|
csak úgy, eszembe jutott... Néha töltekezni kell
Grafika: D. Hoffer E.
Magam már "kivégeztem" Lengyel László-Várszegi Asztrik "Beszélgetőkönyvecskéjét", és Jelenits István "Kinyilatkoztatás és emberi szó" című tanulmánykötetével is lassan végzek. A gyorsan sötétkékbe hajló délutánok repülnek, és nincs nosztalgiám a zajos megmozdulások után. Én másoknak ajánlgatom saját forrásaimat, és ők is megajándékoznak egy-egy könyv, egy-egy cikk címével. Értékcsere a jóakarat verbális piacán.
A hallgatásban, a continuitásban (nem a hülyeség, hanem a hűség megnyilvánulása!) tisztázódnak igazán a dolgok - ezt még nem fedezték fel a politikusok. Vagy igen, de nem ez az érdekük? Mindenesetre a hallgatás helyett a magyarázatokra alapoznak. Ez néha feldühít. Amikor azt próbálják megmagyarázni, hogy a város jó gazdasági helyzete teszi szükségessé az új terheket és nem a vagyonvesztés. Amikor miniszterem személyes levélben szeretne meggyőzni a valóságról, miközben egyetlen konkrétumot nem mond, de annál többet lő bele az általánosság sötétjébe. Kicsit bánt a dolog. Ennyire gyengeelméjűnek nézek ki, hogy ezt mind elhiszem? Vagy cinkos játékra hív szövetségesként az ellen, aki tényleg elhiszi a nyomor szélén mindazt, amit hall, két gyomorkorgás és egy agyhártyagyulladás között? Maradnak hát az otthon töltött értékes órák, a csend és a szavak. Könyvből, olvasva, vagy belülről, ki nem mondva, de a lassan érő időben megfogalmazva. Ilyenkor épül az az értékrend, melyet - remélem - a mozgalmas idők ezernyi cselekvési kényszere sem fordít fejre. A "holt-szezon" sokakat a kétségbeesésig menő cselekvési kényszerre
sarkall. Ilyenkor egy fajta szemellenzős vaksággal rohanunk minden
képzelt akadályon át, mígnem igazi falhoz nem érünk...
|
Helyrebillen bennem
az idő - a Hamlet-i felkiáltás mikor aktuálisabb, mint most, amikor
minden fordulást megelőlegező eufória az ellenkezőjébe látszik
fordulni: járvány és belvíz, félelem és reggeli depresszió, emelkedő
terhek és baljós jövendölések keresztezik nap mint nap az
eltakarítatlan havas utakat. Vége a szilveszteri turizmusnak, az
utolsó szendvics-maradékok is elfogynak a hűtőszekrényből. Ismét lázas
a gyerek, köhög a család, a központok újabb és újabb kényszert
éreznek, hogy ismét egy újabb jelentéssel próbálják megvalósítani a
totális ellenőrzés délibábját. Névjegy-hegyeket dobok a tűzbe:
tulajdonosaik már rég nincsenek a pályán. Az egy hete még dörgedelmes
levél aláírója rég máshol van - itt már nincs rá szükség. (Ott
sincs, ahol most van - érdekes, "főnöki és dörgedelmes" beosztásban
ismét, de azok ezt még nem tudják. Mi igen.)