CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: KultúrVáros

2000. jĂşnius 27., kedd 00:00


Sajtótájékoztató a Nyugat-Dunántúli Reg. Fejl. Tanácsról

Sajtótájékoztató a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács (NYDRFT) üléséről

Június 26-án a Városháza Tanácstermében tartotta ülését a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács.
Az ülés utáni sajtótájékoztatón Dr. Gimesi Szabolcs polgármester köszöntötte a sajtó képviselőit:
"Nagy öröm a NYDRFT számára, hogy a mostani tanácskozásra Sopronban került sor, a megbeszélt és elhatározott menetrend szerint, hogy a különböző Megyei Jogú városok ABC sorrendben egymás után kerülnek sorra a NYDRFT üléseinek színhelyeként, azért, hogy a régió városai között minél szorosabb kapcsolat alakuljon ki, az egyes városok vezetői, tisztségviselői megismerjék a régió másik városait. A NYDRFT ezzel is szeretne nyomatékot adni annak, hogy egy közös ügyről van szó.
Most harmadik alkalommal Győr és Nagykanizsa után Sopronban került sor a NYDRFT ülésére."

A köszöntő szavak után Ivanics Ferenc, a Megyei Közgyűlés és a NYDRFT elnöke a napirendi pontok alapján tájékoztatta a sajtó képviselőit az ülésen megtárgyalt kérdésekről és döntésekről:

1. Az előző tanácsülés óta eltelt időszak eseményeiről:

A beszámoló tartalmazta egy faxos szavazásnak az eredményét, amelyben a Nyugat Dunántúli Régió először véleményezhetett szennyvíz céltámogatási javaslatokat, a Széchenyi terv véleményezése szerepelt ebben a programban, és azok a programok, melyek a régiót érintve kerültek megrendezésre, mint a magyar - szlovén együttműködés, Regionális Ifjúsági Konferencia, Zala megye az információs társadalomban, és egy budapesti konferencia, ahol a Regionális Ifjúsági Tanácsok és a Regionális Fejlesztési Tanácsok kapcsolatáról volt szó.

2. A bizottságok és munkacsoportok kialakítása:

A Tanács felállított 4 bizottságot, amely annyiban újszerű, hogy a bizottságok a készülő területfejlesztési program prioritásaihoz igazodnak. Ilyen az elnök tudomása szerint egyetlen régióban sincs, ez azt jelenti, hogy a Fejlesztési Tanács struktúrája követi a feladatokat. A prioritások kapcsán meghatározott intézkedések különböző területeket jelentenek, a tanács ezeket az intézkedéseket vette alapul, amikor a munkacsoportokat kialakította. A Tanács kapcsán ebben a struktúrában tud megvalósulni - ami új és szintén egyedülálló a régiók között - egy olyan partnerségi együttműködés, amelyben a civil szervezetektől kezdve mindenki részt tud venni a NYDRFT munkájában. A munkacsoportok száma jelenleg 12, amelyekben csoportonként 9-12 fő dolgozhat, általában 2-4 munkacsoport tartozik egy bizottsághoz.
A munkacsoportokba delegálhatnak a civil szervezetek képviselőket, ezek munkájában tudnak részt venni.
A munkacsoportok javaslataikat beterjesztik a bizottságok felé, amely bizottságok a területfejlesztés elveinek megfelelően vannak összeállítva, tehát itt szerepelnek a megyék, a kistérségek, a megyei jogú városok és az adott szakterülethez tartozó minisztériumok képviselői. Így alakul ki a négy 15 fős bizottság. Az a szándék, hogy a munkacsoport vezetői legyenek tagjai a bizottságoknak. Ily módon átlagban 10 fős munkacsoportokkal összesen 120 fő, 4 bizottsággal 60 fő, összesen 180 fő döntési javaslata kerül be a Fejlesztési Tanácshoz, tehát elmondható, hogy a döntésben közel 200 fő vesz részt. Ez hihetetlenül magas számot jelent. Ezáltal valósulhatnak meg azok az alapelvek, amelyeket az Európai Unió folyamatosan számon kér a magyar területfejlesztéstől, és amelyre különösen figyel a csatlakozandó országoknál. A mostani bizottságok felállítása után, a nyár folyamán következik a munkacsoportok összetételének megállapítása. A javaslattételi határidőt a Tanács július 10-ig hosszabbította meg. A munkacsoportokba történt delegálások aránytalanságát szeretné kiegyenlíteni. A szeptemberi, Szombathelyen sorra kerülő ülésen a Tanács már a munkacsoportok és a bizottságok javaslatai alapján hozza meg döntéseit, tehát felállt és működik a rendszer.

3. A regionális fejlesztési program egyeztetési anyagának elfogadása:

Ez olyan kibővített anyag, melyre épülve elkészülhet majd a területi fejlesztési program, amely a novemberi ülésen kerül majd elfogadásra. Jelentős egyeztetéseket kell végezni a területfejlesztésben érdekelt minden partnerrel. Több észrevétel is született, ezek beépülnek majd az anyagba, mint például az Uniós feltételek megteremtése. Az Unió által kijelölt ír szakértők, akik a programot készítik javarészt, feladatul kapták a régió felkészítését az előcsatlakozásra és majdan a strukturális alapok a felhasználására. Javaslatok érkeztek a program agrár-oldalának, a régió déli részének erősítésére a logisztikai, az ipari park és inkubátorházak kapcsán.

4. Az 1998. és 1999. évi területfejlesztési célelőirányzat befejezett projektjeinek elfogadása:

A Tanács 6 projekttel foglalkozott, volt, amelyet elfogadott teljes egészében, volt, amelyet további fejlesztésre, kidolgozásra visszaadott, és volt olyan, amit feltételesen fogadott el.

5. Javaslat a 2000. évi területfejlesztési célelőirányzat felhasználására:

A napirendi pont nem került megtárgyalásra, mivel a Földművelésügyi Minisztériumból nem érkeztek meg az irányelvek, amelyek alapján tárgyalható lett volna.

6. Nyugat-Dunántúl részvétele a Balaton Fejlesztési Tanácsban:

A jelenlegi együttműködés alapján a NYDRFT-nek van delegáltja a Fejlesztési Tanácsban, várható egy együttműködési megállapodás aláírása.

7. Együttműködési megállapodás az Észak-magyarországi régió és a Nyugat-Dunántúl között:

A cél a területfejlesztésre visszaosztott pénzek régiók közötti aránytalanságának megszüntetése. Borsod-Abaúj-Zemplén megye számára 1998-ban 6 milliárd, míg Győr-Moson-Sopron megye számára 600 millió Ft volt a területfejlesztésre fordítható összeg, mindez a GDP alapján, amelyet bizonyos gócpontokban termel a megye. Ilyen a győri Audi gyár, amely lassacskán az ország legjobb vállalatává növi ki magát, ennek ellenére a visszaosztott pénzösszegek nem tükrözik a megtermelt GDP arányát.

8. Tájékoztatás a nemzeti fejlesztés finanszírozás decentralizációjáról és javaslat a Regionális Fejlesztési Tanács kezdeményező fellépésére:

Cél a finanszírozás területén megfelelő arányosságot létrehozni, nem a fejletlenebb régiók rovására, hanem saját régiónk megfelelő fejlesztési lehetőségének megteremtésére.

9. Tájékoztatás a Phare 2000 programhoz illeszkedő integrált regionális programok Nyugat-Dunántúlra történő 2001. évi kiterjesztéséről:

Tavaly kijelölésre kerültek a célrégiók, amelyek Phare támogatásban részesülnek. A régió sokat tett, hogy megkaphassa ezt a címet, és Phare forrásokból nagyobb volumenű fejlesztésekbe kezdhessen. A kormány ajánlata alapján a régió 1.374.000 Ft a Phare támogatás nagyságrendjével azonos arányban részesül. Ez előnyt is jelent a Phare támogatással szemben, mert közvetlenül, a Phare rendszeren való átfuttatás nélkül jut a régió a támogatáshoz, amely gyorsabb leosztást tesz lehetővé.

10.Tájékoztató a Nyugat-Pannon Eurégió eredményeiről, a továbblépés lehetőségeiről:

Sajnálatos módon kevés eredményről lehet beszámolni. Az okok főleg az osztrák belpolitikai helyzetre vetíthetők vissza, mert a választások idején kevés konkrét döntés születik, és idő kell, amíg az új rendszer megkezdi működését.

11. A Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Alapító okiratának módosítása:

Az RFT az ügyvezető státuszának megváltoztatásával az Ügynökség ügyvezető igazgatói posztjára 2004. július 31-ig Győrffy Gábort nevezte ki.

A tájékoztató után a Cyberpress kérdésére Ivanics Ferenc Úr felsorolta a prioritás szerint meghatározott 4 bizottságot és annak munkacsoportjait, a további kérdésre, hogy miért csak munkacsoport szintjén szerepel az "intelligens régió" - amikor az uniós törekvések pontosan a nyitott önkormányzatok, önkormányzat és polgár közvetlen kapcsolatára koncentrálnak, ugyanakkor a magyarországi régiók neve nem merül fel egyetlen ilyen jellegű uniós projektben sem, kivéve a Teleház programot - elmondta, hogy külön bizottságként nem illeszkedett bele a fejlesztési programba, de kiemelt szerepe van a munkacsoportok között, és a finanszírozási lehetőségektől függően a cél minél hamarabb egy regionális információs rendszer kialakítása.

Tóth Szabolcs