ahogy az egymás mellé helyezett hangjegyekbõl felcsendül a muzsika, úgy állnak össze a borban a fajtára jellemzõ zamatok: a napsugár, a föld, az élet zamata. A kolostorbeli hangversenyek után az igazi ünnepekhez méltóan a soproni bor régi fényében és pompájában csillan a pohárba. És megint visszatértünk az idõben a pálosokhoz: a pálos rend által több mint kétszáz éve épített hegybe vájt egykori kolostorpince kincsei: a rubin kékfrankos, a "hagymahéj" rosé, a világossárgás, zöldbehajló veltelini, a cuvée a Taschner-Vin mûalkotásai..

Érthetõ Taschner Kurt kötõdése a kolostorhoz és a vidékhez: apáról fiúra szálló örökség az övé, több generációra visszavezethetõ poncichter család sarja. A bor kultúrájáról beszél, a bor és kultúra kapcsolatáról. A VIII-IX . században bajor telepesek által megteremtett szõlõtermesztés és borkészítés kultúrája máig folyamatosnak tartott. Egyrészt a bor számos mûvészt alkotásra ihletett, másrészt a bor maga - Csávossy Györgyöt idézve - mindenekelõtt pazar mûalkotás. Így illeszkedik bele szervesen az est hangulatába a bor. Nemcsak fokozza a mûélvezetet, hanem íze, színe, zamata harmóniájában maga a mûélvezet. Az ötszáz éves kolostor falai között összekuszálódott idõfonalakat gombolyít ki a mûvészet. A teremtéssel egyidõs agyag régi imádságokat hordoz. Törékeny, mint az ember hite, embersége. Évszázadokon átívelõ muzsika szólal meg. Így adódik az ötszáz év történetéhez a kolostor-tárlat egy éve, a hangversenysorozat kilenc hétvégéje alkotta idõszak. Valósággal érezni, hogy az idõ anyagszerûvé válik, hol kitágul, hol összesûrûsödik: a honfoglaláskori magyarok idejében még a bor szónak egy másik jelentése is ismert volt: az amely az átmeneti változó színt, a folyton változó, élõ anyagot jelentette. Ennek az örök változásnak és mozgásnak vagyunk mi is szerves részei - és az igazi nemes borhoz hasonlóan nekünk is az idõ múltával nemesednünk kellene. A templom és kolostor azon üzenete legyen ebben segítségül, amely az 1894-ben padlóba illesztett kõtáblán található: "In mundo spes nulla bonis est nulla salutis,/ Sola salus servire deo sunt cetera fraudes." Magyarul: A világ a jóknak semmi reményt sem nyújt a boldogságra,/ Egyedüli boldogság Istennek szolgálni, minden egyéb csalárdság.

Szöveg: Tóth Éva
Fotó: Kálmán József